Ki az a Boris Brejcha, akinek a koncertje majdnem tragédiába torkollt Budaörsön?

2024. augusztus 26. 16:38

A kaotikus szervezés miatt a hőségben akadozott a beléptetés, hatalmas sorok alakultak ki a pultoknál, és a víz is elfogyott.

2024. augusztus 26. 16:38
null

Nyitókép:GUILLAUME SOUVANT / AFP

Botrányosra sikerült az egyik leghíresebb német techno DJ, Boris Brejcha budaörsi repülőtéren megtartott hétvégi koncertje. A látogatók a Supernova Techno nevű szervező cég Facebookján és több lapnak panaszkodtak arról, hogy elképesztő állapotok uralkodtak a helyszínen. A délután három és este 10 óra közé meghirdetett eseményre olyan jegyeket is eladtak, amelyekkel legkésőbb 5 óráig be kellett menni, viszont a parkolásról és a beléptetésről 4 órakor adtak információkat, emiatt már a kapunál hatalmas tömeg alakult ki, több mint fél órát kellett várni a bejutásra is.

A dühös vendégek arról írtak a közösségi oldalon, hogy 

nagy sorok voltak a pultoknál, a kánikulában nem volt párakapu, napvédő sátor, 

ahol fel lehetett volna frissülni, fél liter víz kétezer forintba került. De később a víz is elfogyott, a mentősök húztak ki egy slagot, abból lehetett vízhez jutni annak, aki erről értesült. De a távozásnál is kaotikus viszonyok alakultak ki. S még Brajcha koncertje is mintegy 40 percet késett.

A Supernova Techno Kft. bocsánatot kért az eseményen tapasztalt negatív élményekért. Azt írták a Facebookon, hogy „cégünk prioritása, hogy a szórakozni vágyók rendezvényeinken a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, ezért vendégeink visszajelzései alapján belső vizsgálatot indítunk a felelősök mihamarabbi megtalálásának érdekében”.

De ki is ez a Boris Brejcha?

A 43 éves Boris Brejcha a wikipedia szerint leginkább a high-tech minimal techno műfajban alkot, stílusát gyakran hasonlítják DJ Umekéhez és Solomunéhoz. A német lemezlovas és zenei producer – 2015-ben megalapította a Fckng Serious nevű kiadót – a gyerekkorában a helyszínen tartózkodott a Ramsteini légi katasztrófa idején, súlyos égési sérüléseket szerzett, amelyek most is láthatóak rajta. Részben emiatt viseli gyakran a védjegyének is tekinthető velencei karneváli álarcot. 

Brejcha nagyon híres előadó, számos nagy fesztiválon fellépett, többek közt a Tomorrowlanden és a Coachellán. 

:


 

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2024. augusztus 26. 20:13
És volt belépő ebben a nagy szegénységben.Egész nyár bulikról szól.Majka szerint nincsenek a koncenterteken.
westend
2024. augusztus 26. 18:31
Ez a gépzene maga a dög unalom. Jean Michel Jarre sírna tőle.
Akitlosz
2024. augusztus 26. 18:05
"Ki az a Boris Brejcha, akinek a koncertje majdnem tragédiába torkollt Budaörsön?" A. Világbajnok rúdugró B. Német teniszező C. Tudja, akinek két anyja van! D. Egyik sem
skac69-2
2024. augusztus 26. 17:28
borisz? hogy hivhatnak igy egy németet? az oroszok nácik, nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!