Harminc évünk elszelelt

II. évfolyam 8. szám | Élet - Utolsó Figyelmeztetés
2020. február 20.

Névai Gábor

Három évtizeddel ezelőtt rég nem látott választási kampány tüzében égett az ország. Csak az idősek emlékeiben élt, hogy mit jelent egy szabad parlamenti választás, 1945-ig kellett kutatniuk a múltban, hogy felidézzék, miként zajlik egy ilyen esemény. Nagy különbség volt azonban 1945 és 1990 között az, hogy az előbbi esetében a szovjetek éppen bekvártélyozták magukat, negyvenöt év múltán már a lerohadt laktanyáikba visszahúzódva csomagoltak. Nem csoda, hogy az első valóban szabad, mai szemmel roppant amatőr kampány bővelkedett a bizarr jelenségekben.

Először is: szinte minden bokorban alakult egy párt, gyakran valamilyen különös elnevezéssel. Bár a heveny – százas nagyságrendű – pártalapítási lázat kiseperte az 1990. tavaszi szél, azért a Panellakók Polgári Pártja, az Újmagyarok Igazság Pártja és a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja később is gondoskodott arról, hogy a pártvilág ne csak a nagyok privilégiuma legyen. A kampányanyagok hemzsegtek az irreális, megvalósíthatatlan ötletektől, olykor lázálmoktól. Fél évszázad elfojtott, elnyomott társadalmi tudatalattija tört elő és kavargott meghökkentő összevisszaságban a március 25-ei első forduló előtt.

Poros pincehelyiségek, vidéki művházak teltek meg váratlanul élettel. A zakójukat a szekrény mélyéről előhalászó lelkes idősek és ráérős, farmerdzsekis középkorúak vitatkoztak néha késő estébe nyúlóan nagy fontoskodással készült alapszabálytervekről, Mihail Gorbacsovról, a vidéki földek tulajdonjogáról és a leendő régi-új magyar címerről. Hirtelen mindennek tétje lett az „Európa-házban” (az uniós álom akkori neve) reménykedő száz-kétszázezer ember számára, mert nagyjából ennyien vettek részt a rendszerváltásban. 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés