Horthynak a zsidóság fizikai megsemmisítéséről biztos tudomása volt

2015. november 9. 18:14
Karsai László – Ungváry Krisztián
Miért védte volna a zsidókat Horthy és Kállay akkor, ha fogalmuk sem lett volna arról, hogy mitől védik meg őket?

Ungváry Krisztián és Karsai László válaszcikke Gecse Géza írására.

*

Gecse Géza szerint „nincs bizonyíték arra, hogy Horthy Miklósnak az Auschwitz-jegyzőkönyveket megelőzően közvetlen tudomása lett volna arról, hogy német fennhatóság alatt szervezett népirtás folyik. Sztójay Dömétől még berlini követ korából, magától Hitlertől és Ribbentroptól a számtalan antiszemita kijelentés mellett a zsidóság fizikai megsemmisítésére vonatkozó utalásokat hallott ugyan, ám azok valódi igazságtartalmával és méreteivel kapcsolatban egészen az Auschwitz-jegyzőkönyvek megérkezéséig kétségei voltak”.

Gecse állításai tévesek. Emelkedjünk felül azon a nagyvonalúságán, hogy semmilyen forrást nem ad meg arra, hogy Horthynak bármiben is „kétségei” lettek volna. Érdekes módon Horthy ilyen kétségekről 1945 előtt egyszer sem nyilatkozott. Az alábbiakban röviden felsoroljuk azokat a tényeket, amelyek miatt Horthynak a zsidóság fizikai megsemmisítéséről biztos tudomása volt.

Előzetesen azonban kívánkozik ide egy megjegyzés. Gecse szerint sem Horthy, sem Kállay nem zsidóvédő motívumok alapján politizált. Ez a kijelentés súlyos és véleményünk szerint igazságtalan vád a kormányzóval és miniszterelnökével szemben. El kellene végre dönteni, hogy vannak-e Horthynak és Kállaynak érdemei ezen a téren vagy nincsenek? Miért védték volna a zsidókat akkor, ha fogalmuk sem lett volna arról, hogy mitől védik meg őket? Gecse írásából az olvasó azt a téves következtetést is levonhatná, hogy a német megszállásig Horthy illetve miniszterelnöke nem védte volna a zsidóságot – ez pedig annyira súlyos vád, hogy ilyet már a kommunista korszak vége felé sem kockáztatott volna meg egyetlen, magára valamit is adó történész.

Horthy Miklósnak 1941 augusztusától már nem voltak különösebb kétségei arról, hogy a németek a zsidóságnak milyen sorsot szánnak. Schlachta Margittól kezdve hosszú azoknak a sora, akik beszámoltak neki a keleti front mögöttes területein, különösen Galíciában zajló gyilkosságokról. Belügyminisztere, Keresztes-Fischer Ferenc 1942-ben maga is írásba adta, hogy azért nem szabad visszatoloncolni Galíciába az onnan menekülő zsidókat, mert „köztudomású” hogy őket a németek már a határon agyonlövik.

Gecse szerint Horthynak nem kellett komolyan vennie Hitler és Ribbentrop zsidókkal kapcsolatos kijelentéseit. Ennek azonban minden forrás ellentmond. Példa erre, amikor Sztójay 1942. október 3-án azt táviratozta Budapestre, hogy „Hitler kancellár ismételten a legélesebb szavakkal kelt ki a zsidóság ellen, melynek kiirtását kilátásba helyezte. Ezen mindig visszatérő és határozott és a végletekig menő állásfoglalása nem enged semmi kétséget aziránt, hogy szavai mögött nemcsak üres propagandacélt kell keresni, amit a tények egyébként amúgy is bizonyítanak.”  

Ezekről a tényekről, azaz a zsidóság tömeges legyilkolásáról a magyar diplomáciai képviseletek is tudósítottak, beleértve a gázautók alkalmazását. Nem kellett azonban ennyire messzire sem mennie annak, aki több információt szeretett volna megkapni, mivel az ukrán területeken részben magyar katonaság ürítette ki a gettókat és kísérte az áldozatokat a tömegsírokhoz. Ez annyira közismert volt, hogy felsőbb magyar parancsnokság a honvédek részvételét a zsidóság legyilkolásában 1942 második felében meg is tiltotta.

Elméletileg persze elképzelhető olyan szcenárió, amikor mind a belügyminiszter, mind a miniszterelnök, mind a honvéd vezérkar főnöke tud a XX. század egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságáról, de ezt a tudását eltitkolja az agg kormányzó előtt, akit az egész zsidókérdés annyira nem érdekel, hogy rá sem kérdez a zsidóság sorsára és ezzel kapcsolatos kétségeit megtartja saját magának. Egy ilyen szituáció egyúttal azt is feltételezi Horthyról hogy gyakorlatilag agyalágyult idióta, hiszen más esetben kellett volna éreznie valami késztetést arra, hogy kiderítse az igazságot. Horthy azonban egyáltalán nem volt gyengeelméjű és a hazai és a nemzetközi események iránt nagyon is érdeklődött, és ezt teljesen tudatosan tette. Erre számtalan forrás van.

1943. tavaszán találkozott Hitlerrel és a neki készített előzetes feljegyzésben, melynek szerzője valószínűleg Keresztes-Fischer Ferenc volt, a magyar zsidóságot jelölték meg Európa legnagyobb zsidó közösségeként, holott a háború előtt mind a lengyel, mind a szovjet zsidóság jóval nagyobb létszámú volt. Gecse természetesen közbevetheti, hogy a kormányzó nem olvasta el a feljegyzést, vagy ha vetett is rá egy pillantást, nem fogta fel annak tartalmát. Az 1943. április 16-17 között lezajlott klessheimi találkozó jegyzőkönyve azonban erről mást mond. Horthy ott nem keltette egy szenilis vénember benyomását. Megpróbált védekezni az őt, és a Kállay-kormányt érő szemrehányásokkal szemben és szó szerint azt mondta, hogy „ő mindent megtett amit zsidók ellen tisztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket”.

Ez a kijelentése, ami egyébként annyiból nem volt igaz, hiszen épp korábban nevezett ki két „zsidót” a felsőház tagjának, egyáltalán nem nyugtatta meg Hitlert és Ribbentropot. Újabb szemrehányások következtek, amire ismét azt válaszolta, hogy „ugyan mit kezdjen a zsidókkal, miután úgyszólván minden életlehetőséget megvont tőlük”, és erre azt a választ kapta, hogy „a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborba szállítani. Más lehetőség nincs”.

Aki erre a párbeszédre azt mondja, hogy mindezek csak komolytalan propagandaszólamok, az nem hajlandó felfogni a kijelentések tartalmát. Ezzel szemben a legtekintélyesebb izraeli, amerikai és német holokauszt-történészek is úgy interpretálják Ribbentrop eme kijelentését, mint amely a legnyíltabban árulja el, mit művelnek a nácik a zsidókkal. Horthy a későbbiekben számos tanújelét adta annak, hogy a kiirtáson és megsemmisítésen a kiirtást és megsemmisítést érti. Erre előző írásunkban hoztunk példákat. Magyarország német megszállásáig ez a felismerése és az ebből fakadó politikája képezte legnagyobb politikai érdemét. Furcsának tartjuk, hogy Gecse Géza most mindezt elvitatja tőle úgy, hogy állításaira semmilyen bizonyítékot nem tud szolgáltatni.

Gecse úgy tesz, mintha Horthy, aki szerinte úgymond semmi bizonyosat sem tudott a holokausztról, minden külső hatás, befolyás nélkül politizáló államfő lett volna. A magyar diplomaták Európa számos országából, így Olaszországból, Franciaországból, Romániából és Szlovákiából is jelentések sorát küldték Budapestre a zsidók üldözéséről. Ám beszámoltak arról is, hogy 1942 őszén hirtelen megváltozott Mussolini, Pétain, Antonescu és Tiso „zsidópolitikája”. Mussolini nem engedélyezte az olaszországi zsidók deportálását, az olasz hadsereg által megszállt görögországi, franciaországi, jugoszláviai területekről pedig tábornokai akadályozták meg az ott élő, vagy oda menekült zsidók deportálását. Pétain marsall és hatóságai, nem utolsó sorban a franciaországi közvélemény, és a római katolikus egyház püspökei, érsekei nyomására, előbb csak radikálisan lassítani, majd keményen akadályozni kezdték a francia állampolgárságú zsidók deportálását. Négy év német megszállás után a francia zsidók 75 százaléka túlélte a holokausztot.

Tiso szlovák államfő is látta, hogy milyen embermentő politikát folytat Mussolini és Pétain, 1942 őszén, mintegy 70.000 zsidó deportálása után ő is leállította a további deportálásokat. Antonescu is látta, hogy Horthy Magyarországáról nem viszik el a zsidókat és 1942 októberében ő is megtiltotta a további deportálásokat. Gecse sem gondolhatja komolyan, hogy ezek az államfők, katonai és civil politikusaik semmit, de semmit sem tudtak a náci haláltáborokról, csak úgy, hirtelen zsidóvédéshez támadt kedvük. Róma, Vichy, Bukarest, Pozsony példája hatott Budapestre, és Horthy 1942-től a német megszállásig folytatott embermentő, tisztességes politikája érveket adott államfő kollégái kezébe is.

Érteni véljük Gecse tartózkodását, óvatoskodását, a fenti, nyilvánvalóan általa is ismert tények, adatok, dokumentumok semmibe vételének okát. Ha Horthy, mint azt a „Koszorús ezredes páncélosainak bevetésével védte meg Horthy a budapesti zsidókat” c. legendárium terjesztői hiszik, csak 1944. júliusában tudta meg, hogy a csecsemőket, kisgyerekeket, nőket, öregeket, betegeket, nyomorékokat (az 1944. május 15-től július 9-ig deportált 437.000 zsidó legalább 60-80 százalékát) nem üdülni deportálták százasával vagonokba zsúfolva, hanem legyilkolni, akkor a kormányzó csak egy végtelenül ostoba, tudatlan, tájékozatlan, naiv, vagy szenilis aggastyán. Ha viszont tudta, márpedig már 1942 tavaszán tudta, hogy nácik hozzáláttak az európai zsidók módszeres, iparszerűen is megszervezett legyilkolásához, akkor csak egy hidegen számító, rossz politikus. Ezt pedig Gecse Géza sem szívesen látja be.

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez most történész vita része, vagy egy népbírósági vádbeszéd fejezete?

Mi van most?
Össztűz?

Na és, ha sejtette is, mégiscsak védte őket.
Miért is ne lenne ez javára írható Horthynak.
Ugyan, mit kellett volna tennie? Mit tehetett volna egy világháború kellős közepén, német fenyegetettségtől gátolva azon kívül, hogy a végtelenségig elodáztatta azt, amit Európa más országai már lihegve és farkcsóválva korábban megtettek.
Ezek a magyarországi zsidók kiforgatják még a kiforgathatatlant is. A holokauszthoz köthető magyarországi zsidó pogrom nem Horthy alatt indult be.

Az enyémben nem volt kés. Vagy te most kollektív bűnösségre gondolsz??? Ajjaj, ez nem píszí! Hiszen pont a kollektív bűnösség alapján deportáltak ártatlanokat a nácikok.

Azt a rendeletet töröltette, amely elrendelte a zsidóság deportálását. A vita azon megy, hogy lehetett volna-e korábban. Jó estét, kezitcsókolom!

Hát, konkrétan ott, ahol a Czyklon-B-t dobálták, mi valóban nem voltunk. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy a döntéshozóknak mekkora volt a tudatossága, amikor azok kezére játszottak, akik a Czyklon-B-t dobálták.

Azért az fölmerül, hogy ha egy ország a saját állampolgárai ellen fordul, akkor köteles-e a többi ország azonnal, mindenkit befogadni? Bosznia kapcsán pl. azért álltak nyugaton le a menekülő muszlimok befogadásával, mert rájöttek, hogy ezzel pont a az etnikai tisztogatókat segítik céljaik elérésében.

Senki nem védi mondjuk Baky Lászlót, aki mindent tudott, és önként segített. Igazából még súlyosabb is a felelőssége, mint a Czyklon-B-t dobálóknak, mert őket mégiscsak odavezényelték.

Azonban akik távol álltak a történésektől, ott a közreműködés miatti erkölcsi felelősség a tudatosság fokával arányos.

Vannak még ilyen jogi fogalmak, mint "tőle elvárható gondosság elmulasztása", meg effélék.

Persze az is egy lehetőség, hogy leöntjük az egészet egy generálszósszal, és megállapítjuk, hogy Magyarország minden polgára Baky László szintjén felelő, és aki mást mond, az maga is bűnrészes.

Csak ha ilyet mondunk, akkor kikerülünk a komolyan vehető emberek közül.

Nagyon régen történt, tragédia volt.
Azóta is, szinte minden kornak megvan a tragédiája, de azok sokkal kevesebb részvétet, nyilvánosságot kapnak.

Néha arra gondolok, h. ha a zsidó vezetésnek volt valami fogalma a szörnyűségről, ami a deportálás után a zsidókra vár, de ha fogalma sem volt, nem tűnt-e föl, h. a nyilvánvalóan munkaképtelenek bevagonírozása csak valami nehezen elképzelhető szörnyűséget takarhat, nem kellett volna-e saját körben gyermekmentő akciókat szervezni?
Ezek az emberek koruk legokosabbjai, legjobban boldogulói voltak, széleskörű külföldi kapcsolatokkal, szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel.

A gyermekmentésre a magyar társadalom széles rétegeiben lett volna fogadó készség.

Azt hiszem, ennyi mea culpa, ennyi anyagi kárpótlás után valahogy el kéne már jutni a vádtól a megbocsátásig.

A probléma csak ott van, hogy ha lemondunk a szilárd fogódzókról, mint pl. a tudatosság fokának a vizsgálatáról, akkor fogódzók nélkül fogunk gravitálni a bemutatott képtelenség felé: minden magyar felelős, bűnös nemzet vagyunk, ámen. Ja, és nekünk, akik ezt állítjuk, jogunk van ezt a bűnös nemzetet érdeme szerint megbüntetni, de minimum egy szebb jövő felé kormányozni.

Ami azt illesse, Nagy Imrét 1956-os ténykedéséig nem tartom túl sokra. Ha mondjuk Csehszlovákiában futott volna be hasonló karriert, és elkerülte volna a forradalom, ma úgy gondolnánk rá, mint az egyik jelentéktelen komcsi féregre.

Igazából még a forradalom alatti ténykedése is legföljebb vitatható. Ami miatt egyértelműen le a kalappal, az az, ahogyan élete árán is ellene mondott Kádárnak a forradalom után.

Azok a vezetők, akik túllihegték a parancsokat a német fegyveresekkel a hátukban ugyan, megbűnhődtek. A vagonírozó kisember parancsmegtagadás esetén könnyen ott találhatta magát a vagonban, szintén, mégis, az óbudai téglagyárból 3 sikeres kisétálásról és megmenekülésről van pusztán nekem, szinte véletlenül, tudomásom. Ebből kettő családos volt.
A zsidók természetesen nem felelősek a saját deportálásukért, de ha hiányoljuk a magyar mentőakciókat, mert keveselljük, ami történt, véleményem szerint jogosan vetem föl, h. végső soron a Zsidó Tanács is próbálhatott volna legalább figyelmeztetni, h. a gyereket lehetőleg hagyják a szomszédnál, ha vállalja. Sokan vállalták volna.
Ennyi, ha már ennyire téma a mi lett volna ha.
Nem unalomról van szó, de annyi más szörnyűség történt azóta, h. amin már nem lehet segíteni, abból lassan tényleg elég.

A "jelentéktelenséget" erkölcsi értelemben értettem. 1956 november 4-ig semmi olyat nem tett, amit valóban oda lehetne állítani a tudásszomjas ifjúság elé örök mementóul.

Viszont ahogy a sitten fölvállalta a forradalmat, azt nem sok tisztes gentleman csinálná utána.

Ez nem történelmi vita, hanem a napi politikai cselekvések ideológiai alapú alátámasztása.

Az, hogy Nagy Imre egy személyben nemzeti hős, 1956 némiképp szelektív baloldali interpretációjának a gyimelcse. De abban meg lehet találni bizonyos nemzeti konszenzust, hogy valóban hős volt, főleg utolsó két évében.

Viszont a Jányval kapcsolatos párhuzamot sehogysenem látom. Akkor volna ilyen párhuzam, ha Nagy Imrét a padlássöprések miatt állították volna bíróság elé.

Jány felelősségét nyilvánvalóan túldimenzionálták, de a "becsületvesztős" napiparancsnál ténylegesen elgurult a gyógyszere. Arra embernél nincs mentség.

Azt tudom neked mondani, hogy egy teljesen mainstream indoklást idéztem föl a délszláv háború idejéből. Európa egy idő után leállította a menekült muszlomok befogadását, mondván, hogy ez csak kiszolgálja az etnikai tisztogatók céljait. Anno föl is tűnt, hogy "de hasonlít ez a szöveg arra, hogy miért nem fogadták be a zsidókat, akik Hitler elől menekültek a harmincas években".

Jó, csak amiért Jány felelősséget vállalt, az négyzetgyököt vonva ugyan, de az én szememben is negatív szereplés. Szóval én nem ismerem el semmiféle katonai felelősségét a doni katasztrófában, de az a hírhedt napiparancs nagyon nem kellett volna, tényleg.

Nagy Imrét ellenben nem negatív dolgok miatt vonták felelősségre, tehát nem a padlássöprések miatt, hanem amiatt, amit életében talán először megpróbált jól csinálni, hogy a forradalom miniszterelnöke lett.

Úgyhogy bízzunk benne most is!

Viszont nem is írtam volna olyan napiparancsot, amiben százezer, fagyhalál közelében lévő, rám bízott emberről kijelentem, hogy elveszítették a becsületüket.

Emiatt nem én ítélem el Jányt, hanem azok döntő többsége, akik ott voltak.

Nekem tök világos. Ha a magyar vezetés Magyarországot Európa legnagyobb zsidó közösségével rendelkezőnek állította, akkor tudatában kellett annak lennie, h. ez csak úgy lehetséges, h. az eredetileg lényegesen nagyobb zsidó közösséget Lengyelországban addig már legalábbis részben meggyilkolták a németek! És így tovább, éjjel és nappal a végtelenségig, a zárt osztályig.

Az élet megy tovább, élni kell, lehetőleg békességben önmagunkkal s az ország többségi társadalmával.

Hát, ha visszavonta, azzal maga ismerte el, hogy baromság volt, nincs miért utólag mentegetni. Természetesen nem azt mondtam, hogy kötelet érdemelt, de nem is mondjuk utcákat, vagy az utókor háláját.

Az a hadsereg nem moráljában esett szét, hanem katonai vereséget szenvedett a túlerővel szemben.

"Horthynak a zsidóság fizikai megsemmisítéséről biztos tudomása volt"

Amekkora illogikus baromságokat, amekkorákat ez a két "történész" összehord, csak azzal mérhető, mint ha valaki azt állítaná:
az európai zsidóság deportálását Horthy tervelte ki, csak a végrehajtásra felfogadta Hitlert.
Többet ez a két ember agymenése nem is ér.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés