Kapitalista kiáltvány

DeMuth: A koncentrálódó hatalom bajok forrása lehet

2014. június 17. 12:09

Írta: Zulik Ákos
Az EU alapötlete a szabadkereskedelem gondolata volt, mára viszont jóval túlmentek ezen. Sokkal kevesebb központi szabályozásra lenne szükség Brüsszelből – mondja a Mandinernek Christopher DeMuth amerikai jogász, aki a nyolcvanas években Reagan elnök „deregulációs cárjaként”, majd Jelcin tanácsadójaként dolgozott. Az American Enterprise Institute magát libertáriusnak nevező volt elnöke aggódik a bankok és az államok összefonódása, valamint az EU túlszabályozottsága miatt. Inkább a hatalom szétterítését támogatja – Magyarországon is. DeMuth kapitalista kiáltvánnyal száll szembe a kapitalizmust temető újbaloldali gondolkodókkal, és erről beszélt a Danube Institute meghívására Budapesten is.

A 2008-as válság óta világszerte egyre népszerűbbek a társadalmi problémák radikális magyarázatai és az ezekhez kapcsolódó mozgalmak – mind jobboldali, mind baloldali kezdeményezésekre van példa. Ezek rövid távú reakciók egy nagy válságra, vagy tartós átalakulás várható a politikai struktúrában?

Ha megnézzük, mi történt az aktuálpolitikában, nem látunk forradalmat – inkább a rossz szakpolitikai döntések folytatása és felerősödése látszik. Az értelmiséget tekintve, a baloldalon látszanak olyanok, akik a kapitalizmus végéről, rendszerszintű „rosszról” beszélnek. A jobboldalon pedig egyesek apolologetikusak és azt mondják: „nem, az egész oka néhány kapzsi bankár műve”. Ha viszont megnézzük, mi történt a szakpolitikák szintjén, egy olyan világot látunk, amelyben kormányok és bankok szorosan együttműködnek egymással. A bankok tudják és tudták, hogy ha hibáik folytán pénzt veszítenek, nagy válság esetén úgyis kimenti majd őket a kormány. Most ez megtörtént. A válság óta pedig minden jogalkotással tovább mélyült bankok és kormányok közti kapcsolat.
 
A kormányzat adószabályok és garanciavállalások révén nagy tőkeáttételt engedélyez a bankok számára, akiknek így nincs sok tőkéjük. Kapitalista kiáltványom fontos eleme, hogy a bankokat jóval több tőke birtoklására kellene kötelezni – így probléma esetén nem az adófizető, hanem a tulajdonosok fizetnék ki a veszteségeket. A nagy tőkeáttétel miatt viszont a mai rendszerben a bankok sokat tudnak keresni, ha jól mennek a dolgok. Ha pedig rosszul, akkor jön az állam. Szerintem ez egy nagyon rossz rendszer és ez vezetett a 2008-as válsághoz, nem pedig a kapitalizmus vagy a kapzsiság túlzott térnyerése. A válság kiváltó oka a túlpolitizált bankrendszer létezése. A nagy amerikai és európai bankok esetében a rossz eszközök aránya 2-5 százalék volt – amikor ezek értéktelensége nyilvánvalóvá vált, sok bank rögtön becsődölt. Az állam pedig fizetett. Én nem ezt akarom. A bankoknak valódi kapitalista intézményeknek kell lenniük, akik nem kapnak szívességeket az államtól. Ez nem így volt a válság előtt sem, a dolgok pedig rosszabbodtak.
 
Az egyenlőtlenség ma slágertéma az értelmiségi vitákban, nem utolsósorban Thomas Piketty könyvének köszönhetően. Ön szerint mennyire fontos ez a fogalom a gazdasági rendszer erényeinek és hibáinak számbavételekor?
 
Nem hiszem, hogy kiváltképp fontos lenne. A jövedelemelosztás tekintetében szerintem a szegénység a valódi probléma. Minden társadalomban élnek valódi nélkülözésben emberek. Szerintem a kormánynak a nélkülöző, munkanélküli, így vagy úgy hátrányos helyzetű embereket kellene nagylelkűen támogatnia. Amikor arról beszélnek, hogy a középosztály anyagi státusza nem javul olyan gyorsan, mint másoké, az engem igazából nem érdekel. Én mindig szerencsés voltam és volt néhány kiemelkedően jövedelmező állásom, de mindig voltak körülöttem gazdagabbak. Ezt sosem irigyeltem vagy tartottam igazságtalannak. Ha valaki sok pénzt keres lopással, azt persze elítélem – csakúgy, mint a szegények rablásait. A jövedelem felosztása miatt nem aggódom – sokkal inkább azok miatt, akik aggódnak az egyenlőtlenségek miatt. Aggódom, hogy az irigységet próbálják reklámozni, ami nem a legszebb emberi ösztön. Engem a nélkülözés aggaszt. Nagyon jó körülményeket szeretnénk teremteni az átlagember számára is persze – de a mostani lassú gyarapodás nem egyenlőtlenségi, hanem fejlődési probléma.
 
Ön szerint melyek a legfontosabb szakpolitikai ügyek és politikai kihívások Európában a gazdasági válság legyőzése szempontjából?
 
Sokkal kevesebb központi szabályozásra lenne szükség Brüsszelből - sok szabályozói hatalom van olyan szereplők kezében, amelyekről soha nem hallott senki és senki nem tudja, mit csinálnak. Nem tudom, honnan van az autoritásuk. Én azt szeretném, hogy a politikai hatalom minden birtokosa közel legyen azokhoz az egyénekhez, akiknek el kell számolniuk a szavazókkal. Az EU alapötlete a szabadkereskedelem gondolata volt, mára viszont jóval túlmentünk ezen. Szerintem fel kell készülnünk arra is, hogy Görögország adott esetben elhagyja majd az eurózónát. Az emberek mintha azt színlelnék, hogy ez nem történhet meg. De Görögország csődben van, a legkevésbé fájdalmas dolog a valuta leértékelése lenne. Európában mindenki azt mondja, hogy ezt nem tehetik meg, mivel Európa múltja problémás, és ez az, ami összeköt minket. Pedig ez nem összehoz minket, hanem szétfeszít.
 
A frankfurti és brüsszeli bürokraták mintha ennek tagadásában élnének. A legutóbbi EP-választási eredmények, a nacionalista pártok térnyerése pedig mutatják, a nép mekkora ellenállást mutat az EU és annak antidemokratikus folyamataival szemben. A görög hitelválságra adott válasz meglehetősen perverz volt, ennek következményeképp pedig sok felesleges társadalmi ellenszenvet idézett elő. Mind ismerjük a görögöket, mind szeretjük őket és mind tudjuk, milyenek is ők. Látjuk, mi történik, ha megengedjük a görögöknek, hogy a német hitelminősítéseket használva vegyenek fel kölcsönt. Európában meg kell élni a diverzitást, de szerintem a gazdasági ügyekben mindenkinek a maga portáján kellene sepregetnie. Remélem ilyen irányba mozdulunk majd egy békés és nem túl költséges megoldással.
 
Közép-Európában igencsak megváltoztak a politikai programok az elmúlt években. Ön szerint mi a legfontosabb tanulság a régió országainak rendszerváltás óta tartó történelmében?
 
A szocializmussal Közép-Kelet-Európa országai rettenetes évtizedeket éltek meg, amelyekben rengeteg károkozás történt. Azt gondolom, hogy valamennyi ország – Magyarország is – a helyes útra lépett a rendszerváltozáskor, de volt néhány visszalépés is azóta. Emiatt néhány ember azt gondolja, hogy a korai lépések is diszkreditálódnak – pedig nem. Természetszerű, hogy visszalépések és nehéz időszakok vannak, hiszen a kommunizmus még a magyar formájában is elképesztően sok kárt okozott. Nem szeretem, amikor amerikaiak jönnek és megmondják mit kellene csinálni – ez kissé nevetséges, az amerikaiak mindig csak jönnek.
 
Ezért nem is recepteket ajánlok, csak egy szimpatizáló, jóindulatú megfigyelőként mondom: a gyors liberalizációt indokolja például Észtország sikeressége is. Magyarország egy kis ország önálló történelemmel és kultúrával. Én pedig egy kisebb államot pártoló libertárius vagyok, és ezt támogatom Magyarország esetében is. Viszont ma nem foglalkoztat nagyon, hogy több hatalmi koncentráció van Magyarországon, mint amennyi az én ízlésemnek megfelel. Egyrészt nem gondolom, hogy annyira rossz lenne a helyzet, és mindenképpen jobb, mint 1970-ben. Tehát fokozatokról beszélünk. Ha koncentrálódni kezd a hatalom – legyen szó kommunizmusról vagy vegetarianizmusról –, baj lesz.
 
Ez az emberek természetéből fakad: a hatalmat nem a közjó érdekében használják fel. Én a hatalom szétterítését támogatom. Éppen azt nem szeretem a Piketty könyvében sem, hogy gondja van azzal, amikor Bill Gates minden pénzét a szub-szaharai Afrika maláriaproblémájának megoldására költi. „Ki jogosított fel erre? Adjuk inkább a pénzt egy ENSZ ügynökségnek, aki majd legyőzi a maláriát” javasolja. Szerintem ez szörnyű. Senki sem tudja, hogyan oldja meg a maláriát, ezért sokféle megoldás szükséges. Szerintem a tőketulajdonosi struktúra diverzitására van szükség, mert az első számú politikai elvem a pluralizmus, a verseny és a decentralizáció fenntartása.
 
Ön az azonnali liberalizációt, a sokkterápiát vagy a szocializmus és a piacgazdaság közötti lassabb átmenetet támogatja? Mit gondol, milyen intézményi, kulturális vagy társadalmi előfeltételei vannak a jól működő piacoknak?
 
Azokban a konkrét szituációkban, amikor részese voltam hasonló folyamatoknak – például amikor a kilencvenes évek elején Moszkvában dolgoztam Borisz Jelcin tanácsadójaként, általában a sokkterápiát támogattam. Azt gondoltam, hogy a társadalmak a vártnál jóval gyorsabban alkalmazkodnak, hiszen mindig hiba az emberek butaságát feltételezni. Ettől függetlenül egy kapitalista rendszernek bizony vannak kulturális feltételei. Mindenesetre a kommunizmus magyarországi torzító hatásai például eltörpülnek a szovjet tagországokban okozott társadalmi-kulturális károk mellett.
 
A kapitalizmushoz kiváltképp fontos két kulturális beidegződés megléte. Az egyik a pozitív összegű kooperáció lehetősége: te és én együttműködhetünk és mindkettőnknek jobb lesz. A másik pedig a személyközi bizalom kiterjesztése az általunk nem ismert állampolgárokra is. Sok társadalomban csak a családon belül lehetséges a kooperáció, míg az azon kívüli világban ember embernek farkasává válik. Az ilyen attitűd pedig szegénységhez vezet, ez nem a társadalmi haladás útja.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

számonkérhető az állam, ki kérte utoljára számon?

Azzal nagyon nem ertek egyet hogy a legszegenyebb retegeket kene nagylelkuen tamogatni a kozeposztaly rovasara.
Az kidobott penz, soha nem fog megterulni.

A jo gazda annak a tehennek ad tobbet enni aki tejel. Nem annak amelyik mar reg menthetetlen.

1.Minden szervezet elvi problémája , hogy mennyi feladat tartozzon a központhoz , s mennyi a perifériára .
2.Személy szerint rokonszenvezek a gondolattal , hogy a központi beavatkozás minimális legyen / szubszidiaritás-elve / .
3.Viszont tudjuk , hogy minden bürokrácia elvileg önmaga túlterjeszkedésben érdekelt .
4. Minden ország/polgár harcolja ki a maga ésszerűen maximális önállóságát , de az atomizáltságot kerülje .
5. Az ideál valószínűleg csak megközelítőleg , s dinamikus ideiglenességben realizálható . Tehát folytonos feladat !

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés