Az FBI és a mexikói rendőrség együtt csapott le a román bűnözökre

2021. február 8. 15:46
Szorul a hurok Mexikóban egy román bűnbanda körül, amely miatt napokig szívattak több száz romániai turistát – írta meg a Főtér.ro.

A Főtér korábbi információi szerint a Cápának becézett Florian Tudor és társai ellen a mexikói Pénzügyi Megfigyelési Egység vezetője bejelentette, hogy „az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájával (FBI) közösen folytatott nyomozás eredményeként 79, a román bűnbandához köthető személy és cég bankszámláját zárolták”.

Tudor és bűntársai ellen pénzmosás a vád.

Az FBI tavaly februárban közölte a mexikói illetékesekkel, hogy gyanúsnak találják Tudor és két alvezére, Adrian Constantin Tiugan és Adrian Ninel Enăchescu pénzügyi tranzakcióit. A banda évente legalább 240 millió dollárnyi törvénytelen pénzforgalmat bonyolított világszerte – írta meg a Főtér.

A nyomozás alá vont céget az alvezér, Adrian Constantin Tiugan alapította 2013-ban. A férfi ellen korábban több nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt, miután Olaszországban és a Vatikánban bankautomatákat fosztott ki. A jelen csalásnál egy szintén román személy adatait felhasználva alapítottak egy kamucéget, amely aztán szerződést kötött a mexikói Multiva Bankkal bankautomaták telepítéséről. A gépeket azonban előzetesen meghekkelték, és segítségükkel több, mint 1,2 milliárd dollárt loptak el az automatákat haszánló ügyfelek, elsősorban gyanútlan turisták számláiról az elmúlt 6 év során. 

Fotó: Florian Tudor, Facebook

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés