A víz nem játék

Szél volt, aztán szélcsend lett. A Balaton északi részén mégis folyamatosan hullámokat vet a víz, a fürdőzni vágyókat a viharjelző villogása figyelmezteti a csendes, lappangó veszélyre. A part szélén sárga és piros színekben pompázik a mentőhajó, indulásra készen.

„Egy strandi vízimentő nem vízimentő. Ahhoz, hogy tudjanak segíteni, mindig szükségük van egy társra” – mondja Tóth Péter, az Alfa vízimentőcsapat hajóvezetője. A nap megcsillan a Balaton tükrén, a vízimentők figyelmét azonban nem vonja el a felhőtlen nyári hangulat. Folyamatosan pásztázzák a vizet, az arcokat, a testeket. „A szeretethormon az első, ami bekapcsol a víztől. A második dolog a pásztázás” – jegyzi meg a hajóvezető. A matrózként bemutatkozó Vajda Márk halkabban szól: „Aki egyszer vízimentő lett, soha többé nem tud úgy ránézni a vízre, mint azelőtt.” 

A képzés már tizenhat éves kortól elkezdhető szülői engedéllyel. „Úszásfelmérővel kezdődik, online modulokkal folytatódik, plusz egy hét gyakorlati képzés, nyílt vízen; a végén jön a vizsga. Aztán bekerülnek egy tapasztalt kolléga mellé, aki mellett gyakorlatot tudnak szerezni.” Az egykori tanítványokból idővel tanárok lesznek. A folyamat nemcsak szaktudást, hanem tartást is ad. „Mielőtt beléptem volna az egyesületbe, egy antiszociális, magányos farkas létben voltam. Ez 180 fokos fordulatot vett” – mondja Tóth Péter.