Megváltoztak a hangsúlyok

2020. június 25.
Aki bírja, az megszállottan bírja – írták róla egy befolyásos embereket összesítő lista kapcsán. Negyedszázada képernyőn lenni önmagában teljesítmény, Borbás Marcsi mögött viszont annyi országjáró kilométer is van, hogy a kettő együtt rekordgyanús. Március óta az Őrségben él, de a visszavonultság csak látszat. Interjú megérkezésről, „marcsiságról”, új magyar gasztronómiáról.

Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.

Vége a veszélyhelyzetnek. Mit gondol, túl vagyunk rajta?
Aki erre biztos választ ad, annak kezet csókolok. Annyit dolgoztam, hogy nem volt időm lelki válságba zuhanni. Másnak is azt tanácsoltam, hogy a kényszerű visszavonulás is szóljon aktivitásról, alkotásról. Kertészkedj, süss kenyeret, köss, horgolj! Mindegy.

Fotó: Muray Gábor

A cselekvés gyógyszer. Hiszem, hogy aki most, válsághelyzetben szívvel-lélekkel belevetette magát valamibe, akár rövid távú haszon nélkül, annak bőven megtérül majd az erőfeszítése. Színész ismerőseim mentek önsajnálat, gőg helyett kertészetekbe, raktárakba dolgozni. Micsoda üzenet!

Néhány hétre, hónapra szinte mindenki „letérdelt”. Van, amit végvidékre vonulás közben dolgozva is újraértékelt?
Többször letérdeltem már. A közelmúltban is volt nem egy eset, amikor hajszálon múlt, hogy ne legyek. Nem szeretek beszélni erről. Ezekhez a megzuhanásokhoz képest az idei tavasz számomra semmilyen megpróbáltatást nem jelentett. 

Ritkán, de beszél róla, hogy ötévesen vakbél-perforáció miatt a klinikai halál állapotába került, és egy évet kórházban töltött.
Ilyen gyerekkori élmény után az ember nem ijed meg attól, hogy egy járvány miatt otthon kell maradnia. Nincs bennem halálfélelem sem. Ami maradt, az a lelkiismeret-furdalás. Örökké azt érzem, hogy tartozom a szüleimnek, akiket ezzel a betegséggel lenulláztam anyagilag, idegileg, minden értelemben. Nem tudok eleget adni nekik, hogy helyrehozzam. 

Jobb világot böjtöltünk ki?
Hiszem, hogy igen. Nehezemre esett megérteni azt az egoizmusból fakadó fegyelmezetlenséget, ami itthon is megfigyelhető volt a járványügyi intézkedésekkel szembemenve. Döbbenten olvastam azt is, hogy nem egy hazai munkáltató egyetlen nap kockázatot sem vállalt a munkatársaiért. Három hónapig ki sem mozdultam Szalafőről, egy másodpercig sem éreztem a hiányát semminek. Hiszek abban, hogy rendszerszinten valami elindult a változás felé. Sokat beszélgetek barátokkal, mind azt mondják, pofonszerű lecke volt a karantén időszaka arról, mennyire fontos a munka és a magánélet közötti határokat visszaállítani. Már rég elvesztettük, sodródtunk, észre sem vettük, hogy a jelenlét, a privát együttlétek kikoptak az életünkből. A hitélet rítusai is hiányukban mutatták meg valódi értéküket. Egy zarándoklat, egy szentmise újra fontos lehet sokak életében. Nyilvánvalóan nem történt teljes személyiség­csere senkiben, de a hangsúlyok tartósan máshova kerülnek, ez biztos. Persze – mint egy kommentháborúban – most is azok lesznek hangosak, akik erőből akarnak érvényesülni, és a finom, lassú változásnak ellenállnak.

„Ha húsz év múlva beépül a társadalmi köztudatba, hogy a magas minőségű élelmiszer a legjobb befektetés a saját életünkbe, és a gazdák munkájának is van becsülete, nem beszéltem annyit hiába”

Akarta vagy nem, az ország egyik vélemény­vezére lett az utóbbi bő tíz évben. Mi az üzenete annak, hogy tavasszal egy magyar gazdák közvetlen értékesítését segítő platform népszerűsítésébe kezdett?
A leállás miatt hirtelen megszűntek a magyar gazdák értékesítési csatornái, a piacok, az éttermek. Az import is elakadt, így már csak azt kellett elérni, hogy a magyar áru ne menjen ki az országból, hanem találja meg itthon közvetlenül a fogyasztót. Ez kizárólag úgy lehetséges, ha nem tesz senki árrést a gazdák által szabott árra, ami így teljes egészében náluk is marad. Tehát az állami felelősségvállalás nem mellőzhető a koncepcióból. Kitaláltunk egy országos nonprofit, Termelői Kosár nevű platformot, és elkezdtem az ötlettel házalni. A Herman Ottó Intézet nyitott volt, azóta is fejleszti a felületet. Az igényt a karantén szülte, de bízom abban, hogy a kezdeményezés hosszú távra szól. Ausztriában semmit nem tudsz eladni, amíg van belőle nekik saját. Büszkén veszik a hazait. Ide kellene eljutni.

Címlapkép: Muray Gábor

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés