Mi köti össze az európai alkotmányokat? – Fekete Balázs a Mandinernek

2020. február 25. 12:11
Van vagy nincs összekötő kapocs az európai nemzetek alapdokumentumaiban? Az európai alkotmányok preambulumait vizsgálta meg és hasonlította össze Fekete Balázs. Az ELTE jogi karának docensével a preambulumok helyi hagyományokon, valamint a történelmi időbeliségen alapuló sajátosságairól beszélgettünk.

Fekete Balázs az ELTE oktatója és a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa. Tanulmányait a PPKE-n és a Leuveni Katolikus Egyetemen végezte; szakterülete a jogelmélet és a társadalmi-jogi kutatások.

***

Érdekes kísérletbe fogott nemrégiben megjelent kötetével, ami Az európai alkotmánypreambulum címet viseli, és amellyel az európai országok alkotmányainak bevezetéseit hasonlította össze. Adódik a kérdés: van-e bármi vezérfonal, közös nevező, ami összeköti a legkülönbözőbb országok alapdokumentumainak felütéseit, vagy épp teljesen eltérő megközelítéseket talált?

Amikor különféle jogintézményeket hasonlítunk össze, az egyik magától értetődő célkitűzés a közös elemek felfedezése lehet. A modern jogösszehasonlítás elméletének egyik iskolateremtő amerikai szerzője – Rudolf Bernard Schlesinger – egyenesen a jogintézmények „közös magjának” keresését látja az összehasonlító szemléletű kutatás fő céljának. Egyébként is, van valami csábító abban, hogy a felszín sokszínűsége mögött valamiféle „közösséget” keressünk, több társadalomtudományi szakterület is – például a szociológia, az antropológia – foglalkozik ezzel. Ezért számomra is adódott a „közös európai alkotmánypreambulum modell” létének feltételezése kiindulópontként. Az európai népek közös történelme és kulturális tradíciói miatt elméletileg könnyen elképzelhető – különös tekintettel arra, hogy az alkotmányok funkcióiról és alapelveiről is viszonylag gyorsan, a 19. század végére, kialakult egyfajta szélesebb konszenzus az európai jogászság körében –, hogy az alkotmányokat bevezető szövegeknek is létezhet egy közös modellje, ami az egyedi és országspecifikus megoldásoknak keretet ad, és azokat modellszerűen inspirálja. Azonban, és ez a megállapítás talán a munkám egyik legfontosabb eredménye, a kutatás egy ilyen közös alkotmánypreambulum modell létét nem támasztotta alá.

Érdekes módon, noha számos közös pont található formai és tartalmi szempontból is a mai európai alkotmányokban, az alkotmányokat bevezető szövegek – amennyiben rendelkezik ilyennel egy alkotmány – a különbözőség és az egyediség területei. Ennek magyarázata szerintem az, hogy

ezek a szövegek mindig egy meghatározott történelmi helyzetben születtek

és beágyazódnak az adott nemzeti kultúrába. Másrészt, mivel nem részei az alkotmány tartalmi rendelkezéseinek, így sokkal kevésbé kötik őket a jogalkotás technikai követelményei formai szempontból. Azaz, az alkotmánypreambulum sokkal inkább tekinthető egy adott történelmi helyzet és egy nemzeti kultúra kivetülésének, mint szigorú értelemben vett jogi rendelkezésnek.

Az írott alkotmánnyal nem rendelkező Nagy-Britanniától az ősi alkotmányossággal – ámde talán a mai legfiatalabb írott alaptörvénnyel – rendelkező Magyarországig számos irányzat és iskola figyelhető meg az európai alkotmányok között. Ön hogyan csoportosítaná gyökereik szerint az európai országok alkotmányait.

Ha a tipizálását  megkíséreljük, és a tudomány általában szeret kategóriákban gondolkodni – hiszen ezek szükségszerű leegyszerűsítésekkel, de átláthatóbbá teszik a végtelenül összetett és változó valóságot –, akkor különbséget lehet tenni az alkotmánypreambulumok „nyugat-európai” és „közép-európai” csoportja között, mert ezek már mutatnak olyan közös jellemzőket, sok-sok egyediség mellett, melyekből kirajzolódhat egy-egy típusmegoldás.

A csoportosítás egy nagyon összetett kérdés, melyről könyvtárnyi szakirodalom született már. Véleményem szerint két kiemelkedően fontos történelmi csoportosítási lehetőséget érdemes megvizsgálni, de emellett természetesen sok más is létezik.

Elsőként, fontos különbséget tenni az alkotmányok között abból a szempontból, hogy organikus történelmi fejlődés eredményei-e vagy pedig egy ünnepélyes, alkotmányozó aktussal jöttek-e létre. Az első csoportba az úgynevezett történelmi alkotmányosság tartozik, aminek fontos jellemzője, hogy

hosszabb történelmi időszakok során egymásra épülő törvények, bírói döntések, és alkotmányos konvenciók összjátékából és egymásra hatásából alakul ki,

és kontúrjai bizonytalanságai miatt viszonylag rugalmas alkotmányos berendezkedést teremt. Ilyen jelenleg Nagy-Britannia alkotmánya, de meg kell jegyezni, hogy a Brexit körül kialakuló alkotmányos válság több angol alkotmányjogászt is e berendezkedés alapjainak átgondolására sarkalt. Másrészt, a magyar alkotmányos berendezkedés is ezt a felfogást követte, egészen az 1949. évi XX. törvényig.

A második csoportba tartozik az európai alkotmányok döntő többsége. Ezeket chartális alkotmányoknak is nevezzük, e kifejezés a történelmi alkotmányosság hagyományával való szembenállást emeli ki, és arra utal, hogy az alkotmányt egy megformált és lezárt dokumentum tartalmazza, törvények és egyéb jogforrások egymásra épülő történelmi sorozat helyett. Ezeket az alkotmányokat hosszas politikai és szakmai előkészítés előzi meg általában, és nagyon nagy a kodifikációt végző jogászok szerepe a végső szövegváltozatok formálásában. Nagy előnye e típusnak a kiszámíthatóság, mivel itt minden lényeges alkotmányos rendelkezés megtalálható egy normaszövegben, és így nem kell akár századokkal korábbi törvények rendelkezéseinek értelmezésével bajlódni.

Ha az időbeliséget nézzük: mennyire kötődnek a nemzeti történelmi fordulatokhoz az egyes alkotmányos preambulumok? Jellemző, hogy nemzeti sorsfordulók, korszakváltások után születtek ezek a dokumentumok?

Az alkotmányok gyökereit illetően fontos ismérv szerintem, hogy milyen történelmi „makroszituációk” termékei a hatályos normaszövegek. A modern Európában több alkotmányozási hullámot is megfigyelhetünk, klasszikusan ilyen volt az első és a második világháború utáni időszak, illetve a rendszerváltás kezdetét követő időszak Közép-Európában. A történelmi helyzet, beleértve a világpolitikai viszonyokat, erősen rajta hagyta a nyomát az ebben az időben megalkotott alkotmányszövegeken. Nem is véletlen, hogy

több európai ország ezekben az időszakokban újra és újra új alkotmányt fogadott el,

vagy jelentősen módosította a korábbit.

Az 1946-os francia alkotmány – amit hatályon kívül helyezett 1958-ban az ötödik köztársaság új alkotmánya – kifejezetten utal a második világháborúra és „szabad népek” győzelmére. Az 1976-ban elfogadott portugál alkotmány pedig az első mondatban említi a korábbi autoriter rezsim megdöntését és a felszabadulást. Az 1989 után a közép-európai régióban elfogadott alkotmányok bevezetői szintén számos utalást tartalmaznak a ’89 előtti rezsimekre és a leggyakrabban minősítik is azokat.
Fontos megjegyezni, hogy a korábbi berendezkedés minősítésén túl az alkotmánypreambulumok az értékelésükkel és nyelviségükkel gyakran egy új történelmi narratíva megteremtésére is kísérletet tesznek, ami – nyilvánvalóan – szemben áll a korábbi, hivatalos történelemszemlélettel. Noha ezek csak rövid szövegek, semmiképpen sem történelemkönyv szintű elemzések, jelentőségüket nem szabad lebecsülni, ugyanis e szövegeket privilegizált pozíciójuk – hiszen a jogrendszer legfontosabb dokumentumának bevezető mondatai – komoly politikai és társadalmi tekintéllyel ruházza fel. Azaz, a látszat ellenére, igenis nagy jelentősége van annak, mi és hogyan kerül be egy alkotmánypreambulum szövegébe. 

A preambulumok jellemzően emelkedett megfogalmazással, ám sokszor általánosító deklarációkkal próbálják megalapozni egy-egy ország alkotmányát – de talált olyan egyedi jellegzetességeket, amik az egyes nemzetek karakterére, sajátos kultúrájára, identitására utalnak?

Az alkotmányszöveg általánossága és formalizáltságával szemben az alkotmánypreambulum az egyediség és különbözőség tere. Halkan jegyzem meg, talán ezért sem foglalkoznak vele annyit az alkotmányjogászok, hiszen nagyon távol állnak az alkotmányok általános jellemzőitől. Számos példát lehetne hozni a fentiekre, hadd emeljek ki kettőt: a görög alkotmány „A Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság nevében” fordulattal kezdődik. Azon túl, hogy itt egy kifejezett keresztény utalással – invocatio dei – találkozhatunk, és ez már önmagában egyedivé teszi a görög alkotmány bevezetését, azt is meg kell említeni, hogy ez a formula a görög ortodox kereszténységre utal. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a görögség fennmaradásban milyen fontos szerepet játszott a kereszténység, hiszen Konstantinápoly 1453-as eleste után a görög népet, majd nemzetet összekötő legfontosabb kapocs az ortodox kereszténység maradt, és ehhez képest a politikai önállóság és az önálló állami lét csak évszázadokkal későbbi fejlemény. Azaz, ez a rövid bevezető egyszerre ad transzcendens alapzatot az alkotmányszöveg további részeinek, illetve utal a görög nép összetartozásának egyik legfontosabb történelmi forrására.

Északi szomszédunk, Szlovákia alkotmánypreambuluma a preambulumszöveg második tagmondatában Cirill és Metód, valamint Kr. u. 9. században fennállt „Nagymorva Birodalom” örökségére hivatkozik. Azt gondolom, hogy ez

jól illusztrálja azt a sajátos közép-európai „versenyt”,

hogy egy-egy modern állam előképét lehetőleg minél korábbi korszakokban találják meg, nem törődve az egyes nagy korszakok teljesen eltérő történelmi viszonyaival. Másrészt, ez az idézet, melyhez hasonlót a horvát – a Kr. u. 7. századi horvát fejedelemségekre hivatkoznak elsőként – és a magyar – Szent István király államalapításának említése – alkotmányban is találhatunk például, azt is jelzi, hogy a régió alkotmányozóinak milyen fontos a történelmi távlatok megteremtése, mivel ebben önálló államiságuk erős megalapozását látják. Azaz, a régió alkotmányait, többségükben, átjárja a „történelmi térerő”, és ez biztosan megkülönbözteti azokat nyugat-európai társaiktól, ebben a különbségben pedig a politika és a történelem közötti viszony eltérő megközelítését fedezhetjük fel, Közép-Európa inkább történelmi, Nyugat-Európa pedig inkább ahistorikus, a jelenre koncentráló szemléletű ebből a nézőpontból.

A német alaptörvény

 

Közismert, hogy Közép- és Kelet-Európa népei a 19. századtól sok területen nyugati mintákat emeltek át a saját világaikba, a gazdasági és pénzügyi rendszertől a politikumon át a jogrendig: ez a Nyugat-követő felfogás máig látszik a mi térségünk alkotmányos preambulumain?

Ha a szövegek bizonyos fordulatai tekintjük – jogállam, emberi jogok, demokrácia –, akkor a nyugati hatás egyértelmű. Azonban, ha az első kérdésre adott válaszban megfogalmazott különbségtételt az alkotmánypreambulumok „nyugat-európai” és „közép-európai” típusai között elfogadjuk, akkor eltérő következtetésre juthatunk. A két preambulumtípus funkcióját összehasonlítva például azt láthatjuk, hogy míg a nyugati típus két fő funkciója a ceremonialitás – azaz az ünnepélyes keretek biztosítása – és bizonyos alapértékek deklarációja, addig a közép-európai típus fő funkciója az identitásteremtés. Azaz, a közép-európai bevezetőszövegek valójában

a szocialista időszakot követő új nemzeti identitások megteremtéséhez kívánnak hozzájárulni,

részben a nemzeti történelem lényeges elemeinek (újra)értelmezésével és a korábbi, szocialista berendezkedés meg- és elítélésével. Ez egyedi, regionális mozzanat, részben hasonlóval csak a portugál és a spanyol alkotmány bevezetőjében találkozhatunk, nem függetlenül attól, hogy ezeket az alkotmányokat is egy autoriter rendszer megdöntése után alkották meg. De, újra megismétlem, az alkotmánypreambulum a jogban az a műfaj, ami periférikus pozíciója miatt a leginkább képes az egyedinek és a különbözőségnek teret adni.

Milyen arányban, illetve milyen erővel jelennek meg a preambulumokban vallásos, konzervatív, ha úgy tetszik, metafizikai fogalmak, utalások, illetve szigorúan laikus, világi, a francia felvilágosodás és az emberi jogok eszméin alapuló gondolati elemek?

Az európai preambulumok szövegei döntően a felvilágosodás és a modernitás jogi-politikai eszméire épülnek, és egyes esetekben ezek mellett találhatunk bennük vallási elemeket is. Kifejezett invocatio deit, azaz annak jelzését, hogy az alkotmányt Isten nevében fogadták el, a korábban már említett görög bevezető mellett az ír és a svájci alkotmány preambulumában találhatunk. Arra is van példa, hogy egy alkotmánybevezető említi Istent, ez a nominati dei, ilyen a lengyel, a magyar, a lett, és a német bevezető. Találkozhatunk olyan véleményekkel is a szakirodalomban, hogy a német és svájci preambulumban Isten említése

közelebb áll a felvilágosodás civil vagy polgári vallásához, mint a történelmi kereszténységhez.

Isten említése mellett találhatunk másféle keresztény hivatkozásokat is, melyek alapvetően történelmi jellegűek, gondoljunk a korábban már említett hivatkozásra Cirillre és Metódra a szlovák bevezetőben, vagy Szent István megemlítésére a magyar alkotmány preambulumában. A szövegek elemzése azt mutatja, hogy jelenleg a magyar Nemzeti Hitvallásban található meg számszerűleg a legtöbb kereszténységhez kapcsolódó hivatkozás: már a címe – Nemzeti Hitvallás – is a keresztény értelmezési keretet erősíti. Mindezen kifejezett hivatkozások mellett több alkotmány bevezetőjében megtalálhatjuk még valamilyen formában a hit kifejezést is, ami szintén a keresztény örökség – gyakran halvány – visszatükröződésének tekinthető.

Az amerikai alkotmány

 

Mire lehet jutni a vallási vonatkozások elemzésével?

A vallási elemek vizsgálata e bevezető szövegekben két fontos konklúzióhoz vezethet. Elsőként: noha a felvilágosodás és a modernség jogi-politikai narratívája uralja ezeket a szövegeket, a keresztény örökség mégis letagadhatatlan. Ez megjelenhet kifejezett formákban, lásd az invocatio deiket és nominatio deiket, vagy pedig történhet egyes kifejezéseken keresztül – például a hit, vagy akár a stílus, a himnuszszerű fennköltség az ír bevezetőben, avagy a zsoltárszerű ismétlések alkalmazása a Nemzeti Hitvallásban. Másodsorban: a közép-európai alkotmányokban található keresztényi hivatkozások szerepe szerintem elsődlegesen nem a hatalomgyakorlás transzcendens kereteinek hangsúlyozása vagy valamiféle egyházi újjászületés kifejezése, hanem sokkal inkább az 1945 előtt jelentős társadalmi-politikai szerepet játszó keresztény hagyományok felidézése

egy új történelmi narratíva megteremtése érdekében.

Milyennek látja az alkotmányos preambulumok tartósságát? Miközben 1945 után és az utóbbi évtizedekben is radikálisan alakult át az európai országok társadalmi és politikai élete, követték ezeket a változásokat a preambulumok is? Vagy a legtöbb helyen érintetlenül hagyták és egyfajta önálló értékű relikviaként tekintenek ezekre a szövegekre?

Az alkotmánypreambulum bizonyos szempontból mindig valamiféle „szent tehén”, azaz olyan szöveg, melyhez nem szívesen nyúl az alkotmányozó. Erre a legjobb példa az USA alkotmányának bevezetője, az több mint kétszáz éve változatlan. Nincs szerintem általános törvényszerűség a preambulumok megváltoztatása területén. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogyha egy alkotmány preambulumát tudatosan megváltoztatja az alkotmányozó hatalom, akár az eredeti alkotmányszöveggel párhuzamosan, akkor annak hátterében mindig valamilyen jelentős társadalmi vagy politikai változás áll, ami az alkotmányjog által biztosított szimbolikus elismerésre is igényt tart. Ilyen értelemben az alkotmánypreambulumok átalakulása mindig valamilyen valójában hangsúlyos átalakulást tükröz egy ország életében.
 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alkotmánybíróink vannak, de van-e Alkotmányunk?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés