Kik Magyar Péter szavazói? (3. rész)

„Az első részben a Tisza-szimpatizánsok egyik látványos csoportját, a médiacelebeket, a posztkommunista kulturális elitet vettük górcső alá. Az olyan sekélyes, de önmaguk hatása alá került, és a tömegekre is jelentős befolyással bíró »bulvár-értelmiségieket«, akik évtizedek óta sikerrel mérgezik a közéletünket, és jól meg is élnek ebből. De mivel az Orbán-kormány(ok) óta lassan de biztosan fogy körülöttük a levegő, csökken a befolyásuk és az életterük, ezért egyre agresszívebben és elkeseredettebben küzdenek ellene. Így kerültek Magyar Péter mellé.

A második részben azokkal a seftelgető-csencselgető, zavarosban halászó figurákkal foglalkoztunk, akik a 90-es évek kaotikus körülményei között az élet császárai voltak, kevés munkával, mindenféle »okossággal«. De aztán ahogy konszolidálódtak a gazdasági viszonyok, egyre inkább beszúkültek a lehetőségeik, vége lett az aranykornak. És ezért persze, ki a hibás? Még véletlenül sem ők maguk; hanem a ZORBÁÁÁÁN!

Egy újabb tipikus társadalmi csoport, akik megveszekedetten rajonganak Magyar Péterért. Vagyis, pontosítsunk: megveszekedetten gyűlölik Orbán Viktort. Ez pedig: A mormogó, ittmaradt SZDSZ-es. Ez a csoport tulajdonképpen jelentős átfedést mutat az első részben bemutatott bulvár- és médiacelebek világával, a mindennapi kulturális életünket befolyásoló posztkommunista értelmiséggel. Kötter Tamás barátom hívta fel a figyelmemet, s gondolkodtatott el, hogy valóban érdemes külön csoportként kezelni a kettőt.

Természetesenerős átjárás is van köztük, ugyanakkor komoly ellentétek, egymás megvetése is. (Igen, sokan közülük egymást is gyűlölik, mint a siíták és a szunniták, de van egy közös ellenség, aki el kell pusztítani. A keresztények. A Fidesz. Orbán Viktor.)

Akikről ma beszélünk, zömmel idősebb, kardigános, kötött pulóveres (vagy egyéb módon rosszul öltözött, korábban akár az aktív politikát is megjárt), mára megvénült budapesti értelmiségiek. Akik egykor az SZDSZ »világítótornyai« voltak. Ma pedig egyfolytában elégedetlenkednek, moralizálnak, mormognak. Szemben a mai harsány, ordítozó, velük nagyjából ugyanazt az internacionalista (és egyre inkább nihilista) eszmeiséget, képviselő bulvárcelebekkel.

Amiért egymást is gyűlölik, az az, hogy az »öreg kardigánosok« szerint a bulvárcelebek elfoglalták az ő helyüket, de nem képviselnek már intellektuális színvonalat, és pénzért bármire hajlandóak. A bulvárcelebek szerint viszont az öreg kardigánosok bűne, hogy teret engedtek a bulvárnak. (Miközben ők maguk ebből élnek!) Tipikus példák a ma vizsgált típusra Kuncze Gábor, Kőszeg Ferenc, Bolgár György, a néhai Tamás Gáspár Miklós, stb. Szemben a Puzsér Róbert, Molnár Áron, Geszti Péter, Alföldi Róbert és hasonszőrűek által képviselt ál-értelmiségi, bulvárceleb vonallal. Mondom, van átjárás a két csoport között; Alföldi mormog is meg ordítozik is, Farkas Attila Márton teljesen a kettő között van, bár ma már inkább csak mormog, Bródy János ugyan próbál kiabálni, de valójában nem figyel már rá senki, ettől aztán ő is mormog...

A nagy antifasizmus mellett mindannyian játsszák – most már évtizedek óta – az antikommunistát is; de azért az »almárumban«, a családi múltban ott figyel egy 19-es vöröskatona (déd)nagypapa, egy muszka-vezető, egy ávós belügyes, de legalább egy társutas Szabad Nép-újságíró. A kommunista rendszer egykori működtetőinek különböző generációs csápjai vannak még mindig itt köztünk. (Akik kisajátították maguknak a kultúrát, ahogy arról az első részben már volt szó.)

És van egy másfajta gyökerű, de hozzájuk szorosan társult, keresztény, úri, vagy magát úrinak képzelő középosztályból jövő kör is. Akik anno megkötötték Kádárral a maguk különalkuját. Így felszínen tudtak lenni akkor is, és azóta is ott tudtak maradni. Kukorelly Endre, Ungváry Krisztián, Haris György vagy Esterházy Péter juthat az ember eszébe. Az ő intellektuális teljesítményük zömmel (Esterházy nyilvánvaló kivételével) alatta marad a – lehet, hogy gazember, de okos, művelt gazember – klasszikus SZDSZ-es értelmiségének. De cserébe rendkívül kényesek és szofisztikáltak. A szart is szalvétával fogják meg, a morállófaszt pedig még Csintalan Sándornál is többet lóbálják. Gargantuális érzékenységet mutatnak az ország sorsa iránt; de valójában csak addig akarnak jót az országnak, amíg az ő személyes érdekeikről van szó.”

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt