Valentinyi nem nevezné válságnak a kialakult helyzetet, szerinte egyelőre egy közegészségügyi ok miatti gazdasági visszaesésről lehet csak beszélni. Ilyenre azonban az elmúlt száz évben nem volt példa, így nincs sem tapasztalat, sem megfelelő minta a kezeléséhez. A kormányok mindössze kármentést végezhetnek, amelynek a hatása limitált. Fontos különbségként említette az eddigi válságokhoz képest, hogy teljesen bizonytalan, mikor lesz vége. „Bizonyosan csak akkor lesz, ha van vakcina” – erről sem lehet tudni, mikorra lesz, vagy lesz-e egyáltalán – az AIDS-re például máig nincs.
Kopányi Mihály az előtte szólóval szemben már válságnak nevezte a kialakult szituációt. Hangsúlyozta: bár már december környékén voltak híradások a vírusról, a kormányok nem látták előre a következményeket, későn reagáltak, ekkor viszont drasztikus intézkedéseket hoztak, gyakorlatilag bezárták a gazdaságot. Hozzátette: míg a ’29-’33-as válság évek alatt, a 2008-as pedig egy év alatt mélyült el, a mostanihoz mindössze három hét kellett.
Chikán Attila szerint szintén válsággal van dolgunk. A válság egy olyan pillanatban érte a világgazdaságot, amikor a globális adósságállomány mértéke magas, a digitalizáció nyomán pedig egyébként is munkahely-válság kopogtatott az ablakon. A világgazdaság ugyanakkor számított a válságra, azonban senki sem gondolta, hogy az nem a gazdaságból indul majd ki.
A Rajk elnöke a magyarországi helyzetkezelésről elmondta: más országoktól már lehetett némi tapasztalatunk, mire a fertőzés ideért. Hozzátette:
„a magyar egészségügy egy kifejezetten rossz állapotban lévő társadalmi szféra”,
és ez sok bizonytalanságot okoz.