Német megszállás

Beáldozták a zsidóságot a szövetségesek vagy sem? Történészvita a Clio Intézetben

2019. május 31. 21:23

Írta: Pap Lázár
A világháborús szövetséges hatalmaknak a zsidóság sorsával kapcsolatos felelőtlenségét – egyúttal felelősségét – firtató kijelentéseivel Borhi László történész nagy vitát robbantott ki a hazai történészkörökben. Borhival most Ungváry Krisztián és Joó András vitatkozott Budapesten, a Clio Intézet szervezésében.

A német megszállás 75. évfordulójára jelent meg az Indexen Borhi László történész nagy port kavaró cikke, amelyben azt állította, hogy a szövetségesek provokálták ki Magyarország megszállását. Erre reagált ugyancsak az Indexen Ungváry Krisztián, Gellért Ádám és Laczó Ferenc. Majd az újság készített Borhival egy interjút, amelyben reagált a tézisét ért támadásokra.

Ezek után a Mandineren is megkérdeztük a vita témájáról Borhi Lászlót, interjúnkat itt olvashatják:

Pontosan tudták a szövetségesek, hogy mivel jár a német megszállás

A Clio Intézet, jól felismerve a téma tisztázatlanságát és az igényt ennek a helyretételére, előadásokkal egybekötött vitaestet szervezett az ELTE BTK-n, a Gólyavárban. Az eseményre számos történész, hallgató és érdeklődő látogatott el.

Borhi László, az Indiana University oktatója; Ungváry Krisztián, az 1956-os intézet munkatársa; Joó András, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa volt a vita résztvevője, Gellért Ádám moderálásával.

Borhi László

Az esemény három előadással indult, Borhi Lászlóé volt az első: a német megszállást Mohácshoz és Trianonhoz hasonlította a jelentőségét tekintve. Elmondta, hogy Juhász Gyula történész volt az első, aki brit titkosszolgálati iratok alapján egyáltalán felvetette a kérdésben a szövetségesek felelősségét. Szerinte a kulcskérdés az, hogy Magyarországnak mekkora volt a mozgástere az adott helyzetben, ugyanis

vannak olyan pillanatok, amikor bárhova lép az egyik fél, „mattot kap”.

Kállay ilyen helyzetben volt az angolszászok és a Szovjetunió hozzáállása miatt. Hozzátette, hogy szakítani szeretne azzal az elképzeléssel, hogy az angolszászok voltak a „grállovagok”, Horthyék pedig a kiugrással késlekedő csatlósok.

Magyarország ugyanis jóhiszeműen állt a tárgyalásokhoz, míg az angolszászok tudták ezt és visszaéltek vele. A magyar szándék a kilépés volt, Horthyék tudták, hogy vesztes oldalon állnak. Eddig azt hittük, csak 1943-ban kezdődtek meg a tárgyalások a szövetségesekkel, de már 1942-ben megindultak a tapogatózások. A magyar fél illúziókba ringatta magát: azt hitték, megúszhatják német és szovjet megszállás nélkül is. A Balkánon történő partraszállásban reménykedtek. Nem a rendszert akarták menteni, hanem az országot – emelte ki.

A tárgyalások kapcsán Borhi elmondta, hogy a szövetségesek a feltétlen megadás elvét vallották, így érdemben 1943-ig nem is tárgyaltak. Miután eldőlt, hogy a partraszállás Normandiában fog történni, az vált elsődleges céllá, hogy a Franciaországban állomásozó német erőket meggyengítsék, erre pedig a csatlósállamok kiugratása kiválóan alkalmas volt.

Borhi állítja:

tudták, hogy az ezzel járó német megszállás a magyarországi zsidóság kiirtását fogja jelenteni.

Szerinte az OSS iratai is alátámasztják, hogy 1943 novemberére eldöntötték, hogy végre kell hajtani a kiugratást – jegyezte meg. Arra számítottak, hogy 10-15 hadosztályt vonnak el ezzel Franciaországból.

Magyarország már a feltétel nélküli megadást is vállalta volna, és csak a jelre várt. A szövetségesek az úgynevezett Veréb-missziót küldték az országba tárgyalni, de valódi szándék a megegyezésre nem volt: a cél az volt, hogy a németek az árulás hírére megszállják az országot. Hitler két dolgot emelt ki a megszállás előtt Horthynak: az árulást és az országban lévő közel egymillió zsidót – hangsúlyozta.

Joó András

Joó András a brit levéltári iratok alapján mutatta be a német megszállás előzményeit és következményeit. Az elhangzottak alapvetően kiegészítő információkkal szolgáltak az angolszászok és a magyar vezetés közötti kommunikációról és a brit hírszerzés működéséről. Ezek finoman árnyalták a Borhi által felvázolt teóriát, miszerint az OSS és a titkosszolgálatok általánosságban olyan jelentős szerepet játszottak volna a politika alakításában.

Joó szerint a vezetők, például Churchill szerepe sem volt olyan jelentős, mint gondolnánk. Azt tartották a brit miniszterelnökről, hogy

naponta volt nagyjából tíz ötlete, ebből egy volt jó, de sosem tudta, melyik

– mondta. A vezetés mellett a szervezeti kérdésekre is kitért. A SOE (Special Operations Executive) nevű szervezet alá tartoztak a megszállt területeken történő kémkedés, szabotázs, és irreguláris erőkkel végrehajtott akciók, de egyfajta rendhagyó diplomáciai testületként is lehet értelmezni. Ebből kifolyólag a Foreign Office sem igazán tudta pontosan, mi a hatásköre a SOE-nak. A szövetségesekkel való tárgyalások fő színtere Isztambul lett, ahol Veress László játszotta a fő szerepet a britek felé történő tárgyalásokban. Joó a leginkább azt hangsúlyozta, hogy Délkelet-Európa ügyében eldöntetlenek voltak a kérdések. Csupán 1943 nyarára derült ki az is, hogy Magyarország ügyében a SOE mondja ki az irányt Törökországból, nem pedig Kairó.

A britek egy Sandy nevű akció tervét kezdték el kidolgozni Magyarország ügyében, de a Romániában bekövetkező kudarc után ennek az esélye egyre kisebb lett, valamint megvalósulás esetén is csupán katonai jellegű lett volna, nem politikai. Miután a brit akció elmaradt, Veress a briteken keresztül vette fel a kapcsolatot a szovjetekkel, amivel viszont a britek nem igazán siettek.

Ungváry Krisztián

Harmadikként Ungváry Krisztián történész beszélt. Feltette a kérdést: vajon a németek a Kállay által folytatott politika miatt döntöttek a megszállás mellett? Kiemelte, hogy

a náci elit már a kezdetekben is bizalmatlan volt Magyarországgal szemben.

A németek már 1943 elejétől tudtak a magyarok tárgyalásairól, nem véletlenül járt az országban többször is Edmund Veesenmayer, és a Gestapo is tisztában volt a magyar kiugrási tervekkel – mondta. Kállayban nem bíztak, de tudatában voltak, hogy az országban lévő, kollaborálni is kész „hasznos idiótákra” számíthatnak.

Ezek után egy új szempontot is beemelt a vitába. Ha a szövetségesek célja a háború minél hamarabbi befejezése volt, nem számoltak azzal, hogy a megszállás csak elnyújtja majd a háborút? A németek minden szempontból profitáltak az akcióból. A gazdasági kapcsolatok a két ország között a megszállás után megerősödtek és profitálóbbak lettek a németek számára. A megszálló csapatok jelentős része csak két hetet tartózkodott Magyarországon, végleg csak 2 hadosztály maradt. Az ellenállás pedig minimális volt és sporadikus. A német haderő száma is emelkedett március 19. után, hiszen a magyar haderőt is teljesen mozgósította az új vezetés, valamint a magyarországi németek kényszersorozása is megindult. Ungváry hangsúlyozta, hogy a megszálló csapatok legjelentősebb része amúgy is használhatatlan lett volna Normandiában, hiszen azok kórházi beosztottak és postán dolgozók voltak.

Ungváry Krisztián szerint a megszállás igazi oka az ukrán front helyzete volt. Elmondta, hogy nem szereti a „monoklauzális képleteket”, utalva ezzel Borhi teóriájára, amelyet leegyszerűsítőnek tart.

Az ukrán fronton lyuk keletkezett, amelyet a németek nem engedhettek meg, így a magyarokra is szükségük lett.

Összességében kijelentette, hogy a megszállás a németeknek teljesen kifizetődő volt.

Az előadásokat követően Gellért Ádám mondta el a vitaindító beszédét. A brit külügyminisztérium irataira alapozva arról beszélt, hogy a britek nem akarták idő előtt a magyarok kiugrását, hiszen tudták, hogy az könnyen ellentétes hatást érhet el, féltek a következményektől. Példaként hozta Anthony Eden brit külügyminiszter levelezését és a Jewish Agency iratait is.

Borhi erre reagálva megerősítette az addig elmondott tételeit, amelyeket a Nagyhatalmi érdekek hálójában című könyvében részletesen kifejtett. Eleget téve Gellért Ádám felhívásának, megjelölte az OSS tevékenységéről tanúskodó forrásokat, amelyekben arról beszéltek, hogy Magyarországot diszkreditálni kell a németek szemében. Emellett Churchill és Roosevelt levelezéseit is forrásként jelölte meg, amelyekben az olaszországi kiugrási kísérlethez hasonló akcióról értekeztek Magyarország kapcsán, tehát volt szövetséges egyetértés – jegyezte meg.

Joó András ezt azzal árnyalta ismét, hogy a brit politika a Balkán és Magyarország kapcsán folyamatosan változott, valamint az intézményi rendszer sem volt kiforrott, ami a kommunikációt nehezítette, így mire eredményre juthattak volna a tárgyalások, addigra az már nem volt aktuális. Emellett a SOE tervei a szabotázsakciókra és a gerillaharcra irreálisak voltak az országban.

Ezek után

Ungváry kijelentette, hogy nem lehet hibáztatni a szövetségeseket, hogy ki akarták ugratni Magyarországot

a háborúból: azt lehetne felróni nekik, ha tudatosan az itt élő zsidók vesztét akarták volna. Azzal az állítással pedig, hogy a magyarok jóhiszeműen tárgyaltak, nem ért egyet, hiszen ha így történt volna, akkor a szovjetekkel veszik fel a kapcsolatot először, de ez csak később történt meg, bár érthető a magyar vezetés viszolygása a szovjetektől – tette hozzá.

Egy párhuzamot is felhozott, ugyanis Ungváry szerint a magyar vezetés elvárásai a Brexit ügyéhez hasonlóak. Túl sok olyat akartak, ami nem működik együtt. Feltette a kérdést: ha Horthy a revíziót és Trianon korrekcióját tartotta főként szem előtt, miért voltak területi igényei ezen felül (Galícia)?

Erre Borhi azt mondta, az iratokkal vitatkozzon Ungváry, amelyekben az áll, hogy az ország csak a jelre vár és lemondott mindenféle követelésről. Továbbá azokkal, amelyekben az a cinikus álláspont is megfogalmazódik, hogy a kiugratást akkor is hajtsák végre, ha a németek bejönnek. Az pedig, hogy mennyi hadtest jött ide, teljesen irreleváns, ha azt gondolták, hogy 10-15-öt fognak küldeni.

Ezt követően Gellért Ádám még a Veréb misszióról alkotott elképzelést támadta meg. Ingatagnak tartja azt az álláspontot, hogy ennek csupán a magyarok diszkreditálása lett volna a célja. Ezt csupán egy visszaemlékezés írja, amelyet forráskritikával kell illetni – emelte ki.

A zsidóság és a magyar kollaboráció kapcsán Borhi elmondta, hogy

ahová a németek betették a lábukat, ott a zsidóság veszélybe került.

Ebben egyetértés alakult ki a résztvevők között. Az előadások alatt is elhangzott, hogy a Margaréta-tervben is szerepel a magyarországi zsidók kérdésének rendezése.

Ungváry ennek kapcsán kiemelte, hogy a németek a zsidókkal való leszámolást ott tudták kivitelezni, ahol a helyi kollaboránsok a segítségükre voltak. Mindez persze nem változtat azon, hogy a náci vezetők antiszemiták voltak, céljuk volt a zsidósággal való leszámolás, de ahol erre nem volt közvetlen segítségük, ott ezt gyakran inkább a háború utánra tervezték.

Fotók: Majnik Zsolt

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

OberEnnsinnen 2019. május 29. 16:55
2
@Box Hill
Herzl levélben megírta egyik budapesti ismerősének, röviden:
Hiába asszimilálódik a magyar zsidóság, ugyanaz lesz a sorsuk, a halál.
Valahogy így.
Valamit nyilván tudott.
Talán éppen azt, amit a New York-i "testvérek" szerveztek: az új zsidó államba fiatal, életerős emberekre van szükség, az idős, öreg zsidók oda nem mehetnek koloncnak.
Márpedig ez csak egyféleképpen oldható fel: ha meghalnak.
És - meghaltak.
------
navis praetoria 2019. május 30. 09:54
2
@Box Hill
Herzl levele Mezei Ernőnek, 1903 március 10.

"A magyar zsidókról akár le is mondanék, ha tudnám, hogy patriótizmusuk megkíméli őket az antiszemitizmus nyomorától. Nem spekulálok a nyomorra. De a magyar zsidókat is el fogja érni, brutálisan, és annál keményebben, minél később, annál vadabbul, minél nagyobb hatalomra tesznek szert addigra. Ez elől nincs menekvés. Akkor majd sábeszt csinálhatnak a patriótizmusukkal."

Theodor Herzl, Briefe und Tagebücher. Frankfurt, 1983-96. 7. kötet, 76-77 oldal.
--------
Erről írtam, emlékezetből.
Magyarul: az ún. Holokauszt eldöntetett, már 1983-96. között.
És nem Hitler, nem Göbbels, nem Göring döntötte el.
Már csak azért sem, mert egyikük sem élt New Yorkban, de még Washingtonban sem.
De még Koszorús Ferenc sem, és Wass Albert sem.
És Brandeisz Elza sem.
De a Lenin-fiúk által Dunába lőtt Hollán Sándor és fia sem, akiket "1919. április 23-án este hurcoltak el a szabadság nevében...
Amikor az összeszedett túszokkal a Lánchídhoz értek a két Hollánt leparancsolták az autóról és gyalog kísérték őket az első pillérig. Ott arccal a Duna felé a vaskorlát mellé állították apát és fiát, s a bosszúálló Lenin-fiú közölte velük, elérkezett a kivégzésük pillanata.
Ezután mindkettőt tarkón lőtték és testüket a Dunába dobták.”
A HOLOKAUSZT ELŐTT TÖBB. MINT HÚSZ ÉVVEL!!!
Vajon honnan és kitől jött a New York-i parancs???

A Bermudai Konferencia, 1943. április 19-30 között, foglalkozott az Európában üldözött zsidók befogadásáról. Sem az USA bevándorlási kvótája, sem a palesztinai angol mandátum zsidókra vonatkozó bevándorlási tilalma nem változott általa.

Scott Lucas (Dem.) amerikai delegátus például összegezte az amerikai State Department és az angol Foreign Office véleményét, miszerint a zsidók nagyarányú kivándorlása nagy veszélyt jelentene. „Ha a megkeresések Németország felé a zsidók kiengedéséről túl erősek lennének, akkor esetleg pont az történne. – mondta. Hozzátette: „Hitler esetleg kihasználná a lehetőséget a 100,000 zsidó határon való áttételére vagy arra, hogy bejelenti: egy bizonyos napon egy bizonyos kikötőbe küldené a százezret, ahonnan hajóitokkal elszállíthatjátok őket.”

(David S. Wyman: The Abandonment of the Jews, America and the Holocaust, 1941-1945, The New Press, 1998, 356.old.)

London, 1943. október 14.
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOS FELJEGYZÉSE L. B. NAMIER PROFESSZORRAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSÉRÕL:

“Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondoltak azokra a lehetséges következményekre, amelyek a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák, ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal...

Namier professzor közölte: a zsidókat illetően az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig, amíg gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már nem lesznek képesek reagálni.”

(A fenti dokumentumot teljes terjedelmében közölte: Magyar - brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, 1978. A Jewish Agency a Cionista Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság érdekképviseleti szervezete.)

A Wehrmacht tele volt zsidó és részben zsidó katonákkal. Erről írt Bryan Mark Rigg: Hitler zsidó katonái című könyvében (University Press of Kansas, 2002)

A legmagasabb rangú közülük Erhard Milch Feldmarschall (tábornagy) volt, Göring helyettese a légierőnél. A félzsidó Helmut Wilberg például szintén a Luftwaffe-nél volt tábornok.

A szerző témában második kötete (Hitler zsidó katonáinak életrajzaiból) fülszövegében azt írja: „Százötvenezerre tehető azoknak a zsidó és részben zsidó katonáknak a száma, akik a második világháború során a német véderőnél szolgáltak.”

Ezekkel mi történt? Beáldozás? Megmentés?

A helyes kérdés: Hogy kerültünk abba a helyzetbe, hogy a határainkon megjelent az a hullagyártó hatalom, amelyik módszerei exportálásáról volt híres?
A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés