Kocsis Fülöp elmesélte: „A magyarokról, s tőlem a görögkatolikusokról mindig érdeklődéssel hallgatta a beszámolókat, adott tanácsokat a nehezebb kérdésekben. Budapesten tett látogatása során is az ő személyes döntése volt, hogy eljön hozzánk is, a mi kis Rózsák terei templomunkba, ott együtt imádkozott az összegyűlt papokkal, hívekkel, családtagjaikkal. Tudjuk,
ekkor már nagyon nehezen járt, nagy fájdalmak voltak a lábában. Mégis erőt vett magán, és állva hallgatta végig a mi énekelt imádságunkat, majd távozáskor is úgy döntött, hiába hozták neki oda a kerekesszéket, hogy saját lábán sétál ki a templomból,
így ugyanis sokkal közvetlenebbül tudott odalépni a bentlévőkhöz. Ez az akaraterő és közvetlenség mindig is jellemezte”.
Kocsis Fülöp úgy véli, Ferenc pápa nagyon gazdag örökséget hagyott ránk. Hozzátette: „És feladatot is, hogy most már nélküle vigyük tovább, s valósítsuk meg az ő nagy álmát, a senkit ki nem záró, mindenkit jó szándékkal befogadó Egyházat. Nagyon sokunkat megmozgatott ennek érdekében. Persze, még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindenre, ki mindenkire figyelt oda”.
„Úgy értékelem a szívemben, hogy távozása nem is annyira veszteség nekünk, mint inkább feladat. Ahogyan a temetéséről való megelőző intézkedései is igazolják, még ekkor is nem azt akarja, hogy ő legyen a középpontban, hanem Krisztus, aki mindnyájunkat megújít.