Nem szokványos helyzet: magánügyről írok – csak mivel vannak bizony közérdekű mozzanatok benne, hozakodom elő eléggé súlyos egészségügyi problémámmal.
Aki ismeri e sorok íróját, az tudja, hogy kora ősszel agglomerációs településünk határában még vígan futkorásztam a hegyekre-dombokra, jó erőnlétben voltam. Nem is volt rajtam fölösleg, sőt, eleve csontváz voltam – de most az eddigieknél is nyolc kilóval kevesebb. Tulajdonképp meg sem állt még a fogyás, pedig óránként eszem és sokat.
Az egész egy szimpla influenzának tűnt először,
éjszakai hideglelés, kis láz, aztán azt kellett észrevennem, hogy előbbi elmúlt, viszont kialakult egy egész testemre kiterjedő bőrirritáció és émelygés. Minden erő kiszállt belőlem, nem tudtam összeterelni a gondolataimat. Azóta is 25-50 százalékos vagyok magamhoz képest agyilag, vannak használhatatlan állapotú napok, és nem hogy futni, sétálni sem tudok sokat. A legtöbbször fekszem, sokszor csak nézek magam elé, és várom az ingermentes pillanatokat. Továbbra is várandósokat megszégyenítő módon kerülget a hányinger.
A vizsgálatok során levették a vérem: a vérképem ugyan rendben volt, a májfunkciós adataimat nézve azonban szinte sikoltozva utalt kivizsgálásra az orvos. Csaknem minden adat kiugróan rossz volt, némelyik tízszeres értéket mutatott a normálishoz képest. Voltam hasi ultrahangon, találtak is (utólag születésemtől fogva meglévő, ártatlan érgubancnak bizonyuló) foltot mindkét lebenyen – egy napig azt is hihettem, menthetetlen rákos vagyok –, majd továbbadtak az orvosok egy májspecialistának. Vizsgálgatott, kérdezgetett, megkérdezte, szedek-e valamilyen gyógyszert. Mondtam büszkén, semmilyent, a stresszre kissé felszökni akaró vérnyomásomat is gyógyteával kúrálgatom.