Európában hiánycikk lett a normalitás

„Úgy tűnik azonban, hogy a kereszténység vesztésre áll Európában. Megfordíthatónak látja még a folyamatot?

A kereszténység nem áll vesztésre sehol, mégpedig azért, mert maga az Úr Jézus Krisztus megígérte az ő egyházának, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta, és az idők végezetén megdicsőül. Miután a Szentlélek nem szociológiai kategória, ebből következően – a szociológiai értekezések egy részének ellenére – a kereszténység per definitionem győzelemre áll.

Annyit azért hadd vessek közbe Bogárdi Szabó István református püspök úr húsvéti interjújára hivatkozva, hogy a keresztény hit valóban örök, ám Jézus Krisztus nem ígérte, hogy az Európában fog virágozni. Lehet, hogy éppen a Közel-Keleten vagy Afrikában, vagy bárhol másutt a világon.

Ez kétségtelenül így van. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a kereszténység megvan Európa nélkül is, Európa viszont nincs meg a kereszténység nélkül. A személyes álláspontom körülbelül a tragikus történetben szereplő Kohn bácsiéhoz hasonló. `44-ben megkérdezték tőle, hogy mi lesz itt? Azt válaszolta: hogy mi lesz, azt tudom, de hogy addig mi lesz!

De visszatérve az eredeti kérdésre, itt most a keresztény civilizáció védelméről van szó. És ehhez egy distinkciót mindenképpen meg kell tennünk. Mert a személyes hit és a keresztény civilizáció ugyan szorosan összefügg, sőt, ok-okozati viszonyban áll egymással, de az előbbi az Abszolútum és az »én« közötti személyes kapcsolatot jelenti, az isteni kegyelem szabad akaratú elfogadását. Ez tehát egy dolog. És ennek a történelmi produktuma, a keresztény civilizáció, egy másik dolog.

A keresztény civilizációnak azok is részesei, akik nem templomba járó emberek, vagy magukat a szónak az egyházias értelmében nem tartják vallásosnak. Sőt, paradox módon a kereszténység tagadása is csak egy keresztény kultúrkörben lehetséges (pl. Voltaire, Marx). 
A keresztény civilizációból következik a lelkiismereti szabadság, a szubszidiaritás, ha tetszik, a szabadságok kis körei, a nő méltósága, sokáig sorolhatnám.

Miben látszik a veszélyforrás?

Két dolgot mondanék. Az egyik az, hogy évszázadok óta egy szabadkőműves, kommunista, liberális, ha tetszik `68-as mesterkedés zajlik, különböző megnyilvánulásokban, de egy gyökérből fakadva. Ezek a kereszténységet egy antikrisztiánus beállítottságtól vezérelve akarják eltüntetni Európából. 

Megjegyzem, az iszlám is azért tud úgy benyomulni Európába, mint kés a vajba, mert itt nem egy keresztény ellenállással találkozik, hanem egy vákuummal. Sajnos el kell ismernünk, abban a muszlimoknak kétségkívül igazuk van, hogy itt devianciákat látnak. Az Európai Unió például 72 szexuális identitást ismer el legitimnek, amiből az »egy férfi egy nő« csupáncsak egy. Lehet, hogy én öregedtem meg, vagy szegényes a fantáziám, de 72 variációt nem is tudok elképzelni. Tehát a gyerekpárti, családpárti, tradíciópárti iszlám itt egy deviáns, aberrált világgal találkozik, II. János Pál pápa szavaival élve a halál kultúráját látja az élet kultúrája helyett, amit joggal lenéz és megvet. A keresztény civilizáció megroppanása tehát az egyik probléma.

A másik pedig a tömeges iszlám beözönlés, ami megkérdőjelezi a zsidó-keresztény civilizációt. Az iszlám per definitionem a világot két részre osztja: Dar Al-Islam és Dar Al-Harb, azaz az iszlámnak már behódolt területre és a dzsihádra, a háború földjére. Mi most ez utóbbin élünk. Továbbá az iszlám megint csak per definitionem, ahol muszlimok vannak, ott be akarja vezetni a saríát. Ez azokra is érvényes lenne, akik nem muszlimok. Ebből kifolyólag Európának szembe kell néznie azzal, hogy ha az iszlám tömegesen benyomul Európába, márpedig benyomult, akkor ott párhuzamos társadalmak jönnek létre.”