Szűcs Sándor: a magyar futball elfelejtett mártírja

"Bár június 4-ről minden magyarnak elsőként a gyászos trianoni békediktátum jut eszébe, ezen a napon egy másik szomorú eseményre is emlékezni kell. 1951. június 4-én végezték ki a koncepciós perben hazaárulásért, fegyveres és csoportos határsértésért elítélt Szűcs Sándor válogatott labdarúgót. Az ítélet célja a példastatuálás volt, a disszidálások növekvő száma miatt. A szocializmus későbbi évtizedeiben azonban inkább igyekeztek elhallgatni az ügyet.

Szűcs Sándor 1921-ben született, az Aranycsapat tagjaitól nagyjából öt évvel volt idősebb, sokukhoz baráti szálak is fűzték. Tizenhat évesen lépett először pályára az NBI-ben és tizenkilenc évesen húzhatta fel első alkalommal a magyar válogatott mezét. A tehetséges középhátvéd ezt követően még tizennyolcszor lépett pályára a nemzeti tizenegy tagjaként, mielőtt pályafutása, egyben az élete is a kommunista diktatúra áldozata nem lett.

Szűcs egy balatoni nyaralás alkalmával ismerkedett meg a férjezett Kovács Erzsébet táncdalénekessel, az ismeretségből rögtön szerelem lett. A viszonyt titkolni próbálták, hiszen Szűcs is házas volt, ám a kapcsolat hamar kitudódott. És a történet, ami nyugaton egy francia vígjáték cselekményét szolgáltathatta volna, a szocializmusban életek tragédiáját jelentette. A Belügyminisztériumhoz tartozó Dózsa csapatában természetesen nem volt megengedett, hogy valaki ilyen, a szocialista erkölccsel össze nem egyeztethető viszonyt folytasson. A folyamatos igazoltatások, zaklatások, a klubvezetés általi félreállítás és számonkérés, valamint az internálással való fenyegetés hatására végül

A Rákosi-vezetés az ebben az időben a tehetősebb sportolók és művészek körében egyre növekvő disszidálási kedv visszaszorítását a megfelelő példa statuálásával képzelték megoldani. Így a válogatott sportoló ideális áldozatot jelentett rendszernek. Mivel Szűcsnek ajánlata volt az AC-Milantól, az osztrák határon át Olaszország irányába tervezett a párjával menekülni. A határátkelés megszervezésére az embercsempész, beépített ÁVH-ügynök Kovács Józsefet, ismerősét kérte fel. Az „akció” tökéletesen magán viselte az ávós módszerek kézjegyeit: a hatóságok által előre megtervezett szökést végül a határtól hatvan kilométerre lévő Vas megyei Nagytilajon tartóztatták fel, a szökésben lévő pár abban a hitben volt, hogy már egy határ menti településen vannak. Ezenfelül a tégla Kovács gondoskodott arról, hogy Szűcsnél fegyver is legyen a letartóztatásakor.

A koncepciós per gyorsított eljárásban, a nyilvánosság kizárásával folyt le. Szűcsék egyszer sem beszélhettek a kirendelt védőjükkel. Az ítéletet egy olyan törvényerejű rendelet alapján hozták, amely sohasem került kihirdetésre. Szűcs Sándort, mivel a „rendőrcsapat” Újpest labdarúgójaként katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személynek minősült és a határsértést fegyveresen követte el, 1951. május 19-én halálra ítélték. A másodfokú bíróság egy héttel (!) később helybenhagyta az ítéletet, amit június 4-én végre is hajtottak. Mire csapattársa, Szusza Ferenc, Puskás és Bozsik a honvédelmi miniszter, Farkas Mihály közbenjárását tudták kérni, sporttársukat már kivégezték.

De más miatt is érdemes és kell megemlékeznünk a válogatott labdarúgó mártírságáról: míg Rákosi Mátyás az elrettentő példa erejében hitt, a kádári puha diktatúra inkább elfelejteni szerette volna a kínos esetet. Mindezt persze az Aranycsapat hírnevéből való politikai tőke kovácsolása közben. Szűcs Sándor halálhírét a rendszerváltásig nem hozhatták nyilvánosságra, senki nem beszélt róla, még sírjának pontos helye is államtitok volt. A Szűcs életét kutató Gazdag József sportszakíró fogalmazásában, ahogy sokan másokat, úgy „a labdarúgót is törölni akarták a kollektív emlékezetből”.

Ahogy az élet más területén, úgy a sportéletben is igaz, hogy a kommunista diktatúra bűneit hajlamosak vagyunk a későbbi évtizedek enyhébb légkörének és meglehetős kényelmének fényében elfelejteni. Szűcs Sándorra az őt követő évtizedek futballsikerei miatt nem emlékezik méltón sem a sportág, sem a közélet. A kortársak egybehangzó véleménye alapján tehetsége és szorgalma alapján az Aranycsapatban lett volna a helye. Amikor azt halljuk, hogy a magyar labdarúgás mégiscsak a szocializmus alatt érte el legnagyobb sikereit, jusson eszünkbe, hogy ez nem emiatt, hanem ennek ellenére történt.

A sportéletben nem érdemes, és mondhatni szakmaiatlan feltenni a „mi lett volna ha” típusú kérdést. Szűcs Sándor története alapján azonban mégis sok futball-fanatikusban felmerülhet a gondolat: vajon nem pont egy rutinos középhátvéd hiányzott az NSZK elleni vb-döntőn? Lett volna 6-3, ha Szűcs helyett a későbbi Aranycsapat másik tagja kísérel meg nyugatra menekülni egy jobb élet reményében? Megremegett volna a kommunista diktatúra keze a hazaárulással szintén megvádolt Grosics, a polgári-reakciós családból származó Hidegkuti vagy „a Sváb”, bajkeverő Puskás Öcsi esetleges halálos ítélete felett? Erre talán tudjuk a választ."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.