Elemzőt kérdeztünk: meddig támogatja az ellenzéki média Magyar Pétert a botrányos mondatai után?

2024. november 19. 16:25

Mint ismert: a Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy a számára nem kívánatos sajtó munkatársait „belöki a Dunába”.

2024. november 19. 16:25
null

Nyitókép: képernyőfotó

Megírtuk, minden eddiginél megdöbbentőbb hangfelvétel került elő Magyar Péterről, aki a felvételeken arról beszél, hogy szerinte ki lehet kerülni a „kibaszott médiát”. 

„Direktbe fogok kommunikálni az emberekkel és leszarom a médiát, a sok köcsögöt ahogy van, mert leszarom őket, de tényleg” – fogalmazott a politikus.

Exe, Vogel Evelin szerint Magyar Péter rock-sztárnak érzi magát, emiatt nem egy empatát látnak benne.

Nem azt akarják egy politikusból látni. A fasza ki van mindenkinek az empatákból”

– reagálta korábbi barátnője felvetésére a Tisza Párt elnöke.

A második felvételen Magyar Péter párttársai körében egyeztet egy eseményről, amely valószínűleg az ATV-ben történt júniusi incidense után volt, amikor a Tisza Párt elnöke felállt, s otthagyta az Egyenes Beszéd műsorvezetőjét, Rónai Egont élő adásban.

Nem fogom beengedni az ATV-t” – jelentette ki Magyar Péter, ami nem jó ötlet a párttársai szerint. „Peti, ne csinálj ilyet...ne csinálj ilyet kérlek! Ne legyél Fidesz. Most nem az a kérdés, hogy kitartasz-e az álláspontod mellett, hanem az a kérdés, hogy miért nem vagy nagyvonalú? Miért ne jöjjenek be?” – kérlelték.

A Tisza Párt elnöke azonban hajthatatlan volt és

kijelentette, hogy a számára nem kívánatos sajtó munkatársait „belöki a Dunába”.

Ezt is ajánljuk a témában

Lapunk megkereste Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, hogy megkérdezzük, vajon meddig támogatja még az ellenzéki média Magyar Pétert a napokban kiszivárgott – sajtót gyalázó – botrányos mondatai után.

Ugye azt láttuk már Márki-Zay Péter esetében is, hogy hiába mond botrányosat vagy meghökkentőt az aktuális ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ennek ellenére a balliberális nyilvánosság és sajtó nagy része kitart a jelölt mellett” 

– fogalmaz lapunknak az elemző, aki szerint voltak ugyan Márki-Zay Péterről is elvétve kritikus cikkek az ellenzéki sajtóban, de végig kitartottak mellette, sőt, esélyesként jelölték meg. Hozzáteszi: emlékezzünk csak vissza, még az utolsó napokban is olyan kutatásokat közöltek az ellenzéki sajtóorgánumok, amelyek fej-fej melletti állásról szóltak Márki-Zay Péter és Orbán Viktor között. 

„Tehát láttunk már erre példát, hogy hiába a sok botrányos megnyilatkozás, hiába a sok felháborító politikai kommunikáció, ennek ellenére kitartanak a jelölt mellett” – hangsúlyozza lapunknak a vezető elemző.

A mostani esetben azonban az a különleges, hogy Magyar Péter – természetesen a kormánypárti médiumok mellett – 

éppen azokat a sajtóorgánumokat gyalázta, akik kiálltak/kiállnak mellette.

Köcsögöknek” nevezte őket, illetve közölte, hogy a 444 és az Index szerkesztőségét egyébként is elküldte már a „kurva anyjába”. Ezen felül az ATV-t nem engedte be egy rendezvényükre, a Hír TV stábját pedig egyenesen a „Dunába lökné”.

„Igen, úgy tűnik, Magyar Péter esetében ez is rendben van, most még a sajtót is gyalázhatja. Olyanokat mondhat, hogy a Dunába lökne újságírókat, és ehhez hasonló gyalázatos megnyilatkozásokat is tehet; ennek ellenére ki fog tartani az ellenzéki nyilvánossági sajtó Magyar Péter mellett. 

Ennek egyszerű az oka: gyakorlatilag ugyanonnan finanszírozzák őket” 

– szögezte le Deák Dániel.

A vezető elemző emlékeztet: a korábbi külföldi financiális botrány esetében ugyanez volt a helyzet, kiderült ugyanis, hogy az ellenzéki oldalt és magát Márki-Zay Pétert is külföldről finanszírozták. 

Tehát értelemszerűen, mivel ugyanonnan finanszírozzák őket, így nem várható, hogy kihátráljanak mögüle. Hiszen az ellenzéki véleményformálóknak és sajtótermékeknek is az a kommunikációja, hogy őt látják esélyesnek Orbán Viktorral szemben, ezért bármit is mond Magyar Péter, akkor is támogatni kell” – magyarázta lapunknak az elemző.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. november 19. 19:42
A Deák Dani véleménye... 😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂
balbako_
2024. november 19. 19:17
Amíg ezért fizetik őket.
Ehetős Odó
2024. november 19. 18:40
Jó kis szemforgató műfelháborodás, hehe. De nem baj: csak beszéltetni kell ezt a fogyatékos mitugrászt, minden áldott nap kiszalad belőle valami marhaság, amit lehet habosítani.
5m007h 0p3ra70r
2024. november 19. 18:25
»steinamanger-2 2024. november 19. 18:17 Szerintem ezt nagyon sokan mint egy Monty Phyton filmet élik meg, és ebből van elegük.)« Inkább ne rugaszkodjunk el a tényektől. Tízezer rajongójából jó ha egybtisztában van vele mi az a Monty Python ami nem Phyton. Aztán ha már a filmjeiket említetted, szerinted melyiket élig meg naponta az emberek? And Now for Something Completely Different (1971) Monty Python and the Holy Grail (1975) Monty Python’s Life of Brian (1979) Monty Python’s The Meaning of Life (1983) Nos?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!