Mindez annak kapcsán fontos körülmény, hogy Magyar a NER-nek való hátat fordítását bejelentő posztjában annak idején azt írta, felmondta minden megbízatását, ami a kormányhoz vagy az államhoz köti.
Csakhogy később a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: „Magyar Péter az MBH Bank felügyelőbizottságának a magyar állam által delegált tagja. Felügyelőbizottsági jogviszonyának kezdete 2022. szeptember 1., díjazása: havi bruttó 1,5 millió forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 18-án kezdeményezte a megbízás visszavonását.” Vagyis jóval a nagy bejelentés előtt.
Magyar korábban ezt tagadta, ám a podcastban már finomított a korábbi álláspontján, mondván, januárban valóban behívták a minisztériumba, ám abban maradtak, később még egyeztetnek arról, „hogyan és mint kéne megszüntetni valamelyik pozíciómat, nem maradtunk semmiben, mert nem ennyire egyszerű a megszüntetés egy banknál, ahol az állam csak részvényes”.
A podcast-beszélgetés során most Magyar azt sem tagadta, volt feleségénél próbálkozott volna elérni, hogy megtarthassa a pozícióit (hiszen nem csak a banknál volt neki ilyen), amiktől ugyebár elmondása szerint végül önszántából távozott, ahogy az „állásért kilincselést” sem. Sőt.
Annak kapcsán, hogy valóban előrehaladott tárgyalásai voltak Magyar Közút- és MBH-karrierje végén, azt mondta: