A Trianon-egyenlet feloldása – Trianon 101

2020. június 30. 9:38

Békés Márton
Mandiner
Azt már jól tudjuk, hogy a trianoni évszázad mit jelentett – ami most fontos, az az, hogy a rákövetkező száz évet hogyan rendezzük be. Mégpedig szomszédnépeinkkel és az országaikban lakó magyar nemzetrészekkel együtt.

Orbán Viktor 2020. június 5-én elmondott sátoraljaújhelyi beszéde előszó volt egy olyan évszázadhoz, amely a Trianon-képlet által meghatározott száz évet követheti. A beszéd stratégikussága aligha becsülhető túl, amelynek tartalmi szempontból egyaránt része volt 1) a Trianon utáni száz év értékelése, 2) a rendszerváltoztatást követő harminc év nemzetpolitikai mérlegre tétele és 3) a Nemzeti Együttműködés Rendszere első évtizedének keretezése. Mégpedig egytől-egyig azon a tágabb horizonton mozogva, amelyet 1) az I. világháborút lezáró békerendszer – melynek során „új világ született” (Schmidt Mária) – kereteinek kényelmetlenné válása, 2) az ennek utolsó szakaszaként szolgáló „hidegháború utáni (posztbipoláris) korszak” lebomlása és 3) valami olyannak a megszületése jelöl, amely egy posztliberális világrend halovány körvonalaiban sejlik most fel, éppenséggel az előőrseként (avantgarde, Vordenker) viselkedő magyar nemzeti kormányzás segítségével. Mindezek – akár kerek évfordulókhoz (1920, 1990, 2010) is köthető – egybeesése nem a véletlen műve, hiszen egységes olvasatuk és üzenetük van. Ennek jelentése egyszerre geostratégiai, politikai és kulturális. 

Közép-Európa Trianon-foglyai, egyesüljetek!

A mindenkori „lázadó nemzetek” és a birodalmi elnyomásukhoz asszisztáló „segédnépek” közötti dialektika mutatkozik meg akkor, amikor az utóbbiak rendre azt kapják jutalmul, amit az előbbiek büntetésül. Így volt ez a Habsburg-ellenforradalom idején 1848/49 után, a Brezsnyev-doktrína folytán az 1968-as „prágai tavasz” leverését követően, ám a közép-európaiakat fogva tartó Trianon-képletet is ennek logikája mentén hozták létre, méghozzá szándékosan. 

Trianon ugyanis mindegyik népet sújtja Közép-Európában – geostratégiai célja éppen ez volt. Trianon persze leginkább minket, magyarokat lehetetlenített el, alázott meg és zárt karanténba, de a cseh hegemónia alá kerülő szlovákokat és ruténeket, a hirtelenjében nagyszerb álomba csöppenő horvátokat és szlovéneket, valamint a hovatovább regátosított erdélyi románokat is érintette, mégpedig gazdaságilag és kulturálisan egyaránt. A szlovákok, akik eladdig az Osztrák–Magyar Monarchia Lajtán-inneni centrumának területén (Uhorsko) éltek, innentől kezdve Csehszlovákia fejletlennek tekintett keleti perifériáját alkották; a Magyar Királysággal 1102 óta csupán perszonálunióban álló Horvát Királyságot beolvasztották a Karađorđević-dinasztia vezette Szerb–Horvát–Szlovén (1929-től Jugoszláv) Királyságba; az erdélyi, partiumi és bánáti románság pedig függeléke lett az ókirályságbéli bojárelit vezette Nagy-Romániának, amely a többi, szintén ekkor hozzácsatolt román nemzetrészt (besszarábiai, bukovinai, dobrudzsai) is Bukarest „belső gyarmatosításának” vetette alá. 

1918–20-ban a wilsoni „nemzeti önrendelkezés” elvére sokat hivatkoztak, de csak a győztesek közé sorolt országok „államalkotó népei” esetében tartottak be. Az Osztrák–Magyar Monarchia s benne a Magyar Királyság utódállamai egytől-egyig ugyanolyan multietnikusak voltak, mint aminek a helyén létrejöttek – létrehozásuk értelme pontosan ez volt. Romániát Lucia Boia szerint 1920 után valósággal „elrománosították”, hiszen minden harmadik állampolgára nem román nemzetiségű volt; Csehszlovákia két névadó nemzete a népesség kétharmadát tette csak ki; a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban pedig 17 különböző vallási, felekezeti és etnikai csoportot zártak össze. Trianonban nem azért nem hoztak jobb döntést, mintha nem tudtak volna, hanem azért, mert nem akartak.

Az 1919–23-ban aláírt Párizs környéki békéket ugyanis a nyugati antanthatalmak – amelyek kivétel nélkül gyarmattartók voltak, köztük az Egyesült Államok is – birodalmaik érdekeinek megfelelően szövegezték meg. A központi hatalmakkal (ill. jogutódaikkal) aláíratott békediktátumokban az agresszív amerikai idealizmus, az arrogáns brit imperializmus és az idejétmúlt francia gloire-mánia keveredett egymással. A Dél-Afrikát kormányzó Jan Smuts marsall véleménye szerint „az Oroszország, Ausztria[–Magyarország] és az Oszmán Birodalom szétesése után megmaradt népek többsége politikailag képzetlen, sok gondoskodásra lesz szükségük”. Erre a gondolkodásmódra jegyezte meg akkoriban Földes Béla akadémikus, a Magyar Külügyi Társaság tisztségviselője, hogy a párizsi döntnökök „úgy nézték Magyarországot, mint egy darab földet Afrika közepén”. A természet- és gazdaságföldrajzi, történelmi, néprajzi és kulturális (etnikai, törzsi, vallási, felekezeti) határokat semmibe vevő döntéshozatal jellemezte a Közel-Kelet brit–francia felosztását is (Sykes–Picot-egyezmény, 1916/23), amelynek – történelmi léptékkel mérve – rövidtávú következményei közé sorolhatjuk az izraeli–palesztin konfliktust, a libanoni és szíriai polgárháborút, valamint az Iszlám Állam felemelkedését. 

Pontosan ilyen logikával jártak el ugyanezen birodalmak Közép-Európa megosztása és ennek segítségével elért marginalizálása érdekében is. A nyugati antanthatalmak a rájuk olyannyira jellemző orientalista–kolonialista attitűd mentén és nagyhatalmi érdekeik által vezetve döntöttek. Trianon következtében (is) ők lehettek térségünk döntőbírái, hozzájuk kellett fellebbezni az általuk előidézett problémák megoldásáért, kegyeikért zajlott a geopolitikai verseny (előbb franciapárti, majd náci-szövetséges, végül szovjetbarát kisantantgyűrűt formázva Magyarország körül). Ez röviden a Trianon-egyenlet lényege. A (geo)stratégiai kérdés az, hogy a Trianont követő „száz év talány” geopolitikai ördöglakatját miként nyitjuk ki?

Míg a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus világrendje száz évig volt érvényben (1815–1914) és elitje (Metternich, Talleyrand, Wellington hercege) a század egész első harmadát/felét uralta; addig az I. világháborút követő új világrend stabilitása mindössze ennek ötödéig tartott (1919–1939), hiszen születése után húsz évvel kitört az előző folytatásának tekinthető II. világháború. A „négy nagy” közül fél évtizeden belül pedig senki sem volt már a kormányrúdnál: előbb Woodrow Wilson szigetelődött el otthon még a háború utolsó évében, majd Vittorio Emanuele Orlando mondott le 1919-ben, aztán Georges Clemenceau szenvedett választási vereséget 1920-ban, végül David Lloyd George bukott bele korrupciós ügyeibe két évvel később. Vagyis még nem tették le a Párizs környéki békerendszer zárókövét (Lousanne, 1923), de a folyamat elindítóinak egyike sem volt már hivatalban.

Igaza volt Gorkijnak, amikor azt írta 1917-ben, hogy „ez a háború Európa öngyilkossága”. Az év áprilisában az Egyesült Államok belépett a háborúba hogy másfél évvel később eldöntse annak kimenetelét, a novemberben bekövetkező bolsevik puccsot követően pedig létrejött Szovjet-Oroszország. 1922-ben az USA a washingtoni szerződés révén a világtengerek ura lett, lecserélve a brit dominanciát, az év végén pedig megszületett a Szovjetunió. A két, egyaránt forradalmi, univerzális politikai missziót követő „unió” 1945-től 1989-ig mérte össze erejét, Európát teljesen kiszorítva a világ ügyeinek intézéséből. Ezután az Egyesült Államok immár egyedül maradva a nemzetközi porondon, demokráciaexportba fogott 1991 és 2016 között, ez azonban Líbiától Afganisztánig és Iraktól Szomáliáig kudarcba fulladt. Az I. világháború után kezdődő és majd’ száz évig kitartó világrend ezt követően kezdett megrendülni (vö. Brexit, Trump, koronavírus). Ennek folytán talán a közép-európai népek börtöne, azaz Trianon is feloldható lesz (ha megoldható nem is). 

Közép-Európa közepe

A trianoni döntés ellenére a magyar nemzet helyzeti energiája és kárpát-medencei alapadottságai nem változtak, ami éppen akkora geopolitikai előnyt ígér, mint amekkora érte vállalt felelősséggel jár. Az 1920 és 2020 között bekövetkezett változások és néhány nem szándékolt következmény maradandónak bizonyulása egyaránt növeli a magyarság – és vele együtt Közép-Európa – rekonstrukciójának esélyét. 

Ami 1920 óta nem változott és kedvező, az a következő: 1) a Kárpát-medence geopolitikai gravitációs pontja továbbra is Magyarország, 2) a Kárpát-medence legrégebb óta szervezett állami struktúrája (az ehhez kapcsolódó tudással, hagyománnyal, intézményrendszerrel és politikai kultúrával) a magyar, 3) a Kárpát-medence legnépesebb nemzete továbbra is mi vagyunk. Ami 1920 óta pozitív irányban változott és legalább ennyire fontos, az a következő: 1) az I. világháború végén megszülető két pánszláv állam mindegyike kétszer is felbomlott: először a II. világháború elején, másodjára a hidegháború végeztével, jelezve, hogy fennállásuk mennyire a „Versailles-i rendszer” függvénye volt, 2) a 20. század egészét meghatározó két szuperhatalom közül a Szovjetunió megszűnt, az Egyesült Államok pedig letenni látszik wilsoni missziójáról, 3) az 1945 és 1989/90 közötti hasonló történeti tapasztalatok közelebb hozták egymáshoz a közép-európai népeket. 

Mindezeken felül

az elmúlt harminc évben Magyarország volt a legstabilabb poszttrianoni állam.

Szlovákia csak 1993-ban vált függetlenné és azóta számos belpolitikai probléma tépázta (Mečiar-korszak, Kuciak-gyilkosság); Ukrajna 1991 óta független állam, melyben azóta két „forradalom” tört ki és 2014 óta „pilóta nélküli kormányai” (Vlagyimir Szurkov) alatt sem területi integritását, sem nemzetközi tekintélyét nem képes megőrizni; Románia véres és ellopott forradalommal indította a rendszerváltoztatást, elmúlt harminc évét pedig rendszeres etnikai ellentétek és kormányválságok, az elnöki hivatal és a kormány közötti társbérlet permanens feszültsége és a DNA rendszerinstabilizáló működése jellemzi; Szerbia és Horvátország 1991 és 1995 között rettenetes (polgár)háborút vívott egymással, előbbit az albán–szerb konfliktus idején bombázta a NATO, majd két alkalommal területileg is megkisebbedett (1999 – Koszovó, 2006 – Montenegró) s hol a „színes forradalmak” egyike, hol a szervezett ellenzéki tüntetések destabilizálták, utóbbi viszont egyszer Szlovéniával, másszor Szerbiával áll határvitában, ráadásul jelentős nemzetrészei élnek Bosznia-Hercegovinában is (ez a „modell” jellemző másutt is, hiszen a románok szintén két ország területén laknak). 

Ha az elmúlt harminc éven belül a legutolsó tíz évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy Magyarország belpolitikai stabilitását és nemzetközi, európai és regionális tekintélyét egyaránt jelentősen növelte a 2010 és 2020 közötti időszakban, amikor is egyrészt befejezte a posztkommunista erők által eltérített rendszerváltoztatást, másrészt útjára indított egy nemzeti rendszert. Ennek az évtizednek az eredménye az a két folyamat is, amely a Trianon-képlet felülírásához komoly segítséget nyújt: 1) véget ért az a „lemaradási diskurzus”, amely „a művelt Nyugat” utánkövetésében és a transzatlanti hozzáhasonulásban lelte meg kisszerű politikai–kulturális célját, 2) az öntudatos magyar kormányzás nem, hogy ellehetetlenítette volna a regionális együttműködést, hanem annak motorja lett, amikor nemcsak a V4-ekbe lehelt új életet, de az adott országok belpolitikai berendezkedésének függvényében más partnereket (Ausztria, Macedónia, Olaszország, Szerbia) is be-be tud vonni a regionális érdekegyeztetésbe. Eközben – és ez már az éppen idén 400 éve született Zrínyi szemhatárát idéző fejlemény – a magyar kormány úgy tudott kiváló kapcsolatokat kiépíteni az USÁ-val, Oroszországgal és Kínával, hogy ezek egymással minden variációban ellentétben állnak. 

Nyitott Trianon-egyenlet 

Trianon, akárcsak többi nemzeti tragédiánk, mint a muhi csatavesztés, a középkori magyar államot megsemmisítő mohácsi katasztrófa, a világosi fegyverletétel vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése, nem másítható meg. Trianon nem jár le, nem lehet eltörölni, sem térben-időben kikerülni vagy átugrani, esetleg valahogyan visszacsinálni. Az anyagilag és retorikailag is bő lére eresztett Trianon-biznisz állításával ellentétben azonban nincs semmiféle „ismeretlen Trianon” és nem léteznek titkai sem, sőt egyre inkább az sem rejtély, hogy miként lehet hosszú árnyékából kilépni. Azt már jól tudjuk, hogy a trianoni évszázad mit jelentett – ami most fontos, az az, hogy a rákövetkező száz évet hogyan rendezzük be. Mégpedig szomszédnépeinkkel és az országaikban lakó magyar nemzetrészekkel együtt. 

A kétségtelen nemzeti trauma ellenére (vagy éppen azért?) az idei megemlékezés nemcsak páratlan méltósággal zajlott le, hanem emelt fővel is, amit éppen az elmúlt „száz év magány” látványos feloldódása, sőt az elmúlt tíz év – a Trianont annak idején követő Bethlen-évtizeddel párhuzamot mutató s ahhoz hasonlóan sikeres – nemzeti regenerációs időszaka tett lehetővé. Magyarország, amely továbbra is a Kárpát-medence tengelyszög-országa, Trianon száz éves évfordulójára úgy emlékezhetett, hogy Szerbiával minden korábbinál jobb kapcsolatot ápol, Szlovákia miniszterelnöke (aki második hivatalos látogatásán Budapesten járt) bátran nemeslelkű gesztust tett feléje és Ukrajna is jelezte szándékát az – éppen általa megrontott – államközi kapcsolatok normalizálására. 

Máthé Áronnak tökéletesen igaza van, amikor a következőket írja Tíz tézis Trianonról (Kommentár, 2020/2) című irányszövegének zárómondatában: „A magyar nemzeti konzervatív gondolat képviselőinek nemcsak a magyar önértékelés helyreállítását kell véghez vinniük, hanem egész Közép-Európa emancipációjában is kezdeményező szerepet kell vállalniuk.” A nyugati antanthatalmak pontosan ezt – és éppen ezért! – akarták ellehetetleníteni száz évvel ezelőtt. Térségünk Trianon foglya – az egyenletnek ez a fele állandó, de módosítható (autonómiával, infrastruktúrafejlesztéssel, jószomszédi viszonnyal, kettős állampolgársággal, kölcsönös tisztelettel, nemzeti érdekeinket szolgáló külpolitikával, visegrádi együttműködéssel). Az egyenlet másik végének értéke, vagyis a békediktátumot ránk kényszerítő nyugati nagyhatalmak ereje, belső kohéziója és döntéseik geopolitikai érvénye azonban fogytán van. A Trianon-egyenlet nyitott.

***

A Mandiner Trianon 101 cikksorozatának többi része itt olvasható.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés