Magyar Hősök

Kudar Lajos: a csendes magyar hősök legnagyobbika

2018. október 5. 11:01

Halálának pontos körülményei nem ismertek. Holtteste soha nem került elő. Ő vitéz Kudar Lajos, a magyar nemzeti ellenállás egyik alig ismert, ám nagyon sok ember életét megmentő mártírja. Bátor volt, magyar hős.

Írta: Dergán Ádám

 

A Magyar Hősök-sorozatunk eddigi írásait itt olvashatják. A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben készül.

 

Kudar Lajos 1895. november 19-én született Erdélyben, az Arad és Temesvár között fekvő Vinga nagyközségben egy református család második gyermekeként. Édesapja, idősebb Kudar Lajos rigai származású gyógyszerész volt, édesanyját Boros Juliannának hívták. A család 1907-ben Makóra költözött, ahol a családfő a Szent László Gyógyszertár tulajdonosaként és vezetőjeként dolgozott.

Az ifjú Kudar Lajos mindössze húszéves volt, amikor megannyi kortársához hasonlóan őt is beszippantotta az első világháború pokla. Tartalékos tiszti kiképzést követően 1916-tól a 2. honvéd gyalogezred kötelékében harcolt. A fiatal hadnagy egyaránt megjárta az orosz és a román frontot. A harctereken mutatott hősiességét többek között 1. és 2. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel és Bronz Katonai Érdeméremmel ismerték el.

A világháborús vereség, az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása, a Kommün és a vörösterror utáni rendkívül nehéz időkben,

a rendteremtés szándékával 1919-ben beállt a Nemzeti Hadseregbe;

a Prónay-században teljesített szolgálatot. 1921. november 1-jei hatállyal főhadnaggyá léptették elő. A Magyar Királyi Csendőrség állományába a honvédségtől került át 1923. június 1-jén (más források szerint már márciusban).

1924. december 30-án házasságot kötött Kudar Margittal (csupán névrokonok voltak). Két fiúgyermekük született, László (1928) és Lajos (1935).

Az első világháború hadszínterein nyújtott kimagasló teljesítménye okán Horthy Miklós kormányzó, a vitézi rend főkapitánya 1928. június 17-én vitézzé avatta.

A csendőr főhadnagyot először Szegedre, ezt követően Nagykátára helyezték. 1936-ban a fővárosba került: a csendőrségi nyomozó osztály helyettes vezetőjeként, majd 1939-től – immár őrnagyi rangban – vezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően a központi nyomozó parancsnokság előállítási osztályának vezetője, majd a nyomozó osztály törzsalosztályának parancsnoka lett.

1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború. A rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe került Magyar Királyság számára az első nagy próbatétel a beözönlő lengyel menekültek sorsának rendezése volt. A német villámháborús gépezet nyomása és a szovjetek támadása következtében összeroppanó Lengyelországból, kihasználva, hogy 1939 márciusában, Kárpátalja visszacsatolásával helyreállt a történelmi lengyel–magyar határ, rengetegen menekültek Magyarországra. Varga Béla kisgazdapárti politikus, a Nemzetgyűlés későbbi elnöke visszaemlékezéseiben ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy „a bizalmas dolgokat Kudar Lajos csendőr ezredessel, Keresztes-Fischer belügyminiszter bizalmasával intéztem el. Kudar Lajost [idősebb] Antall Józsefen keresztül ismertem meg: a csendes magyar hősök legnagyobbika volt. »Emberéletért mindent!« – ez volt a jelszavunk”.

1941-ben Magyarország hadba lépésével a helyzet drámaisága tovább fokozódott. 1942 szeptemberében a Magyar Királyi Belügyminisztérium alárendeltségében felállították az Államvédelmi Központot (ÁVK), amelytől

az ország vezetői azt remélték, hogy működése hozzájárul az ország függetlenségének megőrzéséhez,

a háborús részvétel korlátozásához, az erőforrások megóvásához és egy majdani különbéke feltételeinek megteremtéséhez. A szervezet élére Ujszászy István vezérőrnagyot nevezték ki, helyettese az 1942. április 1-jével alezredessé előléptetett Kudar Lajos lett. Személyi segédtisztként még ebben az esztendőben mellé osztották be Korondi Béla csendőr századost. Ő, valamint Nyerges Pál csendőr százados és Siket István szakaszvezető a későbbiekben Kudar leghűségesebb, legjobb beosztottai, sőt barátai lettek, és kulcsszerepet játszottak a különböző titkos küldetések sikerében.

Az egyik ilyen akcióra közvetlenül a német megszállás előtt, 1944. március 18-án került sor. Kudar, Korondi és Siket majdnem Belgrádig kísért egy angol és egy lengyel tisztet, biztosították átjutásukat a jugoszláv partizánokhoz, valamint pótolták az antifasiszta szövetségesekkel folyó kommunikációhoz használt angol rádióadó-vevő készülékek akkumulátorait. A visszaúton azonban nem tudták kikerülni a Magyarország megszállására felvonult német katonai alakulatokat, ezért

kénytelenek voltak megenni a birtokukban lévő titkos dokumentumokat.

Ifjabb Kudar Lajos visszaemlékezése szerint egyetlen alkalommal látta sírni az édesapját – 1944. március 19-én, a német megszállás napján. „Könnyekkel a szemében jött haza. Nagyanyám megkérdezte: »Lajos! Az isten szerelmére, mi történt?« A mai napig emlékszem nagyanyám döbbent tekintetére, amikor apám azt válaszolta: »Most veszett el Magyarország!«”

A megszállás minden korábbinál nehezebb helyzetet teremtett az ÁVK munkatársai számára, akik az életük kockáztatásával hajtottak végre egy sor merész embermentő küldetést. Olyan iratokat, névsorokat csempésztek ki a Gestapo budapesti központjából és a német követségről, amelyek tervezett letartóztatásokról és házkutatásokról szóltak. Nagyon sokan ennek köszönhetően tudtak elmenekülni. Magyarok mellett sok külföldi állampolgár is Kudarnak köszönhette az életét, többek között a brit hírszerzés és az Armia Krajowa (a lengyel Honi Hadsereg) magyarországi képviselője. Kudar egy rádióadó-vevő beszerzésével lehetővé tette azt is, hogy az angolok és a lengyelek fenntarthassák az összeköttetést a saját központjaikkal.

1944 szeptemberében Kudar – immáron mint az ÁVK de facto első embere (több visszaemlékezés szerint ezredes, előléptetésének azonban nincs nyoma a fennmaradt iratokban) – feladatául kapta, hogy Korondi és Nyerges századosokkal

a legnagyobb titokban készítse elő a fegyverszünet lehetőségéről tárgyaló delegáció útját.

Horthy Miklós kormányzó és ifj. Horthy Miklós, a „kiugrási iroda” vezetője Kudart bízta meg a Faragho Gábor csendőr altábornagy vezette hivatalos fegyverszüneti küldöttség Moszkvába juttatásának megszervezésével. Alapos előkészítés és helyszíni szemle (!) után, amelynek során egyaránt sikeresen kijátszották a magyar, a német és a szlovák határellenőrzést, fegyveresen kísérték a delegációt a szlovákiai Zólyomba, ahol egy szovjet tiszti bizottság várta őket. Faraghoék innen repülőn jutottak el a szovjet fővárosba, ahol 1944. október 11-én aláírták a fegyverszüneti tárgyalások előzetes feltételeiről szóló dokumentumot. Távollétük idejére az ÁVK egy úgynevezett álcázó szemlekörutat szervezett, azért, hogy Faragho altábornagy eltűnése ne keltsen gyanút. Siket István szakaszvezető így emlékezett vissza a sikeres akcióra: „A rendszámtáblákat […] odafelé háromszor, visszafelé kétszer cseréltem. Nekem hat darab rendszámtáblám volt állandóan a kocsimban.”

A fegyverszünet tényleges bekövetkeztét az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet és a német segítséggel végrehajtott nyilas hatalomátvétel megakadályozta. Kudar kétségbeesés helyett a helyén maradt, és kettőzött erővel folytatta embermentő tevékenységét, emellett számos eszközzel segítette az ellenállást. Telefont és távírót biztosított a Magyar Függetlenségi Mozgalom számára. Rendszeresen eljuttatta a nyomozó szervek által letartóztatni tervezett személyek neveit tartalmazó listákat a Magyar Front vezetőihez. Több száz embert látott el hamis okmányokkal. Volt, hogy fegyveres erővel akadályozta meg, hogy a nyilasok zsidókat hurcoljanak el a védett házakból.

Míg másokat védtek, önmagukra egyre kevésbé tudtak vigyázni: 1944. december 4-én a Gestapo letartóztatta Korondi és Nyerges századosokat, egy nappal később pedig Kudar Lajost. Kezdetben a Pestvidéki Királyi Törvényszék Fő utcai börtönében raboskodtak. Felesége a Fő utcai börtönben egy alkalommal még meglátogathatta Kudart. Ekkor látták egymást utoljára.

Amikor a foglyokat a szovjet csapatok közeledése miatt átkísérték a Markó utcai fogházba, Korondinak sikerült megszöknie, Kudarnak azonban nem. A csoportból Siket Istvánt fogták el utoljára, december 23-án. Ezt megelőzően azonban még sikeresen bejuttatott szeretett parancsnoka cellájába egy kis csokoládét, „Mecseki itókát” (pécsi gyógynövénylikőr) és egy parányi karácsonyfát.

Kudar fogságának utolsó ismert helyszíne a Belügyminisztérium várbeli épületének pincéje, az úgynevezett „pokolpince” volt, ahol közel kétszázan raboskodtak. Milyen a sors: a fejük fölött néhány méterrel voltak az ÁVK irodái. Kudar fogságáról hiteles dokumentumok nem állnak rendelkezésre, és

halálának pontos körülményei sem ismertek.

A legvalószínűbb, hogy néhány órával Budapest ostromának befejezése előtt, 1945. február 11-én mindenféle tárgyalás nélkül agyonlőtték. Az ostromot követően jeltelen sírba temették. Holtteste soha nem került elő, annak ellenére sem, hogy özvegye felkereste a budavári sírok exhumálásait.

1945. október 6-án a Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetői emlékiratban foglalták össze Kudar tevékenységét. A dokumentum első mondata így hangzik: „A magyarországi náci-fasiszta hatalommal szemben való ellenállásnak egyik messze kimagasló, legkiválóbb alakja volt néhai Kudar Lajos csendőr ezredes”.

Kudar Lajost 1947-ben posztumusz a Magyar Szabadság Érdemrend legmagasabb (ezüst) fokozatával tüntették ki. Csendőr múltját azonban a kommunisták nem tudták megbocsátani: 1948-ban Rákosiék közölték özvegyével, hogy „férje tevékenysége nem meríti ki az ellenállás tényét”.

Családját kisemmizték, meghurcolták,

özvegyétől megvonták a férje utáni járadékot, vagyonukat elkobozták, a családot Tass községbe telepítették ki. 1956-ig ki voltak tiltva a fővárosból.

Kudart 1990-ben rehabilitálták. 1992-ben posztumusz altábornaggyá léptették elő, és még ebben az évben emléktáblát avattak ő és mártírtársai tiszteletére a Várban, Országház utca 28. szám alatti épületen, amelyben a Belügyminisztérium, majd a Gestapo börtöne működött. Varsóban szintén emléktábla őrzi a nevét: O’sváth László emlékművén szerepel a neve mintegy harminc olyan magyar történelmi személyiséggel együtt, akik segítették a második világháború idején a lengyel menekülteket. Az utókor kései elismeréseként, a lengyel menekültek Magyarországra érkezésének 75. évfordulója alkalmából, 2014. szeptember 18-án a budapesti lengyel nagykövetség épületében a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztje posztumusz kitüntetésben részesítették „a csendes magyar hősök legnagyobbikát”.

***

Irodalom

Bajtársi Levél. A Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség Központi Tájékoztatója. 1992 (45) 2. 1992. október 31.

Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Budapest, RTV–Minerva–Kossuth, 1982.

Bokor Péter: Zsákutca. Budapest, RTV–Minerva, 1985.

Gazsi József: Kudar Lajos csendőr ezredes életrajza. Budapest, 1992. január 10.

http://csendor.com/konyvtar/biografia/egyenek/Kudar%20Lajos%20ezredes%20posztumusz%20altbgy.pdf, 2018. július 30.

Csendőrségi Közlöny, 1924/13. (1924. július 1.)

Dávid Ferenc: Arcélek a magyar katonai elhárítás történetéből. Korondi (Dergán) Béla György (1914–1949). Szakmai Szemle, 2012/2. 187–195. http://knbsz.gov.hu/hu/letoltes/szsz/2012_2_szam.pdf, 2018. július 30.

Kacsó Lajos: Kudar Lajos és a többiek. Magyar Honvéd, 2000/6. 23.

Kovács István–Mitrovits Miklós: Magyar emlékek Lengyelországban. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2017.

Kudar Lajosné (Kudar Lajos menye) a szerzőnek tett szóbeli közlése. Hangfelvétel időpontja: 2018. augusztus 4. (A hangfelvétel a szerző birtokában.)

Kovács Tamás: Államvédelmi Központ 1942 – az első kísérlet az egységes magyar állambiztonsági csúcsszerv kialakítására. In Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi határőr tudományos közlemények, 2010. 339–348. http://www.pecshor.hu/periodika/XI/kovacst.pdf, 2018. július 30.

Lengyel posztumusz kitüntetést kapott Serédi Jusztinián és Lékai László bíboros. Mandiner.hu, 2014. szeptember 18. http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140918_lengyel_posztumusz_kituntetest_kapott_seredi_jusztinian_es_lekai_laszlo_biboros, 2018. július 30.

Sári Katalin: „Ami ezután jött, maga volt a pokol…” Beszélgetés Kudar Lajos mártírhalált halt csendőr ezredes fiával, ifj. Kudar Lajossal. Új Magyarország, 1995/33. 11.

T. Knotik Márta: Patikák Csongrád megyében, 1738–1947. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2007. http://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/08/Patik%C3%A1k-Csongr%C3%A1d-megy%C3%A9ben.pdf, 2018. július 31.

Török Bálint: Két ellenálló katonatiszt. Emlékezés Kudar Lajosra és Mikó Zoltánra. Magyar Szemle, 2008/7–8. 63–83. http://www.magyarszemle.hu/cikk/20081028_ket_ellenallo_katonatiszt_-_emlekezes_kudar_lajosra_es_miko_zoltanra, 2018. július 17.

Vigh Károly: Ugrás a sötétbe. Budapest, Akadémiai, 1979.

Vitézi Rend. Tiszti vitézek 1921–1945. http://www.katonahoseink.hu/vitezirend/tiszti/index.html, 2018. augusztus 1.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/136650

Ajánljuk még a témában