1848: a magyar polgári átalakulás diadala

2021. március 15. 8:03
1848. március 15. a reformkorban elinduló magyar polgári átalakulás kicsúcsosodásának szimbolikus dátuma. E folyamat élén elsősorban a liberális magyar köznemesség azon képviselői – például Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc vagy éppen Kossuth Lajos – álltak, akik felismerték a feudális struktúrák tarthatatlanságát, és nemzeti igényekkel párosuló szabad­elvű reformprogram mentén kívánták átalakítani hazánkat.

Gali Máté írása a Mandiner hetilapban

 

1848. március 15. a reformkorban elinduló magyar polgári átalakulás kicsúcsosodásának szimbolikus dátuma. E folyamat élén elsősorban a liberális magyar köznemesség azon képviselői – például Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc vagy éppen Kossuth Lajos – álltak, akik felismerték a feudális struktúrák tarthatatlanságát, és nemzeti igényekkel párosuló szabad­elvű reformprogram mentén kívánták átalakítani hazánkat. Elérendő céljaik között szerepelt egyebek mellett a magyar nyelv államnyelvvé tétele, a magyar országgyűlésnek felelős kormányzat felállítása, valamint hogy Magyarországnak minél szélesebb körű önállósága legyen a Habsburg Birodalmon belül – döntő többségük 1849 tavaszáig, az uralkodóház trónfosztásáig nem követelte az Ausztriától való elszakadást.

A köznemesi rétegen túl a gazdasági, illetve társadalmi változások szükségességét hangsúlyozták olyan arisztokraták is, mint a szociális érzékenységéről a jobbágyaira való odafigyeléssel és az 1838-as pesti árvíz idején embermentésével tanúságot tevő báró Wesselényi Miklós, illetőleg a fentebbiektől a módszerei és elgondolásai alapján is eltérő gróf Széchenyi István, aki nemcsak elméleti iránymutatásokat vetett papírra a könyveiben, hanem cselekvő emberként gyakran a magánvagyonából is áldozott a közérdek javára.

Az 1825–27-es első reformországgyűlés, valamint az 1847–48-as utolsó rendi diéta között eltelt időszakban

fokozatosan valósult meg a feudális keretek lebontása s azzal egyidejűleg a polgárosuló Magyarország alapjainak megteremtése.

Sok más mellett 1836-ban határoztak a jobbágytelkek szabad adásvételéről. 1840-től a részleges zsidó emancipációnak köszönhetően az izraeliták a bányavárosok kivételével bárhol szabadon letelepedhettek. Ugyanebben az esztendőben született törvény az önkéntes örökváltságról, amelynek révén a jobbágy pénzben megválthatta az addigi úrbéri terheit, egyúttal megszerezhette a használatban lévő földjének tulajdonjogát. 1844-ben a latin helyett a magyar vált államnyelvvé.

Döntő áttörésre azonban az udvar ellentétes érdekei miatt nem volt lehetőség, amit jól jelzett, hogy az 1830-as évek második felében Kossuth Lajost és Wesselényi Miklóst is börtönbüntetésre ítélték. 1844 végén pedig a hazánkban csekély népszerűségnek örvendő kancellár, Klemens von Metternich herceg elképzeléseinek megfelelően az ellenzék letörése okán számos vármegyében adminisztrátori rendszert vezettek be. Ennek jegyében az uralkodóhoz hű főispánokat, illetve főispáni megbízottakat neveztek ki, akik szemben álltak a vármegyék nemessége által választott alispánokkal.

A helyzet azt követően változott meg, hogy 1848-ban a népek tavaszaként emlegetett forradalmi hullám elérte a Habsburgok birodalmát, és Észak-Itáliában, Galíciában, illetve Bécsben is felkelés robbant ki. Magyarországon gróf Batthyány Lajos elnökletével ekkor már egy éve létezett a reformellenzék különböző irányzatait tömörítő Ellenzéki Párt. A Pragmatica Sanctióban meghatározott birodalmi kapcsolat fenntartásához ragaszkodó politikai csoportosulás célkitűzései között a parlamentnek felelős kormány felállítása, a gyülekezési, sajtó- és vallásszabadság biztosítása, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, az ősiség eltörlése, kötelező örökváltsággal való jobbágyfelszabadítás, továbbá Magyarország és Erdély uniója szerepelt.

A reformellenzék követeléseinek támogatására 1848. március 15-én Pesten szerveződő tömegmozgalom tizenkét pontja lényegében megegyezett az Ellenzéki Párt azon elvárásaival, amelyeket Kossuth Lajos március 3-án a pozsonyi ország-
gyűlésben tett felirati javaslatában rögzített, leszámítva az önálló nemzeti bank igényét. A változásokat sürgető felirati indítványt Batthyány Lajos vezetésével az országgyűlés küldöttsége a pest-budai forradalom kirobbanásával egy időben vitte V. Ferdinánd elé.

1848 márciusában a magyar polgári átalakulás folyamata tehát két póluson keresztül ment végbe.

Pest-Buda lett a forradalmi centrum, Pozsony pedig a törvényes központ volt.

A kettő közül a diétának helyet adó Pozsony számított meghatározóbbnak, hiszen ahogyan azt Jókai Mór a pesti eseményekkel kapcsolatban utóbb tréfásan megjegyezte az Életemből címet viselő könyvében: „Könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit tegyen? Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamentet; de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a kancellárunk Bécsben van, a parlamentünk pedig Pozsonyban?”

