Az LMP arra kéri Orbán Viktort ne vétózza meg a szigorúbb uniós klímacélokat

2020. október 17. 14:40
Az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg a szigorúbb uniós klímacélokat, hanem támogassa a párt javaslatát a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről.

Az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg a szigorúbb uniós klímacélokat, hanem támogassa a párt javaslatát a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről – mondta a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón. Schmuck Erzsébet elmondta: nem született megállapodás a szigorúbb klímacélokról az Európai Tanács csütörtöki ülésén, így várhatóan decemberben dől el, hogy lesznek-e szigorúbb uniós klímacélok. Ez jelentős mértékben Orbán Viktor miniszterelnöktől is függ – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: a csúcsvezetők 55 százalékos kibocsátáscsökkentésről tárgyaltak, ami elmarad az Európai Parlament nemrég meghozott 60 százalékos döntésétől. A tudományos álláspont szerint ugyanakkor már ez is kevés: 65 százalékkal kellene csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást 2030-ig ahhoz, hogy ne lépjük túl a 1,5 Celsius-fokos felmelegedési értéket. Hangsúlyozta: ha Európa az év végéig nem vállal szigorúbb klímacélokat, akkor a világ többi nagy kibocsátó állama sem fog, és elúszik a klímakatasztrófa elkerülésének a lehetősége.

Az Európai Bizottság közzétette az épületkorszerűsítési programra vonatkozó tízéves stratégiáját, a terv szerint erre jelentős összegeket biztosítanak. A magyar kormány ezen a területen is lépéshátrányban van, mert „lényegében nem támogatja az épületek korszerűsítését”, még a lakóépületek szigetelésére szánt uniós forrásokat is elterelte – mondta a politikus. Az LMP évi 300 milliárd forintos épületenergetikai csomagot javasolt, aminek a szigetelés, a nyílászárócsere mellett a háztartási napenergia támogatása is része – tette hozzá. A kormánynak is tudnia kellene: nem Paks 2 kell, hanem épületenergetikai program – jelentette ki Schmuck Erzsébet.

(MTI)

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés