Derült égből: váratlanul visszalépett az egykori csepeli momentumos képviselő

2026. február 23. 08:54

A körzetet korábban háromszor is megnyerő Szabó Szabolcs az aláírásgyűjtés tapasztalataira hivatkozva hozta meg a döntést.

2026. február 23. 08:54
null

Váratlanul jelentette be Szabó Szabolcs, hogy mégsem indul el Budapest 9. számú egyéni választókerületében az idei országgyűlési választáson. A politikus 2014 ben, 2018 ban és 2022 ben is megnyerte a Csepel és Pesterzsébet központú körzetet, most azonban úgy látja, a jelenlegi körülmények között nem lenne reális esélye újabb győzelemre, ezért függetlenként sem kerül fel a szavazólapra – írta meg az Index.

„Kedves Választók! Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást a Budapest 9. OEVK-ban. Mivel nincs jelölőszervezetem, amelyiknek a listaállításhoz szüksége lenne ahhoz, hogy ott legyen a nevem a szavazólapon, ezért úgy döntöttem, hogy mégsem indulok ezen a választáson” – írta a képviselő hétfőn a közösségi oldalán. Bejegyzésében köszönetet mondott csepeli és Soroksári választóknak és az aktivistáknak is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Szabó Szabolcs a 2021 es ellenzéki előválasztáson még a Momentum színeiben indult

Szabó civil foglalkozása szerint geográfus egyetemi adjunktus, és bejelentése szerint a jövőben egyetemi munkáját tervezi folytatni. A politikus négy évvel ezelőtt a szavazatok 46,49 százalékát szerezte meg, ezzel mintegy 5 százalékkal előzte meg a kormánypártok jelöltjét, Németh Szilárdot. A választókerület határai azóta módosultak, mivel a 2025. évi változtatás nyomán Ferencváros és Újbuda egy része is a körzethez került.

A körzetben időközben kialakult az idei mezőny is. A Tisza Párt előválasztását Kátai Németh Vilmos ügyvéd nyerte meg, a Fidesz Király Nórát indítja, és az egyéni mandátumért a Demokratikus Koalíció, a Mi Hazánk és a Jobbik is jelöltet állít. Szabó Szabolcs visszalépése jelentős változást hozhat a választókerületben, mivel egy korábban háromszor győztes, ismert szereplő lép ki a versenyből.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Ezt is ajánljuk a témában

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bulldog Orange
2026. február 23. 12:21
Egy kanyi forintot nem hozott, Csepelre, eltartottuk....
Válasz erre
2
0
csulak
2026. február 23. 11:40
van ott boven szarhazi aki "tundokoljon"
Válasz erre
0
0
but-head
2026. február 23. 11:31 Szerkesztve
Ha a korábbi momentumos indulásból nem lett volna nyilvánvaló, eből a visszalépésből egyértelmű lett, hogy ő is csak a deepstate strómanja volt. És most szóltak neki (megzsarolták?), ne rontsa a tiszás esélyeket. (Pedig ebből 12 éven át egész jól megélt.)
Válasz erre
6
0
bagoly-29
2026. február 23. 10:47
Botcsinálta tojásfejű földrajzos adjunktus az ELTE-ről. Pont olyan hülye mint amilyennek látszik! Teljesítménye a kerületében egyenló a nullával.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!