A pesti események hatására az uralkodó hajlandó volt március 17-én gróf Batthyány Lajost kinevezni miniszterelnökké, aki hat nappal később terjesztette az országgyűlés alsótáblája elé az általa vezetett első felelős magyar kormány névsorát. A kétségkívül szerencsés csillagzat alatt született és kivételes politikai tehetséggel megáldott miniszterek többsége az Ellenzéki Párt tagjaiból állt, ám a bölcs kompromisszumkészség jegyében helyet kapott benne a párton kívüli gróf Széchenyi István és Mészáros Lázár, valamint a király személye körüli miniszterként az udvarhű Konzervatív Párthoz tartozó Esterházy Pál Antal herceg is.

A Batthyány-kormány dolgozta ki az V. Ferdinánd által 1848. április 11-én szentesített úgynevezett áprilisi törvényeket, amelyek révén Magyarország alkotmányos monarchia lett, és

jóformán 1945-ig ezek a jogszabályok képezték a magyar közjogi berendezkedés alapjait.

A reformkor évtizedei során a változásokra már lépésről lépésre felkészített magyar társadalom számára jelentős átalakulást hoztak a törvények közteherviselésről és jobbágyfelszabadításról szóló passzusai, a népképviseletről, valamint a felelős magyar kormányról rendelkező cikkelyei pedig politikai szempontból számítottak mérföldkőnek, gyakorlatilag rendszerváltozást idézve elő a korábbi rendi keretekhez képest.

A bécsi udvar az után, hogy az olasz hadszíntéren Joseph Radetzky tábornagy győzelmeinek hatására megszilárdította az uralmát, Magyarországon is helyre kívánta állítani a forradalmat megelőző hatalmát. A polgári átalakulás vívmányainak megőrzésére hazánk 1848 őszétől önvédelmi háborút folytatott, és honvédségünk 1849 derekáig nemcsak rendkívül eredményesen szállt szembe Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb hagyományokkal bíró, a napóleoni háborúkban edződött hadvezérek által irányított hadseregével, hanem a korszak kiváló kutatójának számító Hermann Róbert hadtörténész meglátása szerint jó úton haladt afelé, hogy „pontozásos győzelmet” arasson. Az 1849-es tavaszi hadjárat végére ugyanis az ország ellenséges megszállás alatt lévő területeinek többségét sikerült visszafoglalnia, sőt Erdélyben és a Felvidéken a császári erők orosz beavatkozás nélkül már esélytelenek voltak.

A kontinentális nagyhatalmak azonban különféle megfontolások alapján mégis európai szükségszerűségként tekintettek a Habsburg Birodalomra.

Emiatt a szabadságharc nem támaszkodhatott számottevő külföldi segítségre. Az V. Ferdinándot 1848 decemberében váltó Ferenc József Varsóban képes volt elnyerni I. Miklós orosz cár támogatását, és az hatalmas haderejével együtt verte le a magyarokat. Csakhogy a hadászati diadalt már nem tudta politikai győzelemmé formálni. Hiába vezettetett be neoabszolutista kormányzati rendszert a legyőzött Magyarországon, annak tarthatatlansága idővel előtte is nyilvánvalóvá vált.

1867-ben kénytelen volt kiegyezni a magyar politikai elittel, ezzel birodalma kereteit egyben tarthatta, ám azon belül bele kellett nyugodnia Magyarország meglehetősen széles körű önállóságába, tehát abba, ami 1848-ban a forradalom eredeti célkitűzései között szerepelt. 1867 ezért értelmezhető 1848 beteljesüléseként, a megállapodással pedig olyan fél évszázados békés fejlődés kezdődött meg, amely minden hibája és mulasztása ellenére is történelmünk egyik legsikeresebb időszakának tekinthető.

A szerző a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa és a Mathias Corvinus Collegium kutatótanára.

Nyitóképen: Az első népképviseleti országgyűlés megnyitása 1848-ban. Fotó: Wikipédia 

 

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A polgári átalakulás újabb diadala a lölőzők bebörtönzése lesz.

Az az igazság, hogy 1848 volt a nemzeti érdek, nem 1849. Szóval egy önállóan kormányzott Magyarország a Habsburg nemzetközösség részeként. Akár hasonló kormánnyal Csehországban és Horvátországban.

Kár, hogy ezt akkor egyik fél sem akarta őszintén. De a felelősség nagyobb része a Habsburgokat terheli: ők vissza akarták hódítani az egységes Itáliáról álmodozó Észak-Itáliát, és kiakadtak azon, hogy mi ebben nem támogatjuk őket. Ezért fordultak fegyverrel az őket elkergetni nem akaró magyarok ellen. A forradalmat lezáró ellenforradalmi vérengzés az aradi 13-mal és a kivégzett miniszterelnökkel meg tényleg mindennek a teteje.

Nálunk Kossuth (és pl. Petőfi) köztársaságpárti izgatása mutatott túl a Habsburg birodalmon, de a közvélemény és a politikaformálók józan többsége tudta, hogy a nemzetiségekkel csak a Habsburg monarchia keretein belül tudunk megbírkózni. Valós fenyegetés volt már ekkor az Orosz Birodalom is, amely Lengyelországot megszállta. Egy önálló Magyarország úgy tudott velük megbírkózni, mint 1849-ben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés