Clooney egy millió dollárral lepte meg a barátait – csak úgy

2020. november 19. 9:54
Tizennégy barátot halmozott el, külön-külön. Azért vannak a jóbarátok...

George Clooney most erősítette meg egy interjúban a pletykát, miszerint egyszer meglepetésből egymillió dollár készpénzt adott 14 barátjának, írja a CNN. A színész a GQ interjújában beszélt először a történetről, amit egyik ismerőse, Rande Gerber már három éve emlegetett, de akkor még csak pletykaként terjengett. Clooney azt mondta, a 2013-as Gravitáció című film szerződésénél a készítők nem gondolták, hogy siker lesz az űrhajós thriller, ezért meghatározott fizetés helyett részesedést ígértek a színésznek. A Gravitáció végül siker lett, Clooney több millió dollárt kapott a részeként – írta meg a Telex.

Ekkor még nem volt családja, a barátai álltak hozzá a legközelebb és ahogy Clooney mondta, „arra gondoltam, hogy nélkülük nem lennék itt. Mind elég közel állunk egymáshoz, eszembe jutott, hogyha elütne egy busz, mind benne lennének a végrendeletemben. De miért vártam volna akkor meg, hogy elüssön egy busz?” Ezután áthívta magához 14 barátját, akiknek végigmesélte, mi mindent köszönhet nekik, majd kezükbe nyomta az egy-egy millió dollárt (kb. 304 millió forint) – írják.

Fotó: MTI/EPA/COMPIC/Kimmo Brandt

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lölő meg a sajátlábékat ajándékozza meg párszáz milliárdal.
Amit ő is csak Simicskától kapott.

Nincsenek egy kisse tulfizetve ezek a hollywoodi csepuragok?
Adhatta volna a szegenyeknek,raszoruloknak is azt a penzt, az lett volna az igazi!

Ósön fortín ...fiftín :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés