Bekérette Teherán az iráni német követet, amiért Berlin kritizálta, hogy kivégeztek egy ellenzéki újságírót

2020. december 13. 15:01
Bekérette az iráni külügyminisztérium az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország teheráni nagykövetét a Ruhollah Zam iráni ellenzéki újságíró kivégzésével kapcsolatos európai uniós bírálatok miatt.

Bekérette az iráni külügyminisztérium az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország teheráni nagykövetét a Ruhollah Zam iráni ellenzéki újságíró kivégzésével kapcsolatos európai uniós bírálatok miatt – jelentette vasárnap az iráni állami média. A félhivatalos iráni Fársz hírügynökség szerint az iráni külügyi tárca a nap folyamán bekéreti a francia nagykövetet is, miután Párizs szintén bírálatának adott hangot a Franciaországból elrabolt, majd Iránba hurcolt Zam szombati kivégzése miatt. Zamot azzal vádolták, hogy írásaival szította az országban 2017-ben a gazdasági helyzet romlása miatt kirobbant tiltakozásokat. Júniusban ítélte halálra a forradalmi bíróság „a romlás terjesztése miatt”, amely kifejezést az iráni kormányzat elleni kémkedésre, illetve a vezetés megdöntésére irányuló próbálkozásokra is használják.

Az újságíró emigrációban élt Párizsban, és az AmadNews néven működtetett, több mint egymillió követővel rendelkező internetes újságja oldalán jelentetett meg iráni vezetők számára kínos videofelvételeket és írásokat. Az Európai Unió külügyi szolgálata szombaton sajtóközleményben elítélte Zam kivégzését, és felszólította Iránt, hogy tartsa tiszteletben az elítéltek tisztességes tárgyaláshoz való jogait, valamint hagyjon fel a fogvatartottak vallomásainak televíziós közvetítésével. „Az EU minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést, amely elrettentő erővel nem hat, viszont szembemegy az emberi méltósággal” – áll a sajtóközleményben. A francia külügyminisztérium a kivégzést „barbár és elfogadhatatlan tettnek” minősítette. Teherán korábban az Egyesült Államokat és Irán régiós vetélytársát, Szaúd-Arábiát, valamint a külföldön aktív iráni ellenzéki csoportokat is megvádolta a 2017-es zavargások szításával.

Fotó: Ruhollah Zam a tárgyaláson. (YouTube)

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

gyilkos muszlim diktatúra

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés