Moszkva nem látja cáfolatát Lukasenka verziójának a Ryan Air incidens kapcsán
A minszki Ryanair-incidensről szólva azt hangoztatta, hogy nem érez szándékot az Európai Unió részéről az ügy tisztázására. Közölte, hogy Moszkva nem látta cáfolatát a történtek Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök által ismertetett verziójának, és úgy vélekedett, hogy az orosz félnek ezt nincs oka kétségbe vonni. Lukasenka szerdán azt állította, hogy a gép ellen terrortámadást kilátásba helyező üzenet Svájcból érkezett.
Hozzátette, hogy Moszkva ismeri a Hamász közleményét, amely hazugnak és nevetségesnek minősítette a Minszkben elhangzott állítást,
miszerint a palesztin iszlamista mozgalom nevében írt üzenetben fenyegették meg a Ryanair vasárnap Fehéroroszországban leszállított Athén-Vilnius járatát. Zaharova az incidens alapos és objektív kivizsgálását sürgette, és úgy vélekedett, hogy nem helyénvaló az az igyekezet, amely megpróbálja Oroszországot kapcsolatba hozni a történtekkel.
Peszkov bejelentette, hogy Putyin pénteken Szocsiban fogadja majd Lukasenkát. Mint mondta, a két elnök munkatalálkozóján, amelyet még a Ryanair-incidens előtt beterveztek, gazdasági ügyek, egyebek között a fehérorosz államadósság kérdése kerülhet terítékre.