Hiszen én olyan sokat dicsértem Magyar Pétert – hogy tehettem azt, hogy keményen elkezdtem őt kritizálni?

2025. február 14. 20:08

Bizony, Magyar Péter leszerepelt.

2025. február 14. 20:08
Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor
Facebook

„Tisztelt tiszások! 
Számosan csalódtak bennem. Nem ezt várták tőlem. Hiszen én olyan sokat dicsértem Magyar Pétert – hogy tehettem azt, hogy keményen elkezdtem őt kritizálni? Biztosan megvett engem is a Tóni, ugye? 
Igaz, hogy nem egy alkalommal valóban pozitívan beszéltem és írtam a Tisza Párt elnökéről. Nem vonom vissza az akkori szavaimat, köztük azt sem, miszerint ha valaki egy nulla százalékos pártból közel harminc százalékos képes csinál másfél hónap alatt – mint Magyar Péter tette 2024 tavaszán -, az tud valamit. Nagyon tud.
Csakhogy én tavaly sem hallgattam el a kritikai észrevételeimet. Az Ötkertes bulit határozottan kritizáltam.
Azt viszont elismerem, hogy az akkori kritikám közel sem keltett olyan nagy figyelmet, mint a mostani. Talán, mert nyár volt, a szabadságolások ideje.
A mostani Partizán–interjút nagy várakozás előzte meg, a tét nagy volt – és bizony, Magyar Péter leszerepelt. A kommentek nem tudtak meggyőzni ennek ellenkezőjéről, még Magyar Péter sem. Aki emelt hangnemben próbál a műsorvezető fölé kerülni, aki agresszívé válik, aki csak nehezen tér a lényegre, rossz interjút ad.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Havas Henrik

Facebook

Idézőjel

Mikor elkezdődött a felvétel, már akkor tudtam, idegileg felőrlődöm.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép:Képernyőfotó

Kapcsolódó vélemény

undefined

Francesca Rivafinoli

Mandiner

Idézőjel

Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy a gigaméretű adatközpontok fényevők lesznek-e.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Meduza99
2025. február 15. 07:11
NEM csinált pártot másfél hónap alatt. Párt még ma sincs! Csak elhitette, hogy van párt
Gebula
2025. február 15. 06:37
Utólag majd mentegeti magát az összes aranygatya seggnyaló, ez a féreg kezdte el leghamarabb! Miattuk emelkedhetett idáig, ezeknek a szemeteknek köszönhetjük, hogy a feleséglehallgató és terrorizáló, mindenkit eláruló, nagypofájú gyáva féreg befutott!
Moslékzabáló
2025. február 15. 05:44
Az a csőcselék, amelyik most Nagyot gyalázza, azt fogja tenni Magyarral a választás után, amit a hajdúi tettek Dózsával a bukása után.
marcon-2
2025. február 15. 05:22
Nem irigyellek, Attila, nincs egyszerű dolgod. Az elvárás az lenne, hogy promózd a messiást, amit -meg kell hagyni- többször meg is próbáltál már, erre jön egy ilyen katasztrofális lefolyású interjú az alannyal, és a te szinteden itt már egyszerűen nem tudsz az ész nélküli promózáshoz szükséges szint alá süllyedni - ellentétben számos önálló gondolkodásra képtelen kollégáddal. Respect!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!