Reynders: Nem jönnek Magyarországra az EU-s pénzek, amíg nem változtat két területen a kormány

2021. július 20. 16:01
Rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal Magyarországon, az Európai Bizottság pedig kész az uniós támogatások felfüggesztését is bevetni – mondta Didier Reynders az Eurológusnak.

„Rendszerszintű problémákat lát a magyar jogállamiság, benne az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem terén az Európai Bizottság és addig, amíg a magyar kormány nem hajt végre két területen mélyreható reformokat, nem lesznek uniós támogatások Magyarországon” – jelentette ki a HVG EUrológus blogjának adott interjúban Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos.

„Nem kellően hatékonyak Magyarországon az uniós pénzosztási kontroll mechanizmusok, illetve nem elégséges a korrupció elleni küzdelem, továbbá a bíróságok függetlensége terén is vannak kérdőjelek”

– lényegében ezeket tartalmazza az az éves jogállamisági jelentés, amelyet ma hoz nyilvánosságra Brüsszelben az Európai Bizottság, és a Politico, illetve a Financial Times már lehetőséget kapott az előzetes betekintésre.

„Az Európai Bizottság mindaddig nem fogja jóváhagyni a magyar nemzeti helyreállítási tervet, amíg az Orbán-kormány nem hajt végre igazságügyi reformot és ad megfelelő garanciákat arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket megfelelően ki is vizsgálják a nemzeti hatóságok” – mondta a biztos.

A jelentés Magyarországgal kapcsolatban megállapítja:

Továbbra is fennállnak az ügyészség szervezeti felépítésével kapcsolatos aggályok,

nincs megfelelő garancia a politikai befolyás kivédésére.

A bírói függetlenséget is egyre kevésbé védi a magyar rendszer – az új fejleményekre példának hozzák a Kúria elnökének kinevezése körüli ellentmondásokat.

A jogbiztonság szempontjából problémás, hogy

a kormányzati szervek az Alkotmánybíróságnál fellebbezhetnek a számukra kedvezőtlen ítéletek ellen.

A törvények gyakori módosítása aláássa a jogszabályi környezet kiszámíthatóságát, bizonyos törvényeket még a megszokottnál is gyorsabb tempóban fogadtak el.

Az állami alkalmazottaknak és politikusok vagyonnyilatkozatának nincs rendszerszintű ellenőrzése,

a gyanúsan nagy vagyonosodást csak akkor ellenőrizhetik, ha bűnügyi nyomozás is folyik az illető ellen.

Tavaly óta néhány magas rangú tisztviselő ellen is indították eljárást a korrupció gyanúja miatt, de összességében a magas rangú tisztviselők és közvetlen környezetük korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálása igen korlátozott.

A korrupcióellenes kormányzati program csak a közszférára korlátozódik, kihagyva a többi kockázatos területet.

A Médiatanács politikai függése aggályos, Klubrádió esete, kormánymédia állami támogatásai és befolyás a médiapiac felett. Az újságírók közadatokhoz való hozzáférését tovább korlátozták járvány miatt. A járványhelyzetre való tekintettel az alkotmány kiemelt jogokat adott a kormánynak, amelyek addig lesznek érvényben, míg a kormány máshogy nem dönt.

„A jelentés célja, hogy párbeszédet folytassunk jogállamiságról a tagállamokkal. Ha ez létrejön, és látjuk, hogy a tagállamok javaslatokat tesznek, és megvalósítják a reformokat, az jó. De ha ez nincs meg, akkor minden más eszközt be fogunk vetni” – mondta Reynders.

„Nem a jelentéssel fogjuk megoldani a nehéz ügyeket: abban az esetben a bíróságra megyünk, mint a lengyel igazságügy átalakításánál, vagy a legutóbbi magyar törvény esetében, amely a szexuális orientáció alapján alkalmaz hátrányos megkülönböztetést”

– tette hozzá megjegyezve: Magyarország és Lengyelország esetében rendszerszintű problémák vannak.Az EUrologus kérdésére Reynders elmondta,hogy az Európai Bizottság alapvetően két területen vár el változtatást a magyar kormánytól, hogy jóváhagyja a helyreállítási tervet:

„A költségvetési politikák koordinálásáról szóló Európai Szemeszter országajánlásainak megfelelően reformálják meg az igazságügyi rendszert, hogy ne merülhessen fel kétség az igazságszolgáltatás függetlenségével és politikai befolyástól való mentességével kapcsolatban, és az OLAF jelentései nyomán elinduljanak a korrupciógyanús ügyek vizsgálatai” – mondta.

Azt is elmondta, hogy konkrét lépésekre lesz szükség a két kormány részéről, hogy „láthassák a valódi elkötelezettséget”

Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 251 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincs jogotok visszatartani a pénzeket, ami jár nekünk.
Kár itt adnod a nagyfiút.
Magyarországon minden rendben van.

Mi maradunk, őket vágjuk ki.

Kevés vagy te ehhez, kisfiú.

Azt hiszik, hogy a pénz visszafogásával befolyásolni tudják a
választásokat. A moslékék, meg arra számítanak, hogy miután
megkaparintották a hatalmat, megkapják azt a pénzt, amit Orbánék
nem.

Ezt úgy hívják: nemzetközi maffia. Beépülve a hatalomba.

Mit fajtázol te itt, elvtárs? Nem valahol nyugaton tengeted napjaid?
Kiváncsi lennék én arra a nagy ragaszkodásra, de az is jó lenne, ha az Únió maga hajítana már ki minket. De tüstént.

Nincsenek már szavak...

Ez a lista egészen szánalmas...



(Közben Gyurcsányné a facebookján örömködik...)

Ez egy végtelen harc, tehát nem ez lesz a végső.
Két lehetőségünk van:
1. Bírni tovább, mint ők és győzni.
2. Győzni, mert mi tovább bírjuk náluk.

"nem elégséges a korrupció elleni küzdelem, "

"a Dolomit Kft. teljesítményét azokkal a vállalatokkal hasonlítottuk össze, amelyek főtevékenységükként ugyanazt a szakágazatot jelölik meg, mint az Orbán-cég (kőfejtés, gipsz, kréta bányászata). Jelenleg 65 ilyen cég működik a piacon."
65-ből 64 nem létezik, azokról semmi nem tudható, de van egy, amely maga az ördög.
Ez életszerű lenne?
Viszont, egy megrendelő szerint, névtelenül: "a Dolomit Kft. „azért piaci alapon működik”, a termékeik minősége és a termelékenységük járulhat hozzá a jó teljesítményhez. „Jó kövük van, hatalmas mennyiséget tudnak kiszolgálni, náluk nincs soha hiány.” Azt is kiemelte, hogy a Dolomit nagymértékben gépesítette a termelését, a köveket például elektromos osztályozórendszerrel válogatják. Egy ilyen elektromos gép beszerzése óriási beruházás, viszont hosszú távon gazdaságosabb, mint más, gázolajjal működő berendezések, így ez is hozzájárulhat a magasabb profitráta eléréséhez."

Tehát:
„Jó kövük van,
hatalmas mennyiséget tudnak kiszolgálni,
náluk nincs soha hiány.”
És:
a Dolomit nagymértékben gépesítette a termelését.
EZ ÍGY EGYÜTT: KORRUPCIÓ.

A Gonosz legkitartóbb ellensége, Orbán Viktor.
Ezért a Fenevad minden áron kikezdeni, lejáratni, lepusztítani akarja.
Verhofstadt, Rutte, Reynders, ezek mind Soros aljas sátáni alomjának patkányai...

Ha a kormány be fogja jelenteni, hogy nem tart igényt az EU helyreállítási alapjára, de kontra nem fizeti be az EU közösbe sem az előírt összeget, és más forrásból szerzi meg a pénzt, akkor mi van?...
Jelenleg van 3000 milliárd plusz tartaléka a kormánynak (szemben a Gyurcsány kormány mínusz - 5000 milliárdjával) Ebből a 3000 milliárdból fedezni lehet a vitás hónapok alatti uniós források kiesését.
Ez így egyszerűnek tűnik, de ott van Soros.
Neki megvannak a megvettjei, akik értik és végrehajtják a parancsot.
Ellentámadásba kell lassan menni, első programpontban:
G. Soros és szervezetei, NGO-inak kitiltása az Európai Unió területéről.
NEM IS HANGZIK ROSSZUL.
EZ egy hatalmas motivációs anyag és tematizálási lehetőség az igazságnak.

Itt az ideje csatlakozni Oroszországhoz. A buzi lobbi letarolta Európát.

Válaszok:
Berecskereki | 2021. július 20. 19:44

,,Itt az ideje csatlakozni Oroszországhoz. ,,


NEM!

Szerintem a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN) kell csatlakozni.

Az Európai Uniót is lepipálja az együttműködés, ami ma megszületett Ázsiában
https://www.portfolio.hu/gazda..

Válaszok:
Türelem | 2021. július 20. 19:55
Agnieszka | 2021. július 21. 9:49

Természetesen ahhoz is. Első lépcsőben létrehozni egy Izraeli-Magyar Közösséget.

Azért kell gondolkodni mert, ha nem fizetjük meg a tagdíjat, nem kapjuk meg a költségvetésből nekünk járó részt ( pl. az agrártámogatásokat.) Én már decemberben azon gondolkodtam, hogy majd valahogyan a pénzen keresztül akarnak megfogni.

Nagyon úgy néz ki, h. kívül tágasabb. Egyelőre viszont ezt a választást meg kéne nyerni. A Főváros és a moslék által megnyert települési önkormányzatok működése minden borúlátást igazol a vezetésük várható minőségével kapcsolatban.

Jó lenne, ha általánosabban közkinccsé lenne téve, hová és kik által lett elherdálva a nemzeti vagyon nagy része, kenyeret adó, hasznot hajtó iparágak felszámolva. Volt itt egy jól teljesítő könnyűipar, élelmiszer ipar, gépgyártás.

Aki ezeket kormányon akarja látni, az nagyon eltévedt a tájékoztatás sűrűjében.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés