Elhunyt Rajk László

2019. szeptember 12. 8:12
Rövid lefolyású, súlyos betegséget követően 2019. szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja – értesült az Építészfórum.

A honlapon megjelentek szerint az életének 71. évében, 2019. szeptember 11-én elhunyt Rajk László a Konrád-féle társadalmi reformer kör tagjaként, szamizdatíróként és harcos ellenzékiként, a rendszerváltás követően politikusként, legendás és kedvelt látvány- és díszlettervezőként, és végül, de nem utolsósorban építészként konfrontatív módon formálta a közízlést és –gondolkodást.

Ifjabb Rajk László 1949. január 26-án született. Édesapját, a kommunista diktatúra korábbi belügyminiszterét koncepciós per alapján még az év októberében kivégezték, bebörtönzött édesanyjától pedig elvették a kisfiút. Egy gyermekotthonban, álnéven töltött öt évet követően kaphatta vissza csak igazi nevét, miután édesanyját, Földi Juliannát kiengedték, és újra egyesülhetett a család. A gimnáziumi éveket követően Rajk László sikerrel felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára, ahol 1972-ben diplomázott. Ezt követően három évig a Lakóterv, majd 1975-1986 között az IPARTERV építészeként dolgozott. 1975-1976-ban a montréali McGill egyetem hallgatója, 1978-1981 között mesteriskolás.

Munkásszállótól a szociológiáig

Első megvalósult munkája, a Fővárosi Hulladékhasznosítómű munkásszállója az ipari építészet racionalista jegyeit viseli magát. Ezt követően azonban csakhamar kibontakozott egyéni formanyelve, amely elsőként a Bachman Gáborral és Nagy Bálinttal közösen tervezett vence-i műteremházban mutatkozott meg (1984, mára átépítve). Hivatalos megbízásokat itthon a nyolcvanas évektől nem kaphatott, kiutat erre részben a többedmagával működtetett Plusz Stúdió jelentett.

A ritkuló valós megbízások miatt építészeti elképzeléseit számos kiállításon, illetve tervpályázatokon mutatta meg. Keszthely rekonstrukciójának pályázatán, 1981-ben Ekler Dezsővel, Gyarmathy Katalinnal, Konrád Györggyel, Nagy Bálinttal és Pikler Katalinnal adtak be közös tervet. A tervpályázat politikai állásfoglalásként hatott, hiszen a 75 résztvevő a bevett várostervezési szokások ellenében állt fel – Rajk maga „demonstráló építészetnek” hívta ezt a helyzetet. 

Az építészet társadalomformáló eszközként való kezelése későbbi pályázataiban is megmutatkozik. Az 1986-ban japán Shinkenchiku-pályázatra „A sztrájkoló háza” címmel adtak be közös pályamunkát Bachman Gáborral, Haraszti Miklóssal és Konrád Györggyel. A bécsi világkiállítás 1990-es pályázatán pedig kritikai művet nyújtottak be: a „Hidak a jövőbe” témára a „Hazug, mint a híd” címmel reagáltak (alkotótársak: Bachman Gábor, Haraszti Miklós, Konrád György).

A Konráddal közös munkák Rajk erős szociológiai érdeklődésére is rámutatnak. Egy 1978-ban publikált írásában kiállt az önerős építés mellett, az akadozó állami lakásépítés ellenében. A Párizsban, szamizdatként megjelent szövegben ezt írja: (a politikusoknak és az építészeknek) „…fel kellene ismerniük, hogy tarthatatlan az a közhelyszerűen hangoztatott állításuk, hogy az emberek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy lakást tervezzenek és építsenek, vagy telepeket hozzanak létre. Be kellene látniuk, hogy a lakásmizériából egyetlen valóságos kiút van: az, ha bízunk a spontán módon létrejövő közösségekben; ha támogatjuk azt a törekvésüket, hogy kibújjanak az ellenükre való szervezeti formából; ha technikailag hatékony eszközöket adunk a kezükbe céljaink megvalósításához.”

Mozgóképes közelmúlt

Rajk a hetvenes évek közepétől foglalkozott színházi tervezéssel, eleinte Halász Péter lakásszínháza előadásainak díszlettervezőjeként, majd kisebb fővárosi és vidéki színházakban is. Ezzel párhuzamosan filmes látvány- és díszlettervezőként kezdett önálló karriert építeni: a hetvenes évek végétől több tucat munka, többek közt a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Szerelem második vérig (Dobray György, 1987), a Miss Arizona (Sándor Pál, 1987), a Piroska és a farkas (Mészáros Márta, 1987) kötődik a nevéhez.

Filmes pályafutása egészen a közelmúltig folytatódott, többek között A londoni férfival (Tarr Béla, 2007), A torinói lóval (Tarr Béla, 2010), a Saul fiával (Nemes Jeles László, 2015), az 1945-tel (Török Ferenc, 2017), legutóbb pedig a Napszálltával (Nemes Jeles László, 2018).

Budapest lelkes szerelmeseként komoly szerepet játszott a főváros filmes karrierjének felfuttatásában, bár az Arnold Schwarzenegger szereplésével nálunk forgatott, 1988-as Vörös zsaru rendezőjét lebeszélte arról, hogy moszkvai rendőrkapitányságként jelenítse meg a Parlamentet a filmben. 2009-ben az év látványtervezőjévé választották, 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját kapta Ridley Scott „The Martian” (Mentőexpedíció) című, részben ugyancsak Budapesten forgatott filmjének látványterveiért.

A filmstúdió és a színházi munkák, illetve a pályázatok jelentették azt a szellemi közeget, amiben Rajk László otthonosan érezte magát. A korai időktől a demokratikus ellenzék tagja; Galamb utcai lakásában működtette a „Rajk-butikot”, ahol szamizdat kiadványokat terjesztettek egészen a rendőrség 1983-as közbelépéséig. A Demszky Gáborral és Nagy Jenővel közösen alapított AB Független Kiadó szamizdat kiadványainak grafikusaként is dolgozott.

1989-es munkája, a Bachman Gáborral közösen tervezett Hősök terei építészeti installáció Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséhez a rendszerváltás időszakának egyik vizuális szimbólumává vált. Ez már nyilvános politikai szerepvállalásának időszaka. 1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). 1990-től 1996-ig az SZDSZ tagjaként parlamenti képviselő. A párt aktív tagja maradt a kétezres évekig; 2009-ben lépett ki.

Mozitól a piacig

A kilencvenes évek elején aktív politikai szerepvállalása miatt kevés ideje maradt az építészetre. Saját cége, a Köztigon vezetőjeként csak az évtized közepétől tervezett újra. Innentől sorra következnek a meghatározó munkák. 1996-ban a Corvin Mozi multiplexszé alakítása, 1998-ban a bécsi Collegium Hungaricum rekonstrukciója (Balázs Jánossal és Borsos Írisszel), 1999-ben a Moulin Rouge átalakítása és az Aquincumi Múzeum igazgatósági és restaurátor-épülete fűződik a nevéhez.

2002-ben készült el a legfontosabb mű: a Lehel téri vásárcsarnok (piac), ismertebb nevén a kofahajó, amely Rajk „radikális eklektikaként” definiált építészeti hitvallásának összegzését jelenti. A radikális eklektika kapcsán megfogalmazott tézisek: a „parazita elv”, az „addíciós elv” vagy a sajátos régiós jellemző, a „buherancia elv” Rajk számára magától értetődő tételeket jelentettek, egyéni építészeti nyelvezetének elméleti megalapozásaként.

A Lehel téri csarnok az első magyarországi épületek közé tartozott, amelynek tervezése során figyelembe vették a majdani felhasználói viselkedést, és lehetőséget biztosítottak a későbbi, folyamatos beavatkozásra és változtatásra. Rajk kifejezetten előnynek tartotta a piaci élet folyamatos mozgását, kontrollálhatatlanságát, és épületében a város jellemzőjeként próbált annak helyet adni. „Scerzo barbaro”, barbár tréfa – írta az épületről Borvendég Béla, aki a legtöbb kritikussal egyetemben kockázatosnak tartotta a kísérletet.

Ezt követően Rajk számára komolyabb munkát csak az Aquincumi Múzeum átépítése jelentett. Emellett számos kiállítást tervezett; az Auschwitz-Birkenauban megépült magyar állandó emlékkiállítás (2004), illetve a Nagy Imre Emlékház kialakítása (2008) komoly szakmai elismeréseket hoztak számára. 2002-ben korábbi munkatársaival, Haraszti Miklóssal és Konrád Györggyel vett részt a Graphisoft konferenciaközpont pályázatán. Veszprémbe tervezett 1956-os emlékműve politikai okokból  (a kártérítési pert utóbb jogerősen megnyerte).

2007-ben Pro Urbe Budapest-díjat, két évvel később Kossuth-díjat kapott. 2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, székfoglalóként 2019-ben a FUGA-ban rendezett kiállítást. A közéletben a legutóbbi időkig aktív maradt, mint írják, „kerülve a pátoszt, megkérdőjelezve az autoritást”.

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehetett volna más is, nem talán, biztos.
Míg volt, hátráltatott, béke vele, most már.
De miért hátráltatott, tudja ezt valaki?
Hisz nem volt rossz képességű ember...

Soha nem felejtem el, mennyire megdöbbentett, h. a Rajk család maradéka alapjában véve visszasimult a rendszerbe. Rajk Júlia pl. törzsvendége volt a balatonszéplaki pártüdülőnek, maga mesélte egy interjúban, h. milyen jól érezte ott magát. Nyilván 56 után mindent megkaptak, amit lehetett, de akkor is, mondjuk, a társaság hogyan lehetett elfogadható a számára? Üzemi balesetként fogta fel a szeretett férje kivégzését?

Rajk ebben a körben szocializálódott. Ha vasárnaponként elballagtak volna valamelyik templomba, ha Széplak helyett Erdélybe járogattak volna haza, nyilván más lett volna a kör, amelyikben végül is leélte az életét.

Hézagos ismereteim alapján: mindjárt az általa vélt, legmagasabb demokráciába szándékozott röpíteni Magyarországot.
Holott ez még olyan hagyományos demokráciabajnokoknak is megoldhatatlan, mint svéd, francia, brit estébék... és ezzel sokkal többet ártott, mint használt.
Lásd: deregulációs törvények, a magyar gazdaság minden áron való privatizálásának erőltetése, - amely nem volt más, mint a mikutyánkkölyke elvtársak szabad rablása - 2 milliós munkanélküliséggel, százezrek hajléktalanná, korai halálával, a bokrosi rendcsinálás tragédiájának támogatása.
Mindent támogatott, átgondolás nélkül, liberáldühből, amellyel az egyszerű magyar lakosságnak károkat lehetett okozni.

ifj. Rajk inkább az édesapja / kétes / hírnevéből élt, a saját életműve alapján nem kellene külön megemlékezni róla.

A helyes fordítás: Halottakról igazat vagy semmit.

Ez a felfújt hólyag úgy tesz, mintha nem tudná: cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél megőriztek nemzeti tulajdonban minden termelőegységet a kuponos rendszerrel, ill. hazai polgár vitte tovább.
Nem így a Rajk-féle spekuláns barátok, akik özönlöttek Nyugatról aprópénzért, lefizetve a szintén Rajk-lelkületű privatizátorokat, majd banki kölcsönt felvéve azt a dolgozókkal 3-5 év alatt visszafizettették, és miután mindent eladtak, amit csak lehet, az így rablott pénzzel leléptek.
A gyár pedig itt maradt üresen, még áramja sem volt...
Kis hülye zokninak itt van vége. Erőlködik a f.szfej, foxi-maxi szinten akar tanítani...

Írtam neked. Pattanjatok már le a magyar asszonyok méhéről! cikknél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés