Káosz vagy reform? Így írhatják át Magyar Péterék az állam működését!

A Tisza kétharmados győzelme után vajon újabb államreform érkezik?

Immár negyedik esztendeje. És nem akar véget vetni ennek.

Négy év telt el azóta, hogy az orosz tankok megindultak Kijev felé. Ukrajna négy éve roskadozik a csapások súlya alatt: sok százezer halott, sok millió menekült, mindennapos erőszak, a tetejétől az utolsó TCK-s talpasig mindent behálózó korrupció – s nem látszik a vége.
Moszkva nyeregben érzi magát, napról napra rosszabb tűzszüneti feltételeket tesz az asztalra.
Kijev kivár, s közben maradék európaisága elvész valahol a lövészárkok véres sarában, a Bandera-kultuszba keserített tömegek nyomorában és bojár módra dőzsölő elitjében.

Sovány vigasz, hogy az oroszok „rosszabbak”. Tudjuk. De nem ők akarnak bejutni az Európai Unióba minden szabályt átírva-áthágva,
kielőzve a másfél évtizede hitegetett balkániakat, hozomra, biankóra megkapva a tagságot, majd lesz valami alapon – lásd még: Politico-programcikk.
Ez részben a migrációs válság pandanja: az EU vezetőinek egy csoportja morális lózungok skandálása mellett követeli saját szabályai semmibevételét új kegyeltjei kedvéért, csak most nem migránsok tömege dörömböl a kapun, hanem egy komplett ország, amelyet az utóbbi négy évben rommá lőttek és kivéreztettek. Elsősorban természetesen az oroszok, ám a progresszív nyugatiak és az ukrán vezetők egymást ráncigálták bele a reménytelen folytatásba.
Most Münchenben újabb lendületet kapott a háborús projekt, felsorakoztak a legfőbb Ukrajna-párti héják, katonai EU-t sürgetve,
Ursula von der Leyentől Manfred Weberen, Emmanuel Macronon, Friedrich Merzen át Donald Tuskig, s persze Volodimir Zelenszkij is hozzájárult ehhez egy kis alpári Magyarország-kritikával.
Mellettük ott feszített büszkén az a magyar politikus, aki egy szót sem ejtett arról, mit gondol Ukrajna EU-csatlakozásáról.
Az a sajtó, amellyel Magyar Péter szóba áll, előzékenyen nem teszi fel ezt a kérdést.
De ott áll a színen balról és jobbról két szárnysegéd, aki 2022 telén már elárulta, mi a program. A szebb napokat látott Momentum elnöke fegyverek szállítását követelte Ukrajnának, Márki-Zay Péter pedig NATO-felhatalmazás esetén katonákat küldött volna. Akkor sokan a politikai versennyel magyarázták, hogy Márki-Zay szavait kiforgatták, se jogi, se katonai lehetőség nincs ilyen akcióra. Most elnézve a hajlandók koalícióját, és hogy hogyan robognánk egy föderalizált, közös hadsereggel rendelkező unióval az általunk jól ismert véget érő K. und K. múlt-jövőbe,
talán érdemes átgondolni, mi lett volna, ha Márki-Zay is olyan jól tudott volna hallgatni, mint az ellenzék mostani vezetője.
Üzenet volt az is, ahogy az ukránul felelgető Sándor Fegyir nagykövet Mosonmagyaróváron két szót nyomatékosan magyarul mondott, amikor a kárpátaljaiak jogairól és a sorozásról kérdezték. „Ötvennyolc nap” – felelte.
Világos: ha áprilisban jól viselkedünk és kormányt váltunk, akkor majd megbeszéljük.
Kár, hogy már láttuk, a románok és a lengyelek, akik pénzt, paripát, fegyvert küldtek Kijevnek, ugyanazt kapták jutalmul, amit mi büntetésből: a románok tiltott kettős állampolgárságot, mindketten álmegoldásokat az oktatási és a nyelvtörvény kapcsán, s az ő ukrajnai közösségeikből is viszik a férfiakat a frontra – vagy ameddig eljutnak velük –, ahogy a magyarokat.
Eddig nyolcvan kárpátaljai magyar áldozatról tudunk, akik között van, aki még csak nem is az ellenség kezétől esett el, hanem a kiképzőtábor után, mint Sebestyén József, vagy akár még előbb, mint Reban Zsolt – mindketten szívbetegek voltak.
Nemrég három toborzótisztet vettek őrizetbe, mert sorozás közben agyonvertek egy 55 éves hadköteles férfit.
Mindezek után Ruszlan Horbenko, az államfő párttársa közölte: még másfél évre elég élőerejük van, ha javítják a sorozás hatékonyságát. Jobb nem tudni, hogyan lehetne még ezen „javítani”.
Ukrajna Európa beteg embere, amely beteg polgárait is elküldi egy beteg háborúba – immár negyedik esztendeje. És nem akar véget vetni ennek.
(Nyitókép: PETRAS MALUKAS / AFP)