A Katolikus Karitász idén tizedik alkalommal indítja útjára Magyarország legnagyobb iskolakezdési
segélyprogramját. A szervezet célja, hogy az augusztus 5-én kezdődött országos összefogás erejével
tízezer gyermeket segítsen még az iskolakezdés előtt és a tanév elején. A trianoni békediktátum
aláírásának 100. évfordulója alkalmából száz külhoni első osztályost támogatnak.
Csak Magyarországon több, mint egy millió diáknak csengetnek be újra nemsokára. A nyári szünet
leteltével valószínűleg már nem digitális, távolléti oktatás várja a diákokat. Écsy Gábor, a Katolikus
Karitász országos igazgatója a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű akció kampánynyitó
sajtótájékoztatóján elmondta: „A vírushelyzet sok család életét ellehetetlenítette. Ahol a család
valamelyik kereső tagja elveszítette a munkáját, ott most még nehezebb helyzetben vannak, szinte
lehetetlen, hogy önerőből oldják meg az iskolakezdést. Szeretnénk újra, immár 10. alkalommal is
ezek mellé a családok mellé állni, az összefogás erejével idén 10000 diák megsegítését tűztük ki
célul.”
A tanszerek mellett egyéni segítségnyújtással is támogatna a Karitász
A segélyszervezet nemcsak a hazai iskolásokat szeretné támogatni. Mivel hagyományosan jelen
vannak szinte minden olyan településen, ahol katolikus plébánia van, határokon túl is segíteni tudják
a magyarságot. Écsy Gábor erről azt mondta, hogy a trianoni döntés 100. évfordulóján még inkább
figyelni szeretnének azokra, akik az anyaországtól távol élnek, mégis a szórványságban is őrzik a
magyar nyelvet és vállalják annak kihívását, hogy szülőföldjükön maradnak. A határontúliak
támogatását a Külügyminisztérium segítségével tudják megszervezni, mivel jelenleg nem lehet
ezekbe az országokba már módon eljuttatni a segélyszállítmányt.
A Katolikus Karitász a tanszereken kívül egyéni segítségnyújtással szeretné támogatni a családokat. A
helyi karitászcsoportok jól ismerik a családok nehézségeit, ezért még célzottabban valósulhat meg az
iskolakezdési akció. dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
igazgatóhelyettese elmondta, hogy csak az ő területükön 200 önkéntes segíti a program
megvalósulását. Az utalványok átadása mellett személyesen is jelen vannak a családok életében, így a
tanévkezdés terheit közösen hordozzák.