Az anyanyelvi kultúra megtart a diktatúrával szemben

2019. december 11. 10:09

Demeter Szilárd
Nullahategy
Az ún. kulturkampf számomra arról szólt, hogy ha gyengítik a nemzeti identitást, akkor Magyarországon gazdaságilag akár csodát is tehetünk, vagy stabilizálhatjuk hosszú időre akár politikailag, mégis: el fog tűnni a haza. Ezért aztán nekünk meg kell erősítenünk a nemzeti identitásunkat. Interjú.

„Egy éve vette át a PIM irányítását. Ha mérleget vonna, mire a legbüszkébb, mi az, amit szeretett volna, de még nem sikerült?

Zöldfülűként estem bele a muzeológiai szcénába, ráadásul válsághelyzetben érkeztem, a korábbi főigazgatót éppen leváltották. Konszolidálni kellett az intézményt és vissza kellett állítani a bizalmat, ami elveszett az itt dolgozókban. Amire a legbüszkébb vagyok: hályogkovács módjára megcsináltuk a múzeum életpályamodelljét, pedig sokéves konferenciázás következtetéseként azt bizonygatták, hogy nem lehet életpályamodellt készíteni, annyira sokszínű a muzeológia. Erre azt mondtam, hogy ez is egy szakma, megvannak a belső stációi, logikája… Mi vagyunk az első múzeum, amelynek van ún. belső életpálya modellje, megfelelő bértáblával. Munkatársaink nincsenek túlfizetve, de tisztességesebben keresnek. Kiszámíthatóvá tettük a működést, miközben minden mutatónk javult. Több lett a bevételünk. Gyűjteményezésben több hagyatékot és kéziratot sikerült beszerezni, mint ami a korábbi években jellemző volt. Ennek a feldolgozása is jobban haladt a megszokottnál, a rendezvények száma is nőtt. Kinyitottuk a PIM-et, azaz most már olyan rendezvények is vannak az épület falai között, amelyek korábban nem jellemezték a múzeumot. És egyre jobb a sajtónk is. Lassan az ellenzéki média is elfogadja, hogy itt szakmai munka folyik, és nem énekeljük minden reggel Orbán Viktor portréja alatt a Himnuszt, hanem a magyar kultúra érdekében keményen dolgozunk. Számítottam arra, hogy nekem jön majd az ellenzék, mert ez valahol politikai tisztség is, ráadásul az irodalmi közösség komoly érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik. Ezért szoktam azt mondani – még ha ez nincs is így feltétlenül –, hogy a magyar kultúra irodalom-centrikus kultúra. A magyar írók megbecsültsége nagyobb, mint a legtöbb más kortárs alkotók presztizse. Ami még nem sikerült – de folyamatban van – az a kortárs irodalmi infrastruktúra összerakása. Ez ugye a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. keretén belül valósul majd meg. Ez alapvetően az állami adminisztráció lassúsága miatt indult el lassabban, de közben a leendő irodalmi ügynökség munkatársai már dolgoznak. Előkészület alatt állnak a különböző nagy léptékű projektjeink, amikkel a kortárs irodalmat szeretnénk minél több olvasóhoz eljuttatni.

A múzeumok sokszor találják szemben magukat azzal a problémával, hogy a nagy nevek hozzák be a látogatókat, és nem a néhány éve elhunyt kortársak…

Ez nem muzeológiai, hanem sokkal inkább kánon-kérdés. Ha egy néhány éve elhunyt alkotóról rendeznénk kamara kiállítást, az afféle kánonképző erővel bírna. Ha csinálnánk egy Esterházy vagy éppen egy Csoóri-kiállítást, ezek természetesen ráirányítják a figyelmet az adott alkotókra, ami nem baj, sőt, de nem lehetünk mi kizárólagos kánonképzők, mert nem ez a dolgunk. Másfelől a kultúrpolitika szimbolikus politika, tehát muszáj kerek évfordulókban gondolkodni. Ha azt mondom egy kulturális döntéshozónak, hogy jövőre szeretnék egy kiállítást XY-nak, mert 150 éve halt meg, arra azt mondják, hogy oké, de ha azt mondom, hogy 87 éve, akkor el kell magyaráznom, hogy miért… 2020-ban a nemzeti összetartozás évére és a harminc éve szabad kormányprogramra is reflektálunk majd. Számomra kifejezetten fontos a nemzeti összetartozás éve, hiszen Székelyföldről származom. Azt gondolom, hogy minden magyar múzeum legfontosabb feladata a nemzeti kulturális identitás megőrzése és erősítése. Az ún. kulturkampf számomra arról szólt, hogy ha gyengítik a nemzeti identitást, akkor Magyarországon gazdaságilag akár csodát is tehetünk, vagy stabilizálhatjuk hosszú időre akár politikailag, mégis: el fog tűnni a haza. Ezért aztán nekünk meg kell erősítenünk a nemzeti identitásunkat. Az európai politikában értékviták helyett identitáspolitikai állítások vannak, erről nem lehet racionális vitát lefolytatni. A Ceaușescu-rendszerben nőttem fel, a személyes tapasztalatom az, hogy az anyanyelvi kultúra megtart a diktatúrával szemben, megtart annak, ami vagyok.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A jelenlegi kulturális mainstream a nemzeti identitás fogalmát afféle szitokszónak tartja. Megítélésük szerint bármi, ami nemzeti, az avítt, anakronisztikus, szűklátókörű és provinciális. Szép feladat olyan kulturális teljesítményeket létrehozni, felfedezni, népszerűsíteni, amely cáfolni képes ezt a dogmát.

Fél éve még azt mondta, hogy nincs kulturkampf csak lökdösődés van. Budapesten a szekus módszerek nem hatnak. Teljesítmény kell, ami nincs.

Ja, hogy mára nem öngyilkolja magát a magyar a devizaadóssága miatt, az a bajod...
Ellenben vásárol, vesz, beszerez, befektet, van neki miből, ez a másik.

Kivonat William Barr főügyész nemrégiben tartott előadásáról a Szövetségi Társaság 2019. évi Nemzeti Ügyvédi Konferenciájáról.

„A 60-as évek közepe óta „(…) a baloldali ellenállás célja a normák szisztematikus megsemmisítése és a jogállamiság aláásása. Az úgynevezett progresszívek a politikát vallásuknak tekintik. Úgy vélik, hogy „szent küldetésük”, hogy az állam kényszerítő erejének felhasználásával az embert és a társadalmat a saját képükre formálják, a tökéletesség elvont eszméje szerint. A Watergate-ügy óta hajlandóak bármilyen eszközt felhasználni az elnök cselekvőképességének csökkentésére, a pillanatnyi előny elérése érdekében, függetlenül a járulékos következményektől.”

„Ezzel ellentétben a konzervatívok hajlamosak megfontoltabb politikai taktikát alkalmazni, és ritkán érzik úgy, hogy a célok igazolják az eszközöket. Ennek így is kell lennie, azonban nem szabad elfeledni azt a tényt, hogy ez a megközelítés hátrányos helyzetbe hozza a konzervatívokat, amikor egy progresszív „szent háborúban” állnak szemben. Különösen abban az esetben, amikor egy szélsőséges pártállású média súlya alatt kénytelen helyt állni.”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés