A Mars mellett az agyat is meghódítaná Elon Musk

2019. július 17. 16:21
Az emberi agy és a számítógép közötti érintkezési felületet fejlesztő cégének eddigi munkáját mutatta be Elon Musk.

A NeuraLink nevű, eddig az ismeretlenség homályába burkolózó cég a remények szerint jövőre emberekkel is megkezdi a gép tesztelését. Musk régóta állítja, hogy az emberi elmét és a gépeket összekötő „ideghálózat” kulcsfontosságú, ha el akarjuk kerülni, hogy a mesterséges intelligencia túlnőjön az emberen, aki ezek után – a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is – „házi macskához lesz hasonlatos”.

Musk és a NeuraLink munkatársai a robotépítési, szoftverfejlesztési, neurológiai tehetségek toborzására rendezett eseményen bemutatták, hol tart a vállalkozás. A NeuraLink egy hajszálvékony szálakkal ellátott szenzor első változatát fejlesztette ki, amelyet nagy pontosságú műveletek végrehajtására épített robot ültet be egy kis vágáson keresztül az agyba.

Ezek kicsiny elektródák, amelyek ezreit építheti be a robot az agyba a jövőben” – mondta Musk.

Az elektródák tízezer neuron működését követhetik. A rendszer előnye, hogy az agy igen specifikus területeit célozhatja meg. A chip vezeték nélkül kommunikál a fülben lévő eszközzel, amely egy telefonos alkalmazásba továbbítja az információt.

Egyelőre az a cél, hogy az ember, akibe az implantátumot ültették, gondolataival irányítani tudja az okostelefont, de később más eszközök, többek között robotkar mozgatására is képes lehet.

Reményeink szerint a jövő év végéig ezt is tesztelheti egy páciens” – tette hozzá Musk, aki már benyújtotta a kérelmet az amerikai szövetségi gyógyszer- és élelmiszerfelügyelethez (FDA).

A startup először az agy betegségei és a bénulás gyógyítását tűzte ki célul, a későbbiekben azt akarják elérni, hogy az implantátum olyan biztonságos, megbízható és egyszerű legyen, hogy akár kérhesse is a páciens, ha például javítani akarja a matematikai képességeit.

Sokat beszéltem a mesterséges intelligenciáról az utóbbi időben és azt gondolom, hogy még a jóindulatú forgatókönyvek szerint is le fog hagyni bennünket. Nagy sávszélességű agy-számítógép interfésszel azonban képesek leszünk felvenni a versenyt és lehetőségünk lesz a mesterséges intelligenciával is együtt dolgozni” - mondta a milliárdos.

(MTI)

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát, franc se tudja. A számítógép egy csomó területen lehagyott minket, pl. jobban sakkozik, stb. De még mindig nincsenek céljai, nem zavarja, ha kikapcsolják, engem meg pl. igen.

Ha mindezeket beleprogramozzák, akkor személy lesz. TB-t fog igényelni, szabadságot, stb. Nem lesz gazdaságos.

Az emberiségnek azért kellenek a gépek, mert az emberekkel szemben nem igényelnek TB-t és szabadságot.

Amiről itt lazán megfeledkezel, az az evolúció. Az embernek azért vannak céljai meg minden egyebe, mert már dínó (vagy akármilyen) őseinknek is voltak sokmilliárd éve. Már azok is életben akartak maradni. És minden sejtünk is életben akar maradni.

A gépeink nem azért fejlődtek, mert életben akarnak maradni, hanem mert mi életben akarunk maradni.

Ez nekem túl misztikus. A sejtjeinkben, a személyünkben és a közösségeinkben azért van benne az élni akarás, mert a természet kiszelektálta azokat az élő szervezeteket, amelyekben ez nem volt elég erős. Meghóttak, kezitcsókolom.

A gépekre nem hat ilyen automatikus szelekció: annak ellenére is működnek, hogy nincs bennük erre irányuló sejtszintű akarat sem, bennem ugyanis van.

Másképp megközelítve: egy disznó megölésénél ép erkölcsi érzékű ember tisztában van vele, hogy most valami rossz történik, mégha a legtöbben tudomásul is vesszük, hogy ennek így kell lennie, és megesszük a magunk csülköspacalját.

A számítógép kikapcsolásakor még sosem merült föl bennem, hogy most valami erkölcsi rosszat teszek, pedig ezerszer jobban sakkozik, mint egy disznó, és a Rubik-kockát is gyorsabban kirakja.

Gondolom kellemetlen, hogy ti viszont a pártotokkal , és mérhetetlen nagy agyi kapacitásotokkal a béka segge alatt vagytok. Tényleg igazságtalan. Mindenki veletek szembe jön a sztrádán.
Nincs más megoldás le kell váltani azt a büdös tetves többségi szavazótábort! Ugye "nagyon agyas"? :DDD

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés