Kálmán Olga beharangozta Dobrev Klárát

2021. április 26. 9:18
Kálmán Olga szerint Dobrev Klára lenne képes arra, hogy a Fidesz politikája után „megértést, figyelmet hozzon a politikába”.

Azt szokták mondani, hogy a politika a férfiak terepe. Miért is?” – ezzel a kezdéssel osztott meg Kálmán Olga egy közös képet Dobrev Klárával. A volt műsorvezető azt írta: „magyar állampolgárként, politikusként, anyaként, nőként” egy olyan Magyarországot szeretne, ahol „nincsenek első és másodrendű állampolgárok, nincs eleve elrendelten sorsára hagyott szegény gyermek, nincs sorsára hagyott munkás, diplomás, nyugdíjas, nincs utált és szeretett család, csak család van.”

Kálmán Olga szerint Dobrev Klára lenne képes arra, hogy Fidesz politikája után „megértést, figyelmet hozzon a politikába,

hogy a felgyülemlett társadalmi, gazdasági feszültséget kezelje, azért, hogy mindannyiunknak ismét egy élhető, demokratikus, biztonságos hazánk legyen”.

Előzmények

Mint azt korábban megírtuk, a Demokratikus Koalíció hivatalosan is megerősítette, hogy indítanak önálló miniszterelnök-jelöltet az ellenzéki előválasztáson. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy korábban a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy ha a DK-nak lesz kormányfőjelöltje, az Dobrev Klára lesz.

Kép forrása: Facebook

Összesen 193 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akadt már egy-két vezető európai politikus nő, de ők nem erőltették, hogy bájosnak is látsszanak.

Karácsony lesz a befutó. Dobrev miért hagyná ott az EP alelnöki székét, ahová úgy került, hogy itthon semmilyen politikai múltja nincs? A mostani pozíciójából, ha magyar szuverenitás lebontását célzó politikai nyilatkozatait is nézzük, csak külföldi hatalmak helytartójaként tud hazatérni. Igaz, az O1G szinten megrekedt ellenzéki szavazóknak ez már túl magas, hogy megértsék.

Hajrá.
Teljesen érthetetlennek tűnik a dolog, de hajrá. Ha mondjuk a jelenlegi felhozatalból lesz a mosléknak miniszterelnök-jelöltje, akkor be is futhat Gyurcsányné - apró bibi, hogy vele kifejezetten csökkennének a moslék esélyei a választáson.

Tényleg nem értem.
De hajrá. :)))))))))

Mostanában mondták, hogy a neandervölgyiek még mindig léteznek. Hogy ez miért jutott eszembe?

Ha ez lesz a felhozatal, valószínűleg DK nyer.
Nem pusztán az a helyzet, hogy a DK a legerősebb párt a moslékon belül, hanem hogy kis túlzással az egyetlen párt is. Jakab lehet úgymond népszerű, de a törzsszavazók között (márpedig az előválasztáson ez számít) valószínűleg a DK lenne a domináns.

Karácsony más tészta lenne, én továbbra is azt gondolom, hogy ő lesz a jelölt - mivel az összes eddig ismert név inkább taszítólag hatna ilyen-olyan okból.
Ezért is nem értem, hogy mi ez a DK-bejelentés.

Ez a két vérfagyasztó művigyor már cáfolja is a mondandójukat. Fegyenc radikálisan megosztó személye pedig két lábon járó cáfolat.

Olni tudnanak a vigyorukkal ... is.
Ezek a nok pont nem a noiesseget, hanem meg tobb macsosagot, ferfias vonast hoznak be a politikaba.
Dobrevnet pedig nem lehetett eddig is nem meglatni Gyurcsany mogott.
Egy undok, veszekedos, utalatos perszona, aki nem a megbekelest, hanem eppen a haborut szitja.
Apro Antal es Piroska empatiaja mind-mind benne van.

Na, Dobrev miniszterelnökségétől védjen meg bennünket az Isten!
Vagyis Isten mentse Magyarországot Dobrevtől.

Feri okos fiú. A hazai és a külföldi tanácsadói is. Betolta a politikai ringbe Jakabot, Fegyőrt, akik elég gyorsan nevetségessé, fajsúlytalanná tették magukat, de ez vonatkozik a hódmezővásárhelyi polgármesterre is. Az ellenzéki koalícióban, beleértve a teljesen szétesett, újabban már a nácikkal barátkozó LMP-t is, nem beszélve a tehetségtelen Karácsony Gergelyről, intellektuálisan nincs érdemi kihívója Dobrev Klárának.

Az Olga által mondottak mosolyt fakasztanak. Szegénység, munkások, diplomások sorsa....hát nem volt elég ideje a balliberális kormányoknak arra, hogy mindezt megoldják?
Azon meg már nem lehet mosolyogni sem, hogy a megértést, a figyelmet, a demokráciát Dobrev miniszterelnöksége hozná el.

Olga! Tényleg ennyire hülyének nézzük az embereket, az ellenzékre szavazó tisztességes gojokat? Ennyire elhiszitek, hogy az emberek nem emlékeznek a katasztrofális balliberális kormányzásokra? Gondoljátok, hogy elég ébren tartani az Orbán-ellenes gyűlöletet?

45 után itt voltak az oroszok, szellemi, családi elődeitek "demokratikusan" megszerezték a hatalmat, agyonverték a zsidó kiskereskedőt, a parasztot, a kulákot, az arisztokratákat, a papokat. Szétvertétek a családi kötőszöveteket, a morális tradíciókat.

Szóval egyszer már uralkodtatok idegenek helytartóiként, akkor az orosz fegyverek is Titeket védtek.

Most új gazdátok van, baloldalinak hirdetett pártokként a globális nagytőke. Orbánék képesek voltak az általatok eladott családi ezüst egy jelentős részét visszavásárolni, elindult a gazdaság stabil fejlődése, fokozatosan csökkent az államadósság.

Most meg annyi, amennyi. Mit gondoltok, miből küzd a kormány az emberek egészségéért? S ne gyertek a demagógiával, Orbán lop. Nézzetek körül a saját portátokon, járjatok utána az új vagyonok képződésének, menjetek vissza Németh Miklósig. nem kell Mészáros Lőrincre mutogatnotok. Magyar embereknek ad munkát, s kifizeti a vállalkozókat. Ugye nem kell sorolni a balliberális kormányzás során ki nem fizetett alvállalkozókat?

A globális tőkének Dobrev, s a magát arcátlanul baloldalinak nevező DK kell. A vénájukban van az idegen hatalmak kiszolgálása.

S itt nem zsidózásról van szó, mint minden népnek, úgy a zsidóságnak is voltak, vannak aljas árulói. Saját zsidóságuknak is, amire büszkének, de legfőképpen méltónak kellene lenniük.

A DK formációban megjelenő érdekek kardinális pontokon ütköznek a többségi magyarság, de a zsidóság józan többségének érdekeivel is.

Olga!

Van képed megértésről, figyelemről beszélni akkor, amikor Gyurcsány naponta börtönnel fenyegeti a kormánypártokat, amikor már nyíltan a törvényesség megdöntését, az eddigi törvények eltörlését hirdeti Gyurcsány és a DK vezérkara? A szellemileg alultáplált koalíciós tagokról már nem is beszélve.

Kormányoztatok, a vizsgán megbuktatok, gazdasági zuhanás, szegénység, kórház-és iskolabezárások, elbocsájtások, a nemzeti vagyon kiárusítása, amik bekerültek a bizonyítványotokba.
A médiátok külföldi támogatással hatásos, Orbáné csapnivaló, nincs válasz a napi pofonokra, mocskolódásokra. Ami van, az nem válasz, az bárgyú gügyögés, alkalmatlan média munkásokkal.

Emberek! Ébresztő, gondolkodjatok, ezeket nem lehet visszaengedni az éléskamrába.

Minden lehetséges opciót elfogadhatónak tartok. De szörnyű, amikor nagy ritkán belehallgatok a Paláver adásába, s ott Jurák nyálas, idegesítő hangját, az Öreg felkészületlenségét lehet hallani. meg a tíz törzsbetelefonálót. Fakarddal harcolnak gépfegyverek ellen.

Tisztelettel kérlek a holokauszt rosszindulatú beállításának mellőzésére.

Köszönöm. Mindannyiunkra szükség lesz 22-ben, ahhoz, hogy a hazaáruló balliberálisok ne térhessenek vissza a hatalomba.

Abban igazad van, hogy a hatalom megtartásához több kellett volna, de az mégis utal egyfajta szervezőkészségre, képességre, ahogyan egy járomba terelte a koalíciós partnereit.

Persze amennyiben a külföldi tőke szempontjából közelítem meg a kérdést, Gyurcsányon kívül az ellenzéki térfélen nincs egyetlen egy érdemi partner.

Egy bizonyosnak látszik, 22-ben kiélezett versenyre lehet számítani, a Fidesz, a kormány részéről nincs helye az elbizakodottságnak.

Orbán Viktor egy kiemelkedően jó stratéga, a lakáj, behódoló, kiszolgáló attitűd helyett, törekszik az ország valós geopolitikai érdekei szerint kormányozni. Az ország jövőjét tekintve Neki van egyedül reális, versenyképes víziója.

Ennek széles körű megismertetéséhez sikeresebb médiára lenne szükség. Egyik alkalommal humorizáltam - jól, rosszul - azzal, hogy május 1-én 2.60-as kolbásszal és 3.60-as kenyérrel a kezében kellene elvegyülnie a néppel. Amivel a tömegkapcsolatok személyes volta fontosságára akartam utalni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés