Csatlakozás vagy bekebelezés? Mit gondol rólunk az EU?

Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

„Következetesen ezt a kifejezést használtuk és használjuk; talán hittünk is benne, vagy inkább reméltük, hogy egyenlő jogokkal és feltételekkel lépünk be egy befogadó, szövetséges közösségbe.

De amiképpen hiába hívták a hazai kommunisták a szovjet csapatok katonai intervencióját »felszabadulás«-nak (míg maguk az oroszok is elfoglalásnak nevezték), úgy a kelet-közép-európai országokat is inkább bekebelezte a Nyugat, mintsem az egységes Uniót kibővítette volna. Még a kelet-németek is úgy élték meg (talán nem véletlenül), hogy Nyugat-Németország annektálta őket, nem pedig két egyenlő fél egyesült. Vannak ennek történelmi előzