Jupiter féltékeny

2020. július 16.
Emmanuel Macron fölé nőtt az utolsó időszakra Édouard Philippe: minél inkább kereste a nagy szavakat és a hatásos pózokat az elnök, annál rokonszenvesebbé vált a kormányfő visszafogottsága. Macron most miniszterelnök-cserével próbálja visszaszerezni pozícióját a francia közéletben.

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

De Gaulle tábornoknak határozott elképzelése volt arról, milyennek kell lennie a francia elnöknek: karizmatikusnak, tiszteletet parancsolónak, ragyogónak. És persze ragyogóbb az államfő, ha a köztársaság második embere jellegtelenségével tüntet – nem meglepő hát, hogy a miniszterelnöki hivatalnak helyet adó Matignon-palotába jellemzően nem lehengerlő személyiségeket válogattak az elnökök. És való igaz: 2017-ben senki nem gondolta volna, hogy Édouard Philippe, ez a dolgos és megbízhatóan szürke Le Havre-i polgármester egy napon fölébe nőhet annak a Macronnak, akiben a liberális Európa egy emberként ismerte fel megmentőjét, amikor megválasztása éjszakáján az Örömóda hangjaira lépdelt át a Louvre udvarán.

Hiábavaló imázsépítés

Meglehetősen hálátlan munka egyébként az ötödik francia köztársaságban miniszterelnöknek lenni. A parlament hatalmát megtörő s erős elnöki szerepkört kiépítő De Gaulle arról is gondoskodott, hogy az elnök tekintélye védve legyen a közvélemény ingadozásától. Koncepciója szerint a nemzet egységét megtestesítő államfő irányokat jelöl ki, nagy ívű víziók alapján vezérli az országot, s nem ereszkedik le a pártviták, a közéleti csemcsegések szintjére – a népi indulatok így nem őrá, hanem a kormányzati aprómunkát végző kormányfőre fröccsennek, akit az elnök kedvére beáldozhat, ha úgy kívánja meg a politikai számítás. Nicolas Sarkozyn kívül, aki François Fillonnal párban vitte végig ötéves mandátumát, mindegyik elnök kormányfőt váltott ciklus közben. (Más kérdés, hogy ez a legtöbb esetben nem hozott nekik érdemi népszerűségtöbbletet.)

Ezen felállás alakította a francia politikát 1958 óta, még ha a Mitterrand-t követő államfők – a posztmodern média és persze személyes gyengeségeik miatt – a „monarchikus elnökség” emelkedett szféráiból egyre inkább alácsúsztak is a bulváros tömegpolitika szintjére. A kormányfő sajátos pajzsfunkciója pedig gyengült, minthogy az emberek a kormányzati politikát, annak sikereit és hibáit nem a kabinettel, hanem mindinkább az elnökkel azonosítják.

Macron szónoklatai nem győzték meg a franciákat.<br>Fotó: MTI / EPA / Christophe Petit Tesson

Emmanuel Macron jól érzékelte az elnöki hatalom szimbolikus kiüresedését, és fejébe vette, hogy visszaadja régi fényét a hivatalnak. Ki is jelentette az elnökválasztási kampány alatt, hogy elődjével, François Hollande-dal szemben nem akar normális, emberarcú elnök lenni, és a jelképek erejére támaszkodó, erős aurájú, „jupiteri” államfő eszményében hisz. Alaposan rá is égett aztán ez a jelző a fiatal elnökre, aki hiába fordította energiái jó részét a – sok esetben valóban kreatív – szimbolikus imázsépítésre, a politikai kisszerűségeken felülemelkedő tekintélyt nem kovácsolt magának. Viszont elérte azt, hogy a francia lakosság széles rétegei arrogáns, a valóságtól elszakadt és a kisemberek problémáira érzéketlen akarnokot lássanak benne.

Macron elnökségét De Gaulle és Sarkozy után a legmagasabb, nagyjából 60 százalékos népszerűségi aránnyal kezdte meg, ami alig néhány hét után 40 százalékra süllyedt, a 25 százalék körüli mélypontra pedig a 2018. végi sárga mellényes forrongások heteiben zuhant. Bár azóta az elnöknek sikerült némileg javítania a megítélésén (a járvány pedig 40 százalék közelébe nyomta fel a népszerűségét), tudja jól: nem nyugodhat meg. Jupiter nem tudta függetleníteni magát attól a politikától, amely az elmúlt években iszonyatos társadalmi frusztrációt hozott felszínre: az elégedetlenek benne, a „gazdagok elnökében” látják a problémát, nem másban. Ha 2022-ben nem befuccsolt reménységként akar eloldalogni az Élysée-palotából, sürgősen újra ki kell találnia magát – ez pedig 11 százalékos várható GDP-visszaesés mellett nem lesz könnyű feladat. Akkor meg pláne nem, ha legfontosabb beosztottja nagyobb bizalmat kelt az emberekben, mint ő…

„Macron a kényes politikai helyzetekben rendre Philippe-re tolta a felelősséget”

Címlapkép: REUTERS / Charles Platiau

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés