A víz nem játék: a tragédiák gyorsabban megtörténnek, mint hinnénk – riportunk a Balaton partjáról!

Szél volt, aztán szélcsend lett. A Balaton északi részén mégis folyamatosan hullámokat vet a víz, a fürdőzni vágyókat a viharjelző villogása figyelmezteti a csendes, lappangó veszélyre. A part szélén sárga és piros színekben pompázik a mentőhajó, indulásra készen.

„Egy strandi vízimentő nem vízimentő. Ahhoz, hogy tudjanak segíteni, mindig szükségük van egy társra” – mondja Tóth Péter, az Alfa vízimentőcsapat hajóvezetője. A nap megcsillan a Balaton tükrén, a vízimentők figyelmét azonban nem vonja el a felhőtlen nyári hangulat. Folyamatosan pásztázzák a vizet, az arcokat, a testeket. „A szeretethormon az első, ami bekapcsol a víztől. A második dolog a pásztázás” – jegyzi meg a hajóvezető. A matrózként bemutatkozó Vajda Márk halkabban szól: „Aki egyszer vízimentő lett, soha többé nem tud úgy ránézni a vízre, mint azelőtt.” 

A képzés már tizenhat éves kortól elkezdhető szülői engedéllyel. „Úszásfelmérővel kezdődik, online modulokkal folytatódik, plusz egy hét gyakorlati képzés, nyílt vízen; a végén jön a vizsga. Aztán bekerülnek egy tapasztalt kolléga mellé, aki mellett gyakorlatot tudnak szerezni.” Az egykori tanítványokból idővel tanárok lesznek. A folyamat nemcsak szaktudást, hanem tartást is ad. „Mielőtt beléptem volna az egyesületbe, egy antiszociális, magányos farkas létben voltam. Ez 180 fokos fordulatot vett” – mondja Tóth Péter. 

Hangyák a strandon 

A vízimentés a Balatonnál is több szinten összehangolt rendszer, amelynek kulcsa a csapat és a gyors, szakszerű reagálás. A strandi vízimentők – akiket csak hangyákként emlegetnek – figyelik a part menti zónát, miközben a hajósok a nyílt vízen teljesítenek készenléti szolgálatot. „Mi hibrid üzemmódban dolgozunk, ha kell, leválik rólunk két egészségügyi, ők szárazföldi riasztásra is ellátnak eseteket” – mondja a hajóvezető. A mentésirányítási központba több csatornán érkezhet riasztás: rádión, applikáción keresztül vagy a strandi egységek adó-vevő készülékéről. A központból – amely kamerákkal is figyeli a vízfelületet – azonnal jelzik, melyik egység induljon. „A hajónak egy perc alatt el kell indulnia” – hangzik el szabályként. Nappal tíztől tizenkilenc óráig szoros riasztási ütemezésben működik a rendszer, éjszaka pedig tizenöt percenként van ellenőrzés és bevethetőség. „Három irányból jöhet a riasztás, plusz ott a rádió és a telefon; mindig készen állunk” – mesélik. A BalatonHelp alkalmazás automatikusan továbbítja a koordinátákat is, így a mentőhajó célirányosan tud indulni. „A hajó mindig menetkész. A mentőmellény rajtunk van, az idegrendszerünk közepébe égett, hogy anélkül nincs indulás” – fogalmaz Tóth Péter. A rendszer persze nem csupán a technikától, hanem az emberektől is függ: „Félszavakból megértjük egymást, szimbiózisban vagyunk, csak így működhet” – mondja Tóth-Kecskés Barnabás, a csapat másik matróza. 

„A sekély vízben is lehet görcsöt kapni, a baj nem alszik” – figyelmeztet Pálházi Zoltán mentőtechnikus. A Palatinus fürdőben egy kislány a térdig érő vízben fulladt meg. Hiába próbálták órákon keresztül újraéleszteni, nem sikerült megmenteni. Nem az időjárás vagy a mélység az ellenség, hanem a figyelmetlenség, a vízbe ugrás felhevült testtel, az alkohol, a túlzott önbizalom vagy egy nálunk hatalmasabb erő: a görcs, a szívleállás. A védekezés első lépése tehát a saját határaink ismerete. 

Az izom, a figyelem, az ösztön és a lélek munkája 

Van persze, amit nem lehet előre látni. „Az egyik esethez pillanatok alatt odaértünk, egy dologgal azonban nem számoltunk: akkor volt az árvaszúnyograjzás. Annyira elleptek minket a szúnyogok, hogy az elképzelhetetlen – mesélik. – Máskor horgászok kerültek bajba ködben, a telefonjuk és a GPS-ük lemerült. Olyan sűrű volt a köd, hogy a hajónk elejét sem láttuk. Radarral közlekedtünk, a parttól ezer méterre találtuk meg őket, egy bójába kapaszkodtak órák óta, kihűlve. Másnap megjelentek, és hallal köszönték meg a segítséget.” 

A munka nem ér véget a partra szállással: a mentésnek van egy olyan oldala is, amit a kívülállók nem látnak. A vízimentők nem engedik el az eseteket azzal, hogy a bajba­jutottakat partra segítették. „Utánkövetést is végzünk, amennyire tudunk, hivatalos úton vagy privát módon érdeklődünk.” A kötődés mély. Van, akinek egyetlen nyár alatt számtalan újraélesztési eseten kell keresztülmennie. 

„Mindenkiben nyomot hagy az első mentése – ez is elősegíti, hogy olyasmit is meglásson, amit más nem vesz észre.” Mert a sikeres mentés az izom, a figyelem, az ösztön és a lélek összehangolt munkájának eredménye. A tapasztalat idővel átalakít, a fegyelem pedig formálja a személyiséget. 

Éles helyzetekre csak egy összeszokott csapat tud jól reagálni, ezért egymást mentve szoktak gyakorolni. „Nem lehet másképp jól menteni, csak akkor, ha egységként működünk öten. Mi érezzük egymást, a hajót, az időjárást, a vizet.” Ez a közös nyelv csak a gyakorlatban sajátítható el. 

Minden riasztás lehetőség a segítségre. „Nagyon várjuk a riasztást. Ez egy függőség. Ha baj van, megyünk.” A vízimentés nemcsak hivatás, hanem életforma is. 

 – fogalmaz Vajda Márk. A változás nemcsak fizikai, hanem lelki is: „Beidegződik, beleivódik a lelkébe. Még ha nem ezt végezzük is az év minden napján, akkor is máshogy nézzük a veszélyt.” 

A csapat ereje tartja össze az egyént. „Csapatban lehet jól dolgozni. Szeretem azokat, akikkel együtt vagyok. Tudom, kinek mi a nyűgje, kitől mit lehet elvárni. Számíthatunk egymásra” – meséli lelkesen Tóth-Kecskés Barnabás. A reggeli közös rutin is szimbolikus: először ellenőrzik a hajót, csak aztán jöhet a bundás kenyér, a tojásrántotta. „Mi egymást tartjuk karban – fontos a közös reggeli.” 

Tóth-Kecskés szerint a legfontosabb, hogy felismerjük: nincs olyan, hogy jó úszó. A baj ott kezdődik, amikor valaki elhiszi, hogy nem történhet baleset vele. 

 – és ez kölcsönös.” Az ösztönök gyorsabbak az észnél, ezért nem mindegy, ki van ott, ha történik valami. „Aki segíteni akar, de nem képzett, az maga is könnyen bajba kerülhet.” 

Valaki figyel 

A vízimentők igazi jelenléte a háttérben van: a megelőzés, az éberség, a másodpercekben mért válaszidő és az a szemlélet, amit csak az ért meg igazán, akinek volt már köze ehhez a világhoz. 

„Félelem helyett tartás van. Csak szcenáriókra lehet készülni” – mondja Molnár János. A biztonságérzet nem a veszély hiányából fakad, hanem abból, hogy valaki figyel. Csendesen, éberen, minden pillanatban. „Már azt is jelzik, ha a bójasoron kívül látnak valakit gumimatracon sodródni. Nem azért, mert baj van, hanem megelőzési jelleggel. Ha a központ úgy ítéli meg, inkább menjen oda egy mentőhajó, akkor is, ha nincs gond.” 

„Amiben mi civilként segíteni tudunk: figyelünk egymásra, »hintjük az igét«. Ha baj van, egyedül kevesek vagyunk. Jelzünk” – mondja Tóth Péter. A mentés nem korfüggő, ahogy a baj sem. „A környezettel nincs gond. A viharra is fel tud készülni, aki tájékozódik. Nagyobb százalékban történik baj felelőtlenségből, mint a környezeti tényezőkből. 

Lehet jól érezni magunkat, de bizonyos dolgokra illik, érdemes és kell is odafigyelni”– hangsúlyozza. 

Mert a víz nem játék. És a segítség mindig ott van, csak hívni kell. Rádión, applikáción, kézfeltartással vagy egy pillantással. A rendszer működik. „A hajó mindig menetkész”, de a lényege mégis az ember. Az, aki figyel, és megy, ha baj van. A legtöbben nem emlékszünk arra, mikor voltunk utoljára igazán veszélyben, a vízimentők viszont mindennap tudják, milyen törékeny a biztonság. Nem azért, mert szeretik a veszélyt, hanem mert szeretik az életet.

Nyitókép: Bence Bianka