Elfogadhatatlannak tartja a lakástörvény módosítását Debrecen polgármestere

2021. május 18. 10:17
A fideszes városvezető szerint Debrecen esetében a módosítás többmilliárdos vagyonvesztést jelentene. Más városvezetők is tiltakoznak a javaslat ellen.

„A lakástörvény most ismert módosítási javaslata megítélésem szerint elfogadhatatlan, magam sem értek vele egyet” – mondta Papp László debreceni fideszes polgármester az RTL Híradónak. Szerinte tekintettel arra, hogy zajlanak még egyeztetések az önkormányzatok és a kormány között, így nem kell a mostani verziót véglegesnek tekinteni. Papp László szerint Debrecen esetében a módosítás többmilliárdos vagyonvesztést jelentene, így nem tartja elfogadhatónak a javaslatot.

A lakástörvény módosítása ellen a napokban ellenzéki és kormánypárti polgármesterek is tiltakoztak: Kovács Péter XVI. kerületi fideszes kerületvezető határozottan kérte a javaslat visszavonását, ami szerinte az önkormányzatok lakásvagyonának „elkótyavetyéléséhez” vezetne. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azt közölte: kizárólag a tulajdonosnak van joga saját vagyona tekintetében döntéseket hozni, ezért nem helyes, hogy „az Országgyűlés a törvény erejénél fogva, a tulajdonosok felett dönt az önkormányzati vagyon kimondottan nem értékarányos elidegenítéséről”.

Böröcz László fideszes képviselő lakástörvényt módosító javaslata alapján a bennlakók a forgalmi érték 15-30 százalékáért vehetnék meg önkormányzati bérleményüket. A viták nyomán Böröcz azt közölte: előfordulhat, hogy változtatnak majd a javaslaton.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az mekkora vagyonvesztes volt, amikor a tanácsi lakásokat meg lehetett venni hasonló áron.
Az a kérdés, hogy az önkormányzatoknak új építésű lakásaik vannak, vagy azok a maradékok, amiket anno a bentlakó nem tudott megvenni?
Ezt mindenképpen szétválasztanám.

Valahol láttam azt, hogy több önkormányzat már nem a régi módszert követi ( lepukkant lakás, majd a bérlő felujítja), hanem saját maga milliókért helyrehozza ( fütés, füri, konyha etc.) Nyilván a guta üti meg, hogy belefeccolt egy rakás pénzt, aztán meg olcsón el kell adja. Ezt valahogyan figyelembe kellene venni. Annak idején ( 90-s évek) én egy lerobbantt bérlakást vettem meg ( abban laktam), aztán milliós oTP kölcsönből, meg a spórolt pénzünkből hozattuk helyre.

Ez egy rossz ötlet volt, szerintem, de lehet h. jó, a V. Aszály populizmusát világossá tenni.
A magyar tájékoztatás, közoktatás csődje, h. ez a fogalmatlan, rémes társaság szabad választások révén hatalmat szerezhetett az önkormányzatokban.

A Fudan még mielőtt idejönne, ki lesz a Fővárosból akolbólintva. Mi lenne, ha lenne pénz és ember arra, h. bemutassák a TV1-ben a Fudant, eredeti lelőhelyén és a sok kislányát, az Államoktól Dániáig, kitérve a finanszírozási struktúrákra. Ez tájékoztatás lenne, ami ingyen, sajnos, nincs.

Most úgy látszik, jöhetnek vissza Gyurcsányék. Akár vicces is lehetne, ha nem lenne bizonyítottan tragédia. Populisszima és Harácsony a felhozatal. Mindehhez a Ripacs, aki kültelki kocsma hőzöngőjeként "küzd" a népség-katonaság jobblétéért a Parlamentben. Hű fegyverhordozója, Krumplis Jakab szintén szorgoskodik. A háttérben Gréczy, Hadházy, a márki, Kerpel-Nóniusz. Hát, aki ezekben képes látni a családja jövőjét, az nagyot fog csalódni, ha esetleg bejönne.

Ennyit a demokráciáról, 4 évenkénti választásokról. Mindenesetre, ha ezek visszajönnének, szabad választás itt TÖBBÉ NEM LESZ, olyan értelemben, ahogy a 22-es minden bizonnyal szabad lesz. Láttuk az Államokban, hogy lehet "megoldani".

Ha van is, elenyészően kevés lehet.
Tehát a szocialista maradékért megy a harc.
Ugyan nem értek hozzá, de ha egy önkormányzat azt mondja, több milliárdos vagyonvesztése lenne, akkor az eladott önkormányzati lakások eladásából befolyt összeget érdemes lenne önkormányzati lakások építésére fordítani. Azt értem, hogy ők most piaci áron számolnak, de mégis jól jöhetnének ki belőle.

Szerintem várjuk meg a parlamenti vitát, ahol elhangzanak az érvek és ellenérvek. Sok minden kiderülhet. Nagy valószínűséggel lesznek módosító indítványok és a végleges törvény egészen más képet fog mutatni, mint a javaslat.
(Megjegyzem: Egyetértek a két fideszes polgármesterrel. Ennek ellenére jónak tartom, hogy beterjesztésre került ez a törvényjavaslat.)

Szerintem lesz még más változtatás is.

Arra gondolok amit az első hozzászóló írt.
Bővebben nem kívánom kifejteni, mivel beszéltem a beterjesztővel, így nem lenne korrekt a további részletezés.

Jó tíz évet töltöttem egy ilyen, harminc éve komolyabban nem renovált, 1910-ben épült privatizált bérházban, utána inkább elmentünk egy felujítandó családi házba. Nem volt év veszekedés nélkül. ( beázó pince, vizesedő földszint - emeletieket nem érdekli, lift és tetőjavítás - földszintieknek nem fontos, lepotyogó erkélydíszek, csinálja az akié az erkély -nem igaz, közös- ) Az ember felmorzsolódik ebben, itt, ha a házam rámdől, magamat hibáztathatom...

,,Én meg nem értek egyet azzal, hogy ilyen elókészítetlen kényes anyagokkal idegesítsék a szavazópolgátokat!,,

Miért lenne előkészítetlen?
A képviselő indítványt soha sem tárgyalták, véleményeztek széles körben Ennek teljesítésére ott van az országgyűlés.

Az indoklásból pedig ki lehet következtetni az okot.
Vagyis: Amennyiben az önkormányzat, hogy elhagyásra ösztönözze a bérlőt, olyan magas bérleti díjat állapít meg, amit a bérlő nem tud megfizetni. Ekkor felajánlanak neki egy olcsóbb lakást. Kiköltözik és máris értékesítheti az önkormányzat a saját sleppje részére, ahogy ez történt 2005 előtt. Példa erre Dobrev Klára és Piri mama ingatlanszerzése.
Nos a javaslat ezt próbálja megakadályozni azzal, hogy amennyiben a bérlő úgy gondolja, neki jobban megéri, ha az ingatlant megvásárolja, ahogy korábban-2005 előtt - erre lehetőség volt.
Megjegyzem: 2005 előtt a mostani 30 % 15 %volt és ebből jöttek le a további kedvezmények.

Hát, ez Nolimpia 2-nek néz ki. MI, itt, szintén a közvélemény részei vagyunk. Nem voltunk akadályoztatva annak az átlátásában, h. ez miért lenne előny az országnak, távlatban az adófizetőknek, szóval egy mindenféle nyereséggel kecsegtető vállalkozás.

Nem hiszem, h. a kínaiaknak más városunk megfelelne, de az lenne a megoldás.

Az a szomorú, h. mindig, mindenre volt, van, lesz ember. Volt egyszer egy zseniális Leni Riefenstahl is. Ezek még csak nem is az a "minőség".

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés