Aki nem pamlagon érvényesült

II. évfolyam 6. szám | Meta - Feminens
2020. február 6.

Gacsályi Sára
A tehetséges színésznő, ha egy kicsit csinos és egy kicsit szerencsés, érvényesülhet ilyen eszközök nélkül is – vallotta Karády Katalin a korabeli metoo-jelenségről.

A józsefvárosi Százados utca lakótelepéről egy hétgyerekes család legkisebbjeként indul, éveken át Svájcban és Hollandiában tanul, majd Magyarországra visszatérve – kis idő elteltével – divatteremtő díva, elismert sztár, nagybetűs Művésznő lesz. Karády Katalin élete huszadik századi tündérmesének indul, amelyet sötét drámává tesz a vészkorszak és a kom-munizmus. A meghurcolt feminensre harminc évvel ezelőtti, 1990. február 8-ai, New York-i halála alkalmából emlékezünk.

Karády – szüleitől kapott nevén Kanczler Katalin Mária – 1910-ben szegény proletárcsaládba született. Hogyan lettem színésznő? Vallomások című visszaemlékezésében gyerekkoráról keveset, de keserveset ír; főként apjáról mesél, aki túlságosan szerette a lóversenyt, amely után nemegyszer szíjjal verte családtagjait. Karády igazi gyerekkorát külföldi tanulmányai alatt élte meg, 13-14 évesen már „dámaszerepre törekedett”, amit csak fokozott egy-egy iskolai szavalás, szereplés.

„Rendkívül élveztem azokat a pillanatokat, mikor a dobogón szavaltam, és előttem az ájtatos közönség némán figyelt. Úgy éreztem, ez az út a kiválasztottság felé. Engem hallgatnak, rám figyelnek. Én vagyok a központ” – emlékszik vissza a későbbi díva, mások előtt ekkoriban viszont még titkolta a színészethez kötődő erős vonzalmát. Később, amikor egy barátjának vallott erről, az hevesen próbálta lebeszélni. „Katikám, keserves út az, amíg a színésznő eljut odáig” – utalgatott a visszaemlékezés szerint a korabeli metoo-jelenségre. A tanodákat hátrahagyó Karádynak megvolt erről a maga véleménye: „Soha nem voltam prűd, és nem játszottam meg a szende ártatlanságot, de utálattal gondoltam arra, hogy a segédrendező karjából a rendezőébe, onnan pedig a direktoréba hulljak. Ezt méltatlannak és igazságtalannak éreztem, a legendát pedig, hogy csak így lehet a színi pályán érvényesülni – elhittem. Ma már tudom, hogy ez nem igaz. A tehetséges színésznő, ha egy kicsit csinos és szerencsés, érvényesülhet ilyen eszközök nélkül is. Csomó pályatársnőmet ismerem és sokért tűzbe tenném a kezemet – hogy nem pamlagon érvényesültek.”

A szerencsét, ami Karády érvényesüléséhez kellett, Elek Zoltán ismertsége jelentette: az újságíró öntött önbizalmat a színésznőbe, ezzel párhuzamosan hírét vitte, illetve megismertette a kor nagyjaival, így Csathó Kálmán színházi rendezővel és feleségével, a színművésznő Aczél Ilonával, akik nagy reménységet látva benne felkarolták a fiatal nőt. Sikerét végül a filmszínészet, egészen pontosan az 1939-es Halálos tavasz hozta meg.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés