Éremeső az uszodában, meglepetés bronz atlétikában – ez volt a 7. nap magyar szempontból

2016. augusztus 13. 9:49

Írta: Kiss Brigitta
Egy órán belül négy magyar érem is született a riói olimpia hetedik napján. Az uszodában Hosszú Katinka 200 méter háton, míg Cseh László 100 méter pillangón hármas holtversenyben szerzett ezüstérmet, Kapás Boglárka pedig bronzérmes lett 800 méter gyorson. Mindeközben az atlétika pályán a súlylökő Márton Anita révén is született egy magyar bronzérem. Három döntetlen után végre győztek a férfi vízilabdázók is, akik Japánt verték 17-7-re a csoportkörben. Magyar eredmények a riói olimpia hetedik napjáról.

A cselgáncsverseny utolsó napja zajlott pénteken, Magyarország a férfi +100 kilogrammos súlycsoportban volt érdekelt Bor Barna révén, aki első mérkőzését megnyerte, a legjobb 16 között viszont kikapott a kubai Alex García Mendozától , de nem ellenfele győzte le, hanem a bíró, aki néhány másodperccel a találkozó vége előtt megintette, így Bor Barnának már szinte esélye sem volt reagálni, így búcsúzni kényszerült.

Folytatódtak a küzdelmek az ökölvívók számára is, ahol a 75 kilogrammos súlycsoportban Harcsa Zoltán egy sikeres első fordulót követően még versenyben volt a legjobb 16 között, ám ott nagyon hamar búcsúzni kényszerült. Harcsa az első menetben egészen a legvégéig jól tartotta magát az első helyen kiemelt, egyébként világbajnok kubai Arlen Lópezzel szemben, ám a menet végén bekapott egy balhorgot, földre került, a mérkőzésvezető pedig nem engedte, hogy tovább folytassa. A magyar boxoló így technikai K.O.-val esett ki az olimpiáról.

Sportlövőink a kisöbű szabadpuska fekvő számában folytatták a versenyzést, melynek selejtezőjében Sidi Péter a 10. helyen zárt, mindössze 1,5 körrel lemaradva a nyolcas döntőről, míg a másik magyar, Szabián Norbert a 42. lett.

Megvan a férfi pólósok első győzelme

Egészen a negyedik csoport mérkőzésig kellett arra várni, hogy a férfi vízilabda válogatott meccset nyerjen az olimpián, de Japán ellen végre megtört a döntetlen-sorozat. A magyar csapat magabiztosan, 17-7-re győzte le ázsiai ellenfelét. Magyarország jelenleg a 3. helyen áll az A-csoportban, és még egy csoportkör van hátra, akkor a magyarok ellenfele a házigazda Brazília lesz.

Evezésben férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz pénteken az alsóági középfutamok során megnyerte futamát, így a C-döntőben küzdhet a minél jobb helyezésért, ami azonban már biztos, hogy nem lesz jobb a 13. helynél.

A vitorlázó számokban a szörfösök befejezték a küzdelmeket: a nőknél Cholnoky Sára összetettben a 23., míg férfiaknál Gádorfalvi Áron a 25. helyen zárt. Laser Standardben Vadnai Benjamin nyolc futamot követően összetettben a 32. helyen áll, míg Laser Radialban Érdi Mária az összetettbeli 16. helyről várja a folytatást. Mindkét hajóosztálynak két futama van még hátra.

Meglepetés bronzérem atlétikában

Pénteken elkezdték az olimpiát az atléták is. Az első nap Magyarország négy számban volt érdekelt öt versenyzővel, és rögtön született is egy meglepetés bronzérem a súlylökő Márton Anita révén, aki a harmadik hely megszerzése mellett ráadásul hatalmas országos csúcsot is lökött a fináléban.

Sikerrel vetette a diszkoszvetés selejtezőjét Kővágó Zoltán, aki 9. helyen került be a szombati döntőbe.

Lezajlott a gyaloglók 20 km-es száma is, ahol Helebrandt Máté végül a 28. helyen zárt. 

Elkezdték kétnapos küzdelmüket a női hétpróbázok is, akik az első nap négy számot teljesítettek. Ezek alapján jelenleg Zsivoczky-Farkas Györgyi a 13., míg Krizsán Xénia a 23. helyen áll.

Éremeső az uszodában

Három döntőben voltak érdekeltek a magyar úszók pénteken, mindháromban sikerült is érmet szerezniük. Hosszú Katinka egy hajszállal maradt le az aranyéremről, és végül ezüstérmet szerzett 200 méter háton. Óriási hajrájának és benyúlásának köszönhetően Cseh Lászlónak sikerült elcsípnie az ezüstérmet 100 méter férfi pillangón, de nem is akárhogy: hármas holtversenyben az amerikai Michael Phelps-szel és a dél-afrikai Chad Le Clos-szal. Kapás Boglárka pedig 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, több mint három másodperccel megjavítva az országos csúcsot.

A délelőtti előfutamokban női 50 méter gyorson Molnár Flóra a 25., helyen 1500 méter gyorson Gyurta Gergely a 19., míg Rasovszky Kristóf a 35. helyen végzett, így egyiküknek sem sikerült továbbjutnia. 

Szintén nem került döntőbe a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi vegyesváltó, amely végül a 9. helyen zárt, mindössze 22 századmásodperccel marad le a fináléról, ráadásul úgy, hogy jobb időt úsztak, mint azon az Európa-bajnokságon, ahol Cseh László úszta a pillangót és bronzérmet szereztek.

Tizedikek vagyunk az éremtáblán

Hiába szerzett Magyarország négy nagyszerű érmet is a riói olimpia pénteki napján, mivel az éremtáblázaton első körben az aranyérmek szerint rangsorolják az országokat, így Magyarország visszacsúszott a tizedik helyre.

*

Korábbi összefoglalóink a magyar eredményekről:

Két arannyal kezdtük a riói olimpiát – ez volt az 1. nap magyar szempontból

Egy pontszerzés és sok kiesés – ez volt a 2. nap magyar szempontból

Újabb Hosszú arany, több értékes helyezés – ez volt a 3. nap magyar szempontból

Egy érem a pástról, kettő az uszodából – ez volt a 4. nap magyar szempontból

Megvan az ötödik magyar arany is – ez volt az 5. nap magyar szempontból

Összetettben már a 3. a vitorlázó Berecz Zsombor – ez volt a 6. nap magyar szempontból

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Örülök, mert Cseh Laci mégis azzal mehet haza, hogy Phelps nem tudta legyőzni. Hosszúnál pedig kiderült, hogy nem úszógép, hanem igazi ember, aki bár mindent kiad magából, de nem indig győz. Boglárka talán az egyetlen nagy fiatal tehetségünk, az eredménye igazán figyelemre méltó. Súlylökőnőnk pedig bizonyította, hogy jó felkészüléssel még Rioban is lehet egyéni csúcsot javítani és nem várt érmet szerezni.

Ledecky gyorsúszó specialista, másutt (pl. vegyesen) nem is indul, nem olyan, mint Hosszú vagy Phelps, vagy akár Cseh Laci.

Szép volt Cseh Laci, megmentetted a hetet.

Mert volt pár kellemetlen úszás, az biztos.

Valamelyik nap lementem az uszodába, és lemértem, mit tud hozzám képest a Katinka. Mivel pillangóban esélyem sincs leúszni 100-at, a háttal próbálkoztam. Na, háromszor olyan gyors, mint én. Elképesztő. Viszont kedvem van ilyen próbákat csinálni, meg egyeszerűen úszkálni az uszodában. Aszongyák egészséges. Ezt teszi a Katinka velem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés