2006. október 23-án engem is meglőttek

2015. április 17. 8:53

Szabó Tímea
Corvpol
Érdekeltek az események, és bár nem a randalírozók között álltam, jóval arrébb figyeltem az eseményeket, amikor meglőttek a lábamon, és a közelembe dobtak egy füstbombát is a rendőrök. Nem volt jó élmény.

„2001-2003-ig éltem Pakisztánban és Afghanisztánban. Nagyon élveztem ezt a két évet. Érdekes, mert akkor sokkal kevésbé féltem, mint amennyire azt normális emberi reakciónak nevezhetnénk egy ilyen élethelyzetben. A perzsa nyelvet fokozatosan megtanultam, és az IRC-nek köszönhetően még a nemzetközi embargó idején is sikerült a helyi tálibokkal kialakítani egy működő kapcsolatot. Nőként sem éreztem veszélyben magam, ilyen tekintetben semmilyen atrocitás nem ért. Természetesen igyekeztem mindenben tiszteleben tartani a helyi kultúrát, szokásokat. A helyi ruhát viseltem, elolvastam a Koránt, hogy kicsit jobban értsem az ottani vallást és gondolkodást, és csadorban jártam magam is (ami persze nem ugyanaz, mint a burka). És akivel csak tudtam, perzsául beszéltem. Így az afgánok is hamar befogadtak. Ebben az időszakban meggyőződésem szerint egyébként biztonságosabb volt Kabul, mint 2003 után. Hazaérkezésem előtt néhány héttel történt az első fatális támadás egy dél-amerikai humanitárius dolgozó ellen, akinek a holttestét ráadásul azon a 12 személyes gépen szállították, amin én is utaztam. Az hátborzongató volt.

Persze, voltak kemény szituációk is. Többször fordult elő például, hogy kalasnyikovot fogtak rám különböző illegális ellenőrző pontokon, vagy éppen, hogy egy déli, Tálib-szimpatizáns tartományban hajnali 4 órakor a szállásuktól száz méterre csapódott be egy rakéta. Nem tudtuk, hogy minket céloztak, vagy a szomszédos ENSZ irodát. Kiderült, hogy egyiket sem, csak »eltévedt« a rakéta, és igazából a közelben levő börtönt célozták helyi tálib erők. Az érdekes dolog az, hogy egy ilyen háborús övezetben az ember hozzászokik a »csatazajhoz«, és egyre kevesebb jelentőséget tulajdonít a puskaropogásnak vagy robbanószerek, aknák látványának. A veszélyérzet is irracionális módon csökken.

Az aznapi rakétatámadás egyébként sok mindent megváltoztatott: másnap megjelentek az amerikai blackhawk vadászhelikopterek, amelyek a mi munkánkat is veszélybe sodorták, mert a helyiek, akikkel addig jó viszonyt ápoltunk, gyanakodni kezdtek, hogy vajon volt-e közünk az amerikai sereghez. Ez sokkal inkább jelentett számunkra veszélyt, mint bármi más. 2003-ban végül befejeződött a kutatási projektem, így én is hazajöttem, épségben, rengeteg tapasztalattal. (...)

Korábban nem nagyon beszéltem arról a nyilvánosság előtt, hogy 2006. október 23-án engem is meglőttek gumilövedékkel Budapesten. A rendőri jogsértésekkel többek között a Magyar Helsinki Bizottság is foglalkozott, ahol én is dolgoztam, bár teljesen más területen és munkakörben. Érdekeltek az események, és bár nem a randalírozók között álltam, jóval arrébb figyeltem az eseményeket, amikor meglőttek a lábamon, és a közelembe dobtak egy füstbombát is a rendőrök. Nem volt jó élmény. Már képviselőként, az Emberi jogi bizottság alelnökeként 2010-ben a Fideszes Gulyás Gergővel együttműködve igyekeztünk egy vizsgálóbizottságban fényt deríteni a történésekre, a sokszor indokolatlanul súlyos rendőri akciókra, a politikai felelősségre. Többek között Gyurcsány Ferencet is szerettük volna meghallgatni az ügyben,  de a miniszterelnök nem jött a meghallgatására, amit nem tartottam akkor szerencsésnek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 99 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most ez miért érdekes?

Fejlövés?

"2006. október 23-án engem is meglőttek"

Ezt nem kell bizonygatni, csak hallgatni a nyilatkozatokat, olvasni az írásokat.

A 25 év legszégyenteljesebb napja volt!!!!!!!!!

Ünnepelni akartuk a forradalom 50. évfordulóját, helyette mintha az ávósok erődemonstrációját tapasztaltuk.
Mintha egy üzenet Gyurcsány elvtárséktól, hogy "lássátok! nekünk még van erőnk, hiába váltottatok rendszert, akkor mi uralkodunk"
Mint 1956-ban. Az a 600 fogoly megvolt 2006-ban is??? Vajon az 56-ban HM pincéjében fogvatartottak közül él valaki???
Földes László írja az 1984-ben megjelent könyvében:
Földes Lászlótól idézett KV ülés 1956 október 25.-én történt. A Parlamenti sortűz előtt.

"Amikor beléptünk, már javában folyt a KV ülése, éppen Donáth Ferenc beszélt. Rettenetesen felizgatott, nem is annyira az amit mondott, hanem a cinikus hangahogyan mondta. Borzasztó volt a légkör, a jelenlevőkön vereséghangulat lett úrrá.
Donáth beszéde után megindult a katonai bizottság ellentámadása. Nem emlékszem pontosan, hogy Hazai Jenő vagy Kovács István szólalt-e fel elsőnek. Rendkívül szenvedélyes hangon szálltak vitába Donáth megállapításaival. Donáth és Losonczy Géza többször közbeszólt. Én is szót kértem. Többek között kijelentettem, hogy bizonyos határon túl a politikai engedmények katasztrófához vezetnek.. Az eddigieknél tovább már nem mehetünk. Az ellenforradalmat fegyverrel kell leverni. Az elvtársak pánikba estek, folytattam, pedig nem olyan súlyos a helyzet. A munkáskerületekben rend van, többnyire vidéken is. Nem igaz, hogy a hadsereg átállt volna az ellenforradalmárok oldalára. Az első napot, 24-ét követően újabb katonai egység már nem bomlott fel. Ellenkezőleg: minden parancsot, amelyet egyes objektumok visszafoglalására kaptak, fegyelmezetten végrehajtották. Jelen pillanatban minden fontos létesítmény a kezünkben van, beleértve a fegyverraktárakat is. Ezután arról beszéltem, hogy kikkel harcolunk, kikkel állunk szemben. Elmondtam, hogy a HM pincéjében 600 fogoly van, néhány kivétellel mindannnyiuk25 éven aluli. Hát csak nem adjuk meg magunkat gyerekeknek!
Mások is felszólaltak. A KV elvetette az előterjesztett javaslatot, és Donáth javaslatait elutasítva elhatározta, hogy le kell verni az ellenforradalmat.
Apró Antal szóvá tette, hogy ellenintézkedésekkel keresztezik a katonai bizottság intézkedéseit. Akkor még nem mondta ki, hogy Nagy Imrére gondol. Mondanivalójának az volt a lényege: "engedjetek bennünket győzni." Meg sem vártuk az ülés végét, visszamentünk a Honvédelmi Minisztériumba.
A partizánszövetség Beloiannisz útcai székházából értesítést kaptunk, hogy igen sok régi elvtárs jelentkezett, harcolni akarnak. Átmentem értük, és 80-100 elvtársat átvittem a HM-be. Fel is fegyvereztük őket………….
…….28-ára összehívták a KV-t. Erre már meghívtak bennünket is. Az ülést egyébként kapitulációs ülésnek neveztem el. Az első felszólaló Lukács György volt.
Rendkívül drámai hangon beszélt azokról, akiknek magyar vértől véres a kezük és ránk mutogatott”…

Lottek volna ki a te szemedet inkabb, ha mar ennyire nem latsz vele...

"Mért nem Gyurcsány ül a vádlottak padján"

Latod, ez egy jo kerdes, es egyre tobben szeretnenk ra valaszt kapni.

Fordított esetben, ha más kéne vádolni, mást mondanál.

Elég silány a hozzászólás felhozatal.
Itt van egy átlagon jóval felüli politikusasszony, de csak az idétlenkedés folyik.

A magam részéről gratulálok szerzőnknek a vállalkozásaihoz, amivel olyan tapasztalatokra tett szert, amire nagy szükség van röghözkötött magányunkban.

Miért? Gondolod, hogy sokan rendelkeznek ilyen világlátással, nyelvtudással?

Az International Rescue Committee-nek dolgozni Ázsiában világlátást eredményez.

Ezt csak az nem érti, akinek nincs világlátása.

"Az érdekes dolog az, hogy egy ilyen háborús övezetben az ember hozzászokik a »csatazajhoz«, és egyre kevesebb jelentőséget tulajdonít a puskaropogásnak vagy robbanószerek, aknák látványának. A veszélyérzet is irracionális módon csökken."

Sőt egy idő után már kész az egész!
Te ostoba!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés