Nem a mi érdemünk, hogy ide születtünk

2020. április 9.
A tavaly őszi támadásoknak is sokat köszönhet a friss Máté Péter-díjas Ismerős Arcok zenekar. Nyerges Attila énekest emellett kérdeztük családmodellekről, a Lázár Ervinnel való kapcsolatáról, az állami támogatásról és arról is, mi a baja a nemzeti rock kifejezéssel.

Pálfy Dániel és Póla Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

A kényszerű szünet idején, amikor a zenekarok kiadatlan felvételeket jelentetnek meg, szobakoncertet adnak, vagy épp emlékezetes történeteket osztanak meg, az Ismerős Arcok legnépszerűbb dala, a Nélküled egyszerre hangzik fel a Kárpát-medencétől Olaszországon át az Egyesült Arab Emirátusokig, Connecticuttól Floridán át a texasi Southfork Ranchig. Tekintsük baljós jelnek a körkapcsolások nagy sikerét? Hiszen nem egész fél éve, a Puskás Aréna novemberi avatója után a dal és az együttes elfajuló viták kereszttüzébe került…
A szakmai kritika nem érdekel, a magunk mércéje szerint írjuk a számainkat, nem akarunk senkinek megfelelni. Amikor tizenöt éve megírtam a Nélküled szövegét, szerettem volna köszönetet mondani a – határon innen és túl élő – közönségünknek, amely felemelt minket. A dal aztán önálló életre kelt, tőlünk függetlenül a nemzeti összetartozásunk szimbólumává vált, és ez sok embernek fontos. Mások érzéseit pedig illik tiszteletben tartani.

Az új stadion történetét feldolgozó anyagokban ötven-száz év múlva is olvashatják az emberek az Ismerős Arcok nevét, a lavinát elindító cikkre viszont talán már egy-két év múlva sem fognak emlékezni. Innen nézve nem kár reagálni az ilyen pitiáner dolgokra?
Ahogy vesszük. Taplóság azokon gúnyolódni, akik – nem az együttesnek, hanem – a szám által kiváltott érzésnek megadják a tiszteletet azzal, hogy felállnak, netán még el is érzékenyülnek. Nem az fáj, hogy engem bírálnak, vagy a munkámról véleményt mondanak, az zavar, hogy valaki bunkó módon hetvenezer embert megsértett, aztán lázadó hősként ünnepeltette magát, és ebből méltatlan pocskondiázás kezdődött. Persze lehet, hogy nem érdemes reagálni az ilyen akciókra, hiszen ez a szám minden bizonnyal túl fog élni minket. Sőt akár köszönetet is mondhatnánk, hiszen győztesen jöttünk ki az egészből, két hétig a csapból is mi folytunk úgy, hogy fel sem kellett állnom a fotelból. Azóta is olyan érdeklődés övezi a zenekart, amilyet magam nem tudtam volna felkelteni. Még az is lehet, hogy hálából írok még egy Nélküledet.

Nem zavarta, hogy vállalhatatlan figurák is védelmükbe vették a szerzeményt?
Nem érdekelt. Ahogy abba sem szoktam beleszólni, ha nekem nem tetsző feldolgozás születik. A mondanivaló elhangzik, és olyan új rétegeket is megtalálhat, amelyekhez én nem jutottam el. Ártani szerintem nem tudnak a dalnak.

Akár köszönetet is mondhatnánk, hiszen a dal győztesen jött ki az egészből, és két hétig a csapból is mi folytunk

A nemzeti összetartozás, amelynek szimbólumává vált a dal, vajon miért nem természetes? Mit tehetnénk azért, hogy a külhoni magyarság ügye ne a politikai haszonszerzés eszköze legyen?
Ez a negyven év kommunizmusnak a következménye. Szomorú, hogy ezt a szemléletet továbbadták a következő nemzedéknek is, és még szomorúbb, hogy a rendszerváltoztatás óta felnőtt generáció jó része sem nemzeti minimumként kezeli a témát. Sokan úgy tekintenek Trianonra, mint egy fejezetre a történelemkönyvben, porosnak, idejétmúltnak látják a témát, nem érzik át, hogy a szomszédban három-négymillió magyar éli az életét kisebbségben. A külhoni magyarságnak Trianon nem történelmi emlék, hanem a mindennapok része.

Fotó: Földházi Árpád

Nekünk, anyaországiaknak nincs jogunk ahhoz, hogy kiváltságosként tekintsünk magunkra, mert nem a mi érdemünk, hogy ide születtünk. Nem legyinthetünk a külhoniak érzéseire, nem tekinthetjük őket másodlagosnak vagy valamiféle problémának, hiszen pontosan annyira a nemzet részei, mint mi. A mindenkori politikai vezetés óriási felelőssége, hogy a fiatalok számára természetes legyen: a nemzet nem ér véget a békediktátumok szabta határoknál. Azért van küldetése az Ismerős Arcoknak is, hogy minél többet beszéljünk a témáról. Mi szeretnénk a magunk módján tenni, dalokat írunk, koncertezünk, megyünk a külhoni magyarokhoz, és határon belül is igyekszünk átadni ezt a szemléletet.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés