Walt Heyer négy éves korától szeretett női ruhákba öltözni – ekkor a naptárak 1944-et írtak. Mint mondja, fogva tartotta ez az érzés, és a nagymamája is így öltöztette, hisz meg akarta erősíteni unokáját. Ezzel azonban elkezdődött Heyer nemi identitászavara.
Mint mondja: amikor megjelent az első „transznemű” személy az amerikai közéletben 1965-ben, az igen merősítőleg hatott rá. Az érzés egyáltalán nem múlt el, de Heyernek volt barátnője is. A szerző rámutat: a transzneműeknek, akikkel dolgozik, több mint 90 százaléka nem homoszexuális, és ő sem volt sosem az. Nőként öltözött, úgy érezte, rossz testben él, de nőkhöz vonzódott. A húszas évei elején megházasodott, sikeres mérnök lett, s idővel országos ügyvezető volt egy jelentős cégnél.
S elment egy specialistához, Paul Walkerhez San Franciscóban, aki azóta is szakértőnek számít transzügyekben. Ő diagnosztizálta Walt Heyert, s azt javasolta neki, ha nem múlik el az érzés, akkor kezdjen hormonterápiába. Eközben Heyernek lett két gyermeke. Ennek ellenére 1983-ban Heyer elvált a feleségétől és hormonterápiába kezdett, s Laura Jensenként élt tovább a következő kilenc évben San Franciscóban.
Walt Heyer leszögezi: a karrierjében, munkájában igen sikeres volt Laura Jensenként is, de érdekelte az, hogy mit él át, mi ez a jelenség, ezért beíratkozott a Santa Cruz-i egyetemen a pszichológia szakra.
Heyer elmondása szerint megtalálta a szakirodalomban a bizonyítékot arra, hogy a nem („gender/sex”) megváltoztatása mindig pszichológiai, érzelmi, szociális vagy szexuális zavarokra utal, és sosem volt orvosi kérdés. Így aztán arra is figyelmeztet: