Választási egyszeregy

2020. szeptember 14. 7:20

Szekeres Imre
Népszava
Több lista esetére mozgásteret adhat az, hogy nem kötötték meg magukat.

„A hat ellenzéki párt abban állapodott meg, hogy a 106 egyéni választási körzetben csak egy jelöltet állítanak. Ez a megállapodás azonban nem jelenti azt, hogy a jelöltek úgynevezett közös jelöltek lesznek, hiszen ez csak akkor van így, ha megállapodik a hat párt abban is, hogy egy országos listát állít 2022-ben. Ha ugyanis nem így van, akkor az ellenzéki jelölt egyik, vagy másik listát alkotó pártok jelöltje lesz, és a szavazólapon nem szerepel a jelölt mellett mind a hat párt neve, hanem csak az egyik vagy a másik listát állító pártoké.

Azonban nemcsak ezzel a sokak által csak technikainak minősített következménnyel kell számolni, hanem azzal is, hogy minden körzetben, minden ellenzéki listára lehet szavazni, így a listákat alkotó pártoknak kampányolniuk kell azért, hogy többen szavazzanak rájuk. Vagyis választási verseny lesz az ellenzéki pártok között minden körzetben, függetlenül attól, hogy éppen melyik lista állított jelöltet az adott körzetben. Ha közös országos listában állapodnak meg, akkor ilyen versenyre természetesen nem kerül sor.

Az ellenzéki pártok abban is megállapodtak, hogy egy miniszterelnök jelöltet állítanak. Ennek a megállapodásnak az a jelentősége, hogy több lista esetében sem versenyeznek egymással, ami azonban ellentmond az előzőekben kifejtett legitim érdekeiknek. Ha mégis megállapodnak, hogy egy országos listát állítanak, akkor ez az ellentmondás megszűnik, és a miniszterelnök jelölt vezetheti a közös listát, jelezve, hogy erős elkötelezettséggel bírnak arra is az ellenzéki pártok, hogy közösen kormányozzanak. Több lista esetére mozgásteret adhat az, hogy nem kötötték meg magukat: nem feltétlenül kell szerepelnie a jövendő miniszterelnök jelöltnek egyik vagy másik listán. Ennek nagy a jelentősége a jövendő kampány szempontjából, mert lehetővé teheti, hogy az együttműködő ellenzéki pártok nem csupán a pártpolitikusok közül választhatnak miniszterelnök jelöltet, hanem azok közül a szakértők közül is, akik kormányzati tapasztalattal rendelkeznek. Ezt persze megtehetik egy közös országos lista esetében is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A lényeg az, hogy antiszemita, exmunkásőr, fiatal leninfiú és mérhetetlen "támogatottságú" törpepártok együtt indulhassanak a húsosfazék felé.

"Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."

Detti Orbán tömlőcében végezte, ott sínylődik.

Ez egy értelmes és taktikus megközelítése a problémának, de moslékék
olyan hülyék, hogy fel sem fogják a Szekeres által fölvázolt
paradoxont. 2022 tavaszán fog leesni nekik a tantusz, hogy szar van a
palacsintában, de akkor már csak a kapkodás marad, mint legvégső
eszköz.

(És akkor ott van még a kompenzációs lista csapdája.)

"nagyon kíváncsi vagyok, hogy például milyen adórendszert képzelnek el és így tovább. "

Azt már ismerjük. Azt is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés