El a kezekkel az atyáinktól!

2019. október 30. 11:34

Kohán Mátyás
Mandiner
A cölibátus intelligencia kérdése, a cölibátus őrláng, tűzkeresztség, szemfájdítón kivilágított drótkerítés alkalmas és alkalmatlan pap között.

Adott két probléma, amelyekkel a római katolikus egyház birkózni igyekszik: egyrészt ordas paphiány kényszeríti négy-öt falu közötti ingázásra és „láncmisézésre” a plébánosokat, másrészt pedig néhány valódi bántalmazási eset nyomán, de egyértelműen egyházellenes indulatból egész estés felháborodóversenyek ütik fel a fejüket Európa-szerte, melyeknek középpontjában a papok aberráltsága és a római katolikus egyház sötét hatalma áll.

Milliónyi pragmatikus gondolkodó tudja erre a két nyomasztó problémára a választ, csípőből,

egy igazán jól sikerült villanykörte-felcsavarás büszke természetességével: pusztuljon a cölibátus, hintessék sóval a helye!

Mert ugye ha a papoknak majd lehetnek feleségeik, akkor egyrészt többen mernek majd papnak menni, másrészt meg a gyengéd feleségeiktől kapják majd meg az atyák azt a szeretetet, amihez egyébként csak tizenévesek bántalmazásával juthatnának hozzá. Világos. Ezt diktálja a vaslogika, ezt tanítják az idők szelei: ha valahol kevesen vannak, tessék megkönnyíteni oda a bebocsátást, és a sok szerelmes kispapjelölt majd mind beáramlik tömött sorokban, s az Anyaszentegyház szolgálatába áll – hiszen anatómiavizsga nélkül jelentősen több orvos lenne, mint amennyi van, nem? Ha pedig minden pedofil mellé nőt rendelünk, akkor a pedofilok megszűnnek pedofilnak lenni.

Micsoda irigylésre méltó retorikai tehetséggel vértezték fel a Sátánt, hogy ezt a két perverz őshazugságot ily ragyogóan le tudja nyomni a felvilágosult elmék torkán!

A bántalmazási ügyek igenis tanítanak nekünk valamit a cölibátusról. Azt, hogy a hatéves, kőkemény kiképzés, az árral szembeni úszással töltendő élet és a húsba vágó lemondások ellenére

még mindig bőven sok olyan ember sertepertél az Egyház körül, akinek ott semmi dolga.

Még mindig nem elég hatékony a pszichológiai szűrés, mert még mindig nem lehet minden alkalmatlan, megtévedt, komplexusos és önuralomra képtelen paphiénát kiszűrni, és a szeminárium első szemeszterében megmondani neki, hogy szép öcsém, neked nem hivatásod van, hanem fétised. Mert ha minden lelki beteg papot eltanácsolnának, akkor vajon ki misézne Nagygeresden és esketne Chernelházadamonyán?

Inkább imádság van, hátha meggyógyul. Pax.

A – teljesen jogos – nagy felháborodásokban csak azt nem vesszük észre, hogy mennyi olyan elkövető van, akit pont a cölibátus tart kint az Egyházból. A cölibátus ugyanis az egyik legnagyobb tűzkeresztség, amin a férfiember keresztülmehet, szorosan a vietnami bozótharc és a Mars-járás után. Én nem bírnám ki, te nem bírnád ki, aki pedig a megváltó Jézus Krisztusért kibírja, az hivatással rendelkező, Szentlélektől vezetett, méltó ember.

A cölibátus a minimumra csökkenti az Egyház vonzerejét a kalandorok, a megélhetési prédikátorok és a lelketlen bűnözők számára.

Még mindig nem nullára, de a minimumra.

Képviselői vagy hippokratészi esküt még csak-csak letesz az ember, ha nem gondolja komolyan, de a szexről nem lehet csak úgy heccből lemondani. És a cölibátus tűzkeresztségében egyértelművé tett hűség megmutatkozik megannyi más dologban is: tessék megnézni, hogy az átkosban hány egyházi besúgó volt felszentelve, és hány volt civil. Na, ugye. Tessék megnézni, hány pap köpködi paptestvéreit a nyilvánosság előtt. Na, ugye. Vagy tessék felhívni egy római katolikus papot 23:30-kor sírva, összeomolva, lelki bánattal. Fel fogja venni, válaszolni fog, gondolkozni és órákon át vigasztalni, mert rá bízattál, és ha nem foglalkozna veled, elkárhozna.

Családos pszichológus, protestáns lelkész vagy szociális munkás nem fogja felvenni, bármilyen jóravaló is legyen, mert rá meg a családja bízatott. A családos ember akkor kárhozik el, ha a családját negligálja, nem akkor, ha téged. Ő figyelmen kívül hagyhat, a pap nem. Ez nagy különbség. A feltétel és kompromisszum nélküli lélekpásztorlásra, a gyónási titok megtartására, a szentségek édes terhének hordozására csak cölebsz ember képes. Mindenki másnak nem ez a dolga.

Aki azt hiszi, hogy lehet római katolikus pap és családapa egyszerre, semelyik hivatását nem veszi komolyan.

A görögkatolikus papok és protestáns lelkészek élete más tészta, de a papnéság ott is külön szakmának mondható, amely a hölgyek részéről is igen komoly lemondásokat követel.

Ami pedig a cölibátus és a bántalmazások ok-okozati viszonyba hozását illeti: ilyen érvelésre csak olyan ember képes, aki még nem látott ötnél több papot közelről. Aki látott, az tudja, hogy a papi hivatáshoz – legyen az plébánosi, szerzetesi vagy püspöki – egy békében, boldogságban és a Megváltó közelségében eltöltött, kiteljesedett, bőséges életet takar, nem pedig a fájó hiányérzet mélabús hordozását. A papok közötti viszony testvéri, a jó plébánosok az általuk szolgált közösségekben gyorsan szereznek barátokat, a szerzetesi konventek pedig egészen nyugodtan nevezhetők családnak – világos hierarchiával, családfőkkel, az egyes családtagoknak kiosztott feladatokkal. A dolgát jól végző pap inkább vágyik néha már egy kis egyedüllétre, mintsem hogy a túlzott magánytól szenvedne.

A problémák ott kezdődnek, ha valaki nem jó pap. Ott már kezdődnek a problémák.

A cölibátus ugyanis tényleg intelligencia kérdése. A megszegése is.

Ha az ember egyházi iskolában időt tölt, elérik pletykák, szóbeszédek és biztos értesülések is botlásokról, nehézségekről, méltatlanságokról. Diákok, tanárok és papok tudnak egymásról, gyakran többet is, mint feltétlen kellene. Épp ezért azt is tudja az ember, hogy egy-egy pap megbotlását mi előzi meg. És ez a valami mindig ugyanaz: mielőtt az ember a cölibátusban megbukna, először valami másban bukik meg. Megbukik papként, prédikátorként, lelki vezetőként, tanárként, osztályfőnökként, szakemberként, szerzetesként – akárhogy.

A kiteljesedett, hivatástudatos, Istennel és paptestvéreivel bensőséges kapcsolatot ápoló, intelligens pap immunis a cölibátusból kifelé csalogató szirénhangokra, immunis a lelkiismeret elleni bűnre, immunis a teljes, végzetes bukásra. Nem vágyik házasságra, mert papként is teljes az élete, sőt, úgy teljes csak igazán. Minden pap, aki gyereket bántalmaz vagy nőhöz ér, bukott ember volt már előtte is. Nem a cölibátusra alkalmatlan, hanem a papságra. Az ilyen embereknek nem megkönnyíteni kell a szentségek közelébe férkőzést, hanem erőnek erejével tiltani.

Ezekben az időkben, amikor az egyház személyügyi krízise nemcsak mennyiségi, de egyértelműen minőségi is, mindinkább felértékelődik a cölibátus szerepe.

A cölibátus őrláng, tűzkeresztség, szemfájdítón kivilágított drótkerítés alkalmas és alkalmatlan pap között.

Jó papot nem találni könnyen, a cölibátus pedig, bármily tökéletlen is legyen, az egyik legcsalhatatlanabb mércéje annak, hogy kiből lehet jó pap és kiből nem lehet. Ha pedig tíz év múlva egy jó papért el kell majd menni Nagygeresdről Répcelakig, hát kelljen elmenni. Ennyit az üdvösség még megér talán. Nem a tű fokát kell kitiltani az Egyházból, hanem a sallangot, ami rajta fennakad. El a kezekkel az atyáinktól!
 

Összesen 375 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem merevedett dogmává. Nem muszáj egyetérteni vele. Van számos más felekezet, ahol lehet a papoknak nősülni, válaszd azt, minket meg hagyj békén.

Jó cikk, bátran beszél. Köszönjük!

Nem. Szent Péter Rómában élt és halt. Hiába akarsz ferdíteni és lódítani.

Nem arról van szó, hogy a katolikusok tömegesen térnek át a másfajta egyházakba. A katolikusoknak ez egy tulajdonsága. Ha nem tetszik van választék bőven, ahol megkapod a házas papot.

Ez nem egészen így van.
Az éjszaka a magánéleté, legyen a lelkész rk., v. protestáns.
Van, aki terhelhető még akkor is, van, aki nem. Mindennek van határa.

Evangélikus vagyok, aki örül, ha a miniszterelnöke nyilvánosan imádkozik, vagy ha Kohán elmagyaráz valami nehezen érthetőt. Hézagpótló. Mindenkinek a sajátja a legszebb, de igaz, ami igaz, a református énekek a legszebbek.

A svéd, meg a német evangélikus egyház nem példakép. Elindultak egy nem tiszteletreméltó és semmiképp nem követendő úton.

Félrevezet a név. A győri bencésekhez járt gimnáziumba, az egyik nagypapája református lelkész. Szerintem is érdekes, legtöbbünknek igencsak hiányosak az ismeretei a katolikus világról.

Kedves Kohán Mátyás.
Jó az írása.
De.
Elé kellene gondolkozni azon, hogy lehetne-e a papsági hivatást más - csúnya szó: csökkentett formában - folytatni?
Így lehetne cölibátusos pap és házasember pap.
A kérdés: ki áldoztatna, gyóntatna?
A gyóntató papok lehetnének kizárólag cölibátusban élők pl....

Bizony, valamiféle magyar arcú egyház, jó lenne.
Az milyen?
Annyi a hitvallásába belefér: Ne bántsd a magyart!
Ki a magyar?
Aki féli Istent, magasztalja nagyságát és teljes alázattal leborul a felsége előtt, Jézus Krisztus parancsával:
Magyarok! "34Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. "

Én tisztában vagyok a dogma jelentésével, de te nem. A cölibátus tagadása nem vezet kárhozatra, nem hitelv.
Az Anyaszentegyház Péterre lett alapítva, akinek a trónján a katolikus egyház feje Ferenc pápa ül. Pont. Minden más hazugság, vagy önámítás. Amihez nekem semmi közöm, mert nem az én dolgom.

Szinte hiheteltlen, hogy egy ilyen fiatalember ilyen élesen és pontosan megnyilatkozzon
öreg bölcseknek való kérdésben. Közvetlenül Feri pápának üzen hadat és milyen jól teszi!

Ennek azért nézz utána egy kicsit jobban. A cölibátus nem dogma. Hiába írod le ezerszer, akkor sem lesz az.

Ennyi az, amit felfogsz belőle.

Nagyon helyes, hogy olyanok alkotnak sarkos és megfellebezhetetlen véleményt erről az
írásról, akik keresztény közösségről csak ügynöki jelentésekben olvastak, azok működéséről,
hangulatáról és belső küszködéseiről halvány fogalmuk sincs.

Csak rajta gyerekek, kritizáljátok így majd az imámokat is!

Azt kell hinnem, hogy nem értetted meg azt, amiről ez a fiatalember írt.

Válaszok:
Teknős | 2019. október 30. 17:52

Figyu már, értelmezd már az ott leírtakat!
Az első mondat: Jóllehet a latin egyház papjainak kötelező cölibátusa egy Krisztus példáját követő és az apostoli hagyományban gyökerező egyházfegyelmi gyakorlat,
A cölibátus: apostoli hagyományban gyökerező egyházfegyelmi gyakorlat.

Miről beszélsz, te szerencsétlen!

Nem ért semmit, címeket olvas és önigazolást keres. Sajnálom őt, mert pontosan tudja a valót, csak nem képes elfogadni. Ez pech.

Dehogynem tehetek ellene. Kiikszellek és máris tettem ellene. Az más kérdés, hogy nem akarok. Te nem vagy sem elviselhetetlenül trágár, sem észbontóan buta. Nem értek veled egyet szinte semmiben, de ez engem nem zavar.
A katolikus egyház vezetői tisztában vannak azzal, hogy a többi keresztény egyház a nős papsággal és a cölibátus feladásával nem indult növekedésnek. Bár nem vagyok abban egészen biztos, hogy Ferenc jó úton jár, de ez az ő felelősségük. Akár dönthetnek a cölibátus eltörléséről is, nem értenék vele egyet, de nem számítana, mert elfogadnám.

Nem merevedett dogmává. Amit olvasol, egy blog, amelyik elmélkedik a témáról. A lényeg az első mondat első felében van. Én értem, amiről ír, te meg nem. Nem a cölibátusról beszél, hanem a szüzességről, mint kívánatos jóról.Ennyi. Minden mást belebeszéltek.

Értelek téged is. Már rájöttél, hogy az üdvözülés egyedül a katolikus anyaszentegyház által mutatott úton lehetséges, csak még nem fogadtad el. Örülök neki, bár sajnállak is érte.

Már miért ne tudná megmagyarázni? nem ez volt a cikk tárgya, témája.

Nem értetted meg Schütz Antal, ennyi történt csak.

Ez azért nem így van. Az Úr feltámadását követő 15. évben, tehát 48-ban, az első apostoli zsinaton már vitatkoztak a zsidó és nemzsidó keresztények, és megegyeztek abban, hogy nem kell a zsidó törvényeket követni.

Mindenki azt hazudik magának, amit akar. Attól még a tények tények maradnak. Szent Péter trónján a római pápa ül. Az ortodoxia pedig patriarchátusokra bomlott szét, szervezetileg nem egységes. NIncs feje, nincs kősziklája, amire alapította Jézus az egyházát.

Fogalmazzuk meg másik oldalról. Mi a dogma? Dogma az, amit a Pápa tévedhetetlenül (ex chatedra) kijelent. Ha dogma, akkor megvan, hogy mikor jelentette ki, ünnepélyes keretek között a dogmát a pápa. Mivel nincs ilyen, ezért nem is hivatkozik rá a szerző.

Ki mondta neked, hogy az egyházat nem támadja a Sátán?

Én is ismerek és szeretek nagyon derék református lelkészeket és családjaikat. Nagyon hiteles emberek. De ez nem jelent semmit.

Nincs benne gőg. Te azért érzed annak, mert már tudod az igazságot. Én nem szoktam senkit sem lerohanni az igazsággal, de ha rákérdeznek, mint te most, nem tehetek mást. El kell mondani: üdvözülni, csak a katolikus egyházban lehet. Ha ezt nem hinném teljes szívemmel, akkor nem lennék katolikus. És ezt soha sem fogom megtagadni.

A helyzet az, hogy - bár ezt a katolikusvalasz blog bizonyára fájlalja - elég kevés hivatkozást tudsz fölmutatni modern magyar dogmatikakönyvekben Schütz Antalra, a Katolikus Egyház Katekizmusáról már nem is beszélve.

Másrészt amit Schütz mond, az néhány - amúgy érvényes - lelkipásztori megfontolás.

Igazából az nem világos, hogy az ortodoxok miért tiltják meg a püspökeiknek a házasságot. Egy püspök sokkal kevésbé a hívei között élő lelkipásztor, mint egy pap, sokkal jobban meg tudja oldani a 8 órás munkaidőt.

Hát, ezek gyöngébb érvek a püspöki cölibátus mellett, mint Mátyás érvei a papi cölibátus mellett :-)

Én :-) Azt gondolom, hogy a püspöki cölibátus az egy tipikus végig nem gondolt gondolat.

Mindenesetre zsinati határozat csak akkor, ha a pápa is egyetért vele. Ezért ha formailag nem is, lényegileg korrekt, amit Teknős írt: dogma az, amit a pápák dogmaként jóváhagynak, akkor is, ha egy zsinat terjeszti eléjük.

Érv mindaz, amit lelkesen fölhoztok a papi cölibátus ellen. Hogy a kereszténység első generációja idején, amikor felnőttek, és általában házas emberek tértek meg, Szent Pál arról írt Timóteusnak, hogy a püspök egyszer nősült legyen.

Ha ez érv a papi cölibátus ellen, miért nem érv az ortodox püspöki cölibátus ellen?

Ezesetben jó eséllyel családon belül marad a perverzió...

Jó, de miért írták elő a püspököknek? Van erre olyan teológiai érv, ami kifejezetten püspökspecifikus? Tehát ami a papokra nem vonatkozik, de a püspökök esetében döntő? Mert én semmi ilyesmit nem látok, és ezért írtam föntebb, hogy a püspöki cölibátus az tipikus végig nem gondolt gondolat.

Hát ne bántsd őket!!!!!!!

"...Kétezer éves történelmével a katolikus egyház a világ egyik legősibb, máig fennmaradt vallási intézménye..."

Hát evvan.

Namost, ennek a mondatnak az égvilágon semmi érteme. Az egyházi hierarchia kialakulása az apostolok kiválasztásával indult, és az kb. egyidős a keresztény motívumokból vállalt cölibátussal. De tudomásul vettem, hogy nincsenek érveid az ortodox püspöki cölibátus mellett, csak a római katolikus papi cölibátus ellen. Ha ez így a te fejedben összeáll, ám legyen.

Mondjuk a főáramú katolikus bibliatudósok (pl. Kocsis Imre professzor) eléggé elfogadják azt az állítást, hogy az 1Tim levelet nem Szent Pál írta, hanem egyik tanítványa, részben eredeti páli szövegeket is fölhasználva (pl. az otthagyott kabátra vonatkozóakat).

A "hamisítás"-sal kapcsolatos érzelmileg telített kijelentést persze Kocsis Imre nem osztja. Terullianusra hivatkozik, aki általános ókori irodalmi meggyőződésként mutatja be azt a gondolatot, hogy ha egy tanítvány hitelesen interpretálja a mestere tanítását, akkor a leírt szöveg a mester tanításának tekintendő.

Ez nem baj, csak ti gondoljátok azt, hogy a mennyiség jelent valamit.

Ebben a fene nagy diktatúrában! Tegyük hozzá...
Én örülök annak, hogy senki sem remél evilági sikereket a látvány kereszténységtől.

Te most szőrszálakat hasogatsz?
Ezt én is tudom, de a konkrét válaszom, egy olyan embernek szólt, aki már tudja, amit tudnia kell, csak még nem hajlandó elfogadni. Nem dogmatikai vitát folytattam.

A tévedésed abban van, hogy egyetlen keresztény felekezet sem erősödött meg a nős papoktól.
A papi házasság semmit sem tesz hozzá az üdvözüléshez. Nincs a keresztény felekezeteknek paphiányuk, de híveik sincsenek.

Nagyon remélem, hogy igazat írsz!

Nem azt írtam, legyen, hanem azt: lehetne ... is, de nehéz kérdés, jól tudom.
Én el tudok képzelni olyan misét, ahol, ha nincs cölibátusos pap, annak hiányában más végezné az Isten dicsőítését.
Akit a hívő közösség erre méltónak tart.
Addig, míg méltónak tart.

Indoklás Tertullianusnál.

Ezeket az iratokat Te tekinted Szentírásnak, meg persze én is. De az eredeti címzettek nem Szentírásként olvasták, hanem alkalmi iratként. Ezért nem volt mindegy a feladó számára , hogy kinek az emberi tekintélye kerül mögé.

Mármost, az ismeretlen szentíró valahogy így gondolkodhatott: "Pál, a mester ezt ezt és ezt írta volna a helyemben. Tehát ő írta. Punktum." Ha ez neked nem tetszik, vagy brabantnak, vagy bárkinek a modernek közül, arra azt tudom mondani, hogy nem a szentíró problémája, hanem a moderneké.

Hát, ha engem kérdezel, a fundamentalizmus és az ateizmus között csak egy egészen kicsi a különbség. Valójában nem ezek a pólusok.

A Biblia azon iratok összessége, amelyeket az egyház megszületésüktől kezdve gyülekezeti istentiszteleti felolvasásra ajánl, mivel hiteles és eredeti Isteni kinyilatkoztatást ismer föl benne. A tényleges szerzőségnek ehhez semmi köze, annak annál inkább, hogy fölismerhető-e benne az apostoli hagyomány.

Legjobb példa talán a házasságtörő asszony története, mivel ebben az esetben ősi kéziratok alapján kimutatható, hogy nem része a János-evangéliumnak. Ennek ellenére hiteles Jézus-hagyomány, amit nyilván főleg könyvészeti okból illesztettek utóbb a János evangélium szövegébe, mert túl rövid volt, önálló szent iratként elveszhetett volna.

De jó példa a Zsidókhoz írt levél is, mert arról már Szent Ágoston fölismerte, hogy aligha Szent Pál írta. Ennek ellenére elfogadta, mint szent iratot, azaz istentiszteleti fölolvasásra alkalmas iratot.

Meg többek között arról is, hogy lehet-e "hamisításnak" nevezni egy olyan eljárást, amivel a névtelen szerzők mestereik iránti tiszteletüket fejezték ki... Ez egy érzelmekkel túlfűtött, és teljesen anakronisztikus szó az őskeresztény viszonyokat tekintve.

Kevered az időszakokat. Az 1Tim kb. Kr. sz. 80-ban már megvolt. Az a gyakorlat, hogy keresztény istentiszteleteken keresztény iratokat is olvastak, magyarul az Újszövetséget, folyamatosan alakult ki, és úgy a II. sz. közepére szilárdulhatott meg. Hogy melyek legyenek azok a keresztény iratok,a melyeket ténylegesen olvasunk, és melyek ne, azok éles vitatémává Marcion föllépése után váltak, mivel Marcion a maga követőinek minden más irat fölolvasását megtiltotta, mint az általa megcsonkított Lk evangélium és a páli levelek. Ekkor, tehát kb. 100 évvel az 1Tim keletkezése után dolgozták ki az általad említett szempontokat az akkor már ténylegesen fölolvasott iratok elbírálására.

Vagyis úgy 100 évvel az 1Tim megírása után az akkor már széles körben fölolvasott iratokról születtek néhány esetben negatív döntések (Didaché, Hermász Pásztora).

Az 1Tim szerzője nyilvánvalóan nem ezt a 100 évvel későbbi döntéshozatalt kívánta befolyásolni. Meg volt győződve mondandója helyességéről, és arról, hogy Pál szellemében írja, amit ír, személyesen az ő tanítványaként, és nyilván a hiteles páli iratok gyűjtőjeként. Elvárta, hogy a szövegét Pál tanításaként fogadják el, és gondolják át. Ennyi.

Ezzel cáfolod amit írtam???

"Nem tartják hitelesnek" - ember, ha időnként olvasod, nem látod, mennyire semmi köze a Szentírástudomány általános szóhasználatához ezeknek a hülye hangulatkeltő kifejezéseknek?

A Máté evangélium szándéka szerint egy bizonyítást végez el. Életrajzi elemek fölhasználásával bizonyítja, hogy Jézus a Messiás. Amit a bizonyítás szempontjából lényegtelennek tart, azt nem említi. Ahogy az aradi vértanúk esetében sem különösebben fontos a magyarság szempontjából, mit csináltak 1835-ben, de ha bizonyítani akarjuk, hogy a magyar nemzetért haltak meg, nagyon is fontos, mint csináltak 1848-49-ben, úgy Jézus esetében is ez a szempont.

A másik oldalon, ami a bizonyítás szempontjából lényeges, azt aláhúzza.

Mármost, a mátéi bizonyítás (Márktól átvéve a koncepciót) két lépésben történik:
1. Minden ember felé bizonyítani kívánja, hogy "elközelgett a mennyiek országa"
2. Az ezt elfogadók, tehát a keresztények számára bizonyítani kívánja, hogy a messiásnak szenvednie kellett.

Az evangélium azokat az életrajzi elemeket rendezi el, és húzza alá, amelyek ezen kétlépéses bizonyítás szempontjából lényegesek. Ami mármost a konkrét verset illeti, Jézus saját szava a teljes evangéliumi hagyomány alapján a névadás, hogy "Te Péter vagy". A továbbiak Máténál ennek az értelmezését jelentik. Ókori szerzők általános irodalmi eljárása volt, hogy szereplőik szájába adták azokat a szavakat, amelyeket azok egy bizonyos helyzetben elmondhattak volna. Pl. fogalmunk sincs, hogy Periklész ténylegesen mit mondott el az athéni hősök temetésén, de Thuküdidész idéz tőle egy hosszú beszédet, amiben az athéni demokráciát dicséri, mint ideális államformát. Akkor most Thuküdidész nem hiteles? Periklész pedig egy számunkra tök ismeretlen politikus? Vagy pedig van egy hosszú ókori gondolatmenetünk a demokrácia előnyeiről, és van egy tanúságtételünk arról, hogy volt egy ókori politikus, aki eszerint gondolkodott?

Hát, sorbamenni nincs energiám, de végülis 2 pontban ezt tettem. Értékeltem a véleményét az 1Tim-mel kapcsolatos "hamisítás"-ról és arról, hogy a Mt 16,18-at "nem tartják hitelesnek".

Ha szabad jogászkodóan kifejezni magam, mintkettő "valós tények hamis színben való föltüntetése", indoklás fönt.

Örülök, ha nincs ezzel vitád. Még föntebb azért írtam, hogy nem a fundamentalizmus és az ateizmus a valós ellentétpárok, mert mindkettő ellenséges az igazsággal. A fundamentalizmus harcolni próbál a Biblia szövege mögött fölismerhető valós tényekkel, az ateizmus meg saját ideológiai érdekei mentén manipulálja őket. Az ateizmus valódi ellentéte az igazság.

Így van. Valós tény hamis színben való föltüntetésének értékeltem.

Azt viszont határozottan cáfoltam, hogy a szerző be akarta volna illeszteni a művét az újszövetség kánonjába, mivel a megírás idején még nem volt az újszövetségnek kánonja.

Jézus azt akarta, hogy a követői fölismerjék benne a Messiást. Péter fölismerte, és a márki hagyomány szerint Jézus ezért nevezte őt kősziklának.

Teljesen művita, hogy akart-e Jézus a zsidóságtól elkülönülő egyházat. Azt akarta, hogy minden ember elismerje őt messiásnak. Ha az összes zsidó elismerte volna, akkor az általa alapított közösség azonos lett volna a zsidósággal.

Jajj, pedig néha egész értelmeseket is tudsz írni...

Pedig így van. Sokat az angolszász világban szereztek, mint dallamot, a szövegeket pedig nem akárkik fordították.

Más. Az Isten szolgája számára is szükséges éjszakai nyugalommal kapcsolatos kommentemre szokatlanul sok mínuszt kaptam. Pedig senkit sem lehet időkorlát nélkül szolgálatban tartani, mert megbosszúlja magát. Több papra, lelkészre lenne szükség. Ami most van, az sok esetben kizsigerelés. Egy nagyobb parókiát nem lehet segédlelkészek nélkül működtetni. Ahol egy ember van, az nem lehet éjjel-nappal szolgálatban, mert előbb-utóbb kidől. A civileknek el kell tartani a családjukat, van hivatalos munkahelyük, ahol teljesíteniük kell.

Jó lenne több hivatás.

Azt, hogy "legyen meg a te akaratod". Érdemes megnézni, hogy ez utóbbi Lukácsnál hiányzik, tehát ez lehetett az eredeti imádság vége. Máté azonban szükségét érezte értelmezni, ezért kibővítette a "legyen meg a te akaratod"-sorral. Vagyis a "jöjjön el a te országod" értelme ez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés