Török Gábor: Ha így folytatja az ellenzék, semmi esélye nem lesz 2022-ben

2020. június 2. 22:39
„Az ellenzék nagyon-nagyon rossz helyzetben van Magyarországon” – összegezte gondolatait az elemző.

„Török Gábor két hónapja azt mondta, hogy az ellenzéknek előrehozott választásra kellene készülnie, most viszont úgy látja, a kormányoldal annyival jobb helyzetben van, az ellenzék pedig annyival gyengébb, hogy erre nincs is szüksége a kormánynak” – írja az ATV.hu.

A politikai elemző szerint a járványhelyzetben a kormány politikai szempontból leiskolázta az ellenzéki pártokat, azok ugyanis – mint mondta – semmi értékelhetőt nem tudtak felmutatni.

»Az emberek tudják, mit akar a kormány. Azt viszont nem, hogy mit akar az MSZP, a Jobbik, az LMP? Mintha nem lennének«

– fogalmazott.

Török Gábor szerint 2010 óta a közvéleménykutatások egy másik mutatóval haladnak együtt, ez pedig az emberek gazdasági érzetének mutatója. „Az ellenzék nagyon-nagyon rossz helyzetben van Magyarországon” – összegezte gondolatait az elemző.

 

 

 

Összesen 126 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért sokat melózott az ellenzék: ellenünk külföldön.

Igen, összefügg a kettő. Pesten most egy szegény balfácán balfácánkodását közvetlenül össze lehet vetni a kormány nyilvánvaló kormányképességével.

Semmi sem dőlt el. Egyáltalában nem vagyok biztos abban, h. fordult volna az a széljárás, amelyik az okt. 13-ai fiaskóhoz vezetett. A Fidesz addig is JÓ volt. A világ minden táján, a teljesen alaptalanul bálványozott Nyugaton is, a gazdaság kísérő jelensége a befolyás, az ismeretség hasznosítása. Ez a korrupció szó túl lett használva.

Mindenhol az erős és nagy vesz előbb a tálból. Az egyedüli szempont, h. az egész úgy van-e szervezve, h. jut-e a kisebbeknek is? Van-e látható gyarapodás, fejlődés, épül-e az ország.

Magyarországon óriási kockázati tényező, h. az iskola gyatrasága, a fegyelem és önfegyelem általános hiánya miatt nemzedékek nőttek fel úgy, h. úgy gondolják, kötelezettségek nélkül is jogok illetik meg. 10% nagyon sok, mint nagyon képzetlen, munkára szaktudás, motiváció hiánya miatt sem alkalmas, nyomorban élő réteg. Ugyanúgy szavazati joguk van, mint napi 10 órát lehúzó állampolgár társaiknak, holott még azt a keveset is , ami jut nekik, NEM ők keresik meg, hanem azok, akik dolgoznak.

Sajnos, az élet a munkáról, kötelezettségekről szól, leginkább. Utána jöhet a többi.

A jól elvégzett egyszerű munka is lehet mutatós, fontos és öröm. Van bőven. Ehhez képest van olyan, aki alapjövedelmezik, egy országban, ahol nagyon sok terület kiált munkás kézért. Ez annyira tévút, h. föl kellene ellene lépni, mielőtt sok igénytelennek megtetszik.

Azt hiszem, pillanatnyilag leginkább az oktatás felelőssége, h mi lesz vonzó, mit tartanak az emberek normális gondolkozásnak, értékrendnek.

Gyerekkoromban nagy hatással volt rám egy-egy, még az ántivilágban kiképzett nagyszerű tanár, a hittan oktatást végző, szintén nagyszerű lelkész.

Minden vasárnap családilag elballagtunk a ref. templomba. Akkor is nagy közösségi élmény volt, ma is az egy istentiszteleten, misén a
részvétel és jóleső kapcsolódás a családi múlthoz.

Nagyon meg kéne becsülni a jó tanárokat, lelkészeket, sok múlik rajtuk.

Ez az igazság.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés