Mindenben az SZDSZ-nek volt igaza

2013. augusztus 29. 09:57

Mihályi Péter
Galamus

Az SZDSZ képviselte a modernitást, a sikeres és boldog európai országokhoz való felzárkózás alternatíváját.

„Szívességet tett a liberálisoknak a KDNP azzal, hogy a nyári uborkaszezon közepén vezető politika hírt csinált a liberális párt, a demokratikus ellenzék jogutódja, az 1990 és 2010 között parlamenti pártként működő Szabad Demokraták Szövetsége megszűnéséből. Ez mindenkinek jó alkalom a múlt átgondolására. (1) Merthogy 2013-ban sok minden másképpen értékelendő, mint a maga idejében. Bár a választók, a közvélemény ma ezt nyilvánvalóan nem így látja, mégis úgy gondolom, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legfontosabb vitakérdéseiben az SZDSZ képviselte a modernitást, a sikeres és boldog európai országokhoz való felzárkózás alternatíváját. Az elmúlt két évtized azon változásai, amelyek élhetőbbé tették az országot, a liberális elvek megvalósulásának köszönhetők. És rossz közérzetünk, százezrek külföldre távozásának oka számos olyan körülmény, amelyet nem – vagy nem az SZDSZ által képviselt – liberális elvek alapján oldottunk meg.


1. Az SZDSZ vezette azt a szellemi csatát, amelynek a végén a III. Magyar Köztársaság Alkotmánya a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő parlamentáris demokráciát és nem elnöki rendszert hozott létre. Az SZDSZ jelölte a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot, akinek népszerűségét egyetlen későbbi elnök sem tudta utolérni. 1989–90-ben még nem lehetett látni, hogy a köztársasági tradíció szimbólumaihoz (címer, nemzeti ünnepek) való elvi ragaszkodásnak is mekkora gyakorlati jelentősége van. Még senki sem gondolt arra, hogy az első Orbán-kormány boldogan vállalja akoronaúsztatás giccses ceremóniájának főszervezői szerepét, azt pedig még kevésbé, hogy 2010-ben a második Orbán-kormány fogja a liberális alkotmány konstrukcióját szétverni. És az is csak utólag látszik nyílegyenes történetnek, ahogy a magyar jobboldal a Tátra, Mátra, Fátra hegyeit szimbolizáló „hármas halmot” választva eljutott oda, hogy választójogot adjon félmillió határon túlinak. Csak ma, az Alkotmánybíróság jogköreinek durva csorbítása után lehet kellően méltányolni azt a kiállást is, amellyel a liberális párt programja már 1989 tavaszán pontosan körülírta, milyen jogokat kell biztosítani a testületnek. Még abban a fontos részkérdésben is igazuk volt a tervezet készítőinek, amikor a bírói függetlenség maximalizálása érdekében azt javasolták, hogy az alkotmánybírákat ne lehessen újraválasztani.


2. A rendszerváltás hajnalán az SZDSZ fogalmazta meg legnagyobb szellemi átütőerővel a jelző nélküli piacgazdaság szükségességét. Akkor még a Fidesz is ezen az állásponton volt. Az antalli többség – német mintára – beíratta ugyan az Alkotmány preambulumába a „
szociális piacgazdaság” kategóriáját, de ez a koncepció soha nem épült be szervesen a politika főáramába, a közvélemény szókészletébe. Az SZDSZ hangoztatta minden fórumon a minél gyorsabb privatizáció elkerülhetetlenségét, azt, hogy az állami vagyont pénzért kell eladni és nem ingyen szétosztogatni, s hogy a bevételből az államadósságot kell csökkenteni. A liberálisok – megint csak a Fidesszel együtt – kezdettő fogva elvi alapon ellenezték a múltbeli sérelmek és jogtalanságok olyan kárpótlását, amelynek terheit a mai adófizetők viselik, s mint később kiderült, véleményüket jórészt osztotta az Alkotmánybíróság is. A liberális gondolkodást képviselő közgazdászok voltak azok, akik már a 80-as évek közepétől az exportorientált gazdaságpolitika mellett kardoskodtak, és azt hangsúlyozták, hogy a nyersanyagszegény Magyarország esetében ez nem valósítható meg másképp, mint a multinacionális vállalatok világhálózatába való beintegrálódás útján. Ezt a nézetrendszert foglalta össze az 1989-es ún. Kék könyv, amely A rendszerváltás programja címet viselte.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/56974