Ukrajna Európa beteg embere – amely beteg polgárait is elküldi egy beteg háborúba

Négy év telt el azóta, hogy az orosz tankok megindultak Kijev felé. Ukrajna négy éve roskadozik a csapások súlya alatt: sok százezer halott, sok millió menekült, mindennapos erőszak, a tetejétől az utolsó TCK-s talpasig mindent behálózó korrupció – s nem látszik a vége. 

Kijev kivár, s közben maradék európaisága elvész valahol a lövészárkok véres sarában, a Bandera-kultuszba keserített tömegek nyomorában és bojár módra dőzsölő elitjében.

kielőzve a másfél évtizede hitegetett balkániakat, hozomra, biankóra megkapva a tagságot, majd lesz valami alapon – lásd még: Politico-programcikk. 

Ez részben a migrációs válság pandanja: az EU vezetőinek egy csoportja morális lózungok skandálása mellett követeli saját szabályai semmibevételét új kegyeltjei kedvéért, csak most nem migránsok tömege dörömböl a kapun, hanem egy komplett ország, amelyet az utóbbi négy évben rommá lőttek és kivéreztettek. Elsősorban természetesen az oroszok, ám a progresszív nyugatiak és az ukrán vezetők egymást ráncigálták bele a reménytelen folytatásba. 

Ursula von der Leyentől Manfred Weberen, Emmanuel Macronon, Friedrich Merzen át Donald Tuskig, s persze Volodimir Zelenszkij is hozzájárult ehhez egy kis alpári Magyarország-kritikával. 

Mellettük ott feszített büszkén az a magyar politikus, aki egy szót sem ejtett arról, mit gondol Ukrajna EU-csatlakozásáról.

De ott áll a színen balról és jobbról két szárnysegéd, aki 2022 telén már elárulta, mi a program. A szebb napokat látott Momentum elnöke fegyverek szállítását követelte Ukrajnának, Márki-Zay Péter pedig NATO-felhatalmazás esetén katonákat küldött volna. Akkor sokan a politikai versennyel magyarázták, hogy Márki-Zay szavait kiforgatták, se jogi, se katonai lehetőség nincs ilyen akcióra. Most elnézve a hajlandók koalícióját, és hogy hogyan robognánk egy föderalizált, közös hadsereggel rendelkező unióval az általunk jól ismert véget érő K. und K. múlt-jövőbe,

Üzenet volt az is, ahogy az ukránul felelgető Sándor Fegyir nagykövet Mosonmagyaróváron két szót nyomatékosan magyarul mondott, amikor a kárpátaljaiak jogairól és a sorozásról kérdezték. „Ötvennyolc nap” – felelte.

Kár, hogy már láttuk, a románok és a lengyelek, akik pénzt, paripát, fegyvert küldtek Kijevnek, ugyanazt kapták jutalmul, amit mi büntetésből: a románok tiltott kettős állampolgárságot, mindketten álmegoldásokat az oktatási és a nyelvtörvény kapcsán, s az ő ukrajnai közösségeikből is viszik a férfiakat a frontra – vagy ameddig eljutnak velük –, ahogy a magyarokat. 

Eddig nyolcvan kárpátaljai magyar áldozatról tudunk, akik között van, aki még csak nem is az ellenség kezétől esett el, hanem a kiképzőtábor után, mint Sebestyén József, vagy akár még előbb, mint Reban Zsolt – mindketten szívbetegek voltak.

Mindezek után Ruszlan Horbenko, az államfő párttársa közölte: még másfél évre elég élőerejük van, ha javítják a sorozás hatékonyságát. Jobb nem tudni, hogyan lehetne még ezen „javítani”. 

Ukrajna Európa beteg embere, amely beteg polgárait is elküldi egy beteg háborúba – immár negyedik esztendeje. És nem akar véget vetni ennek.

(Nyitókép: PETRAS MALUKAS / AFP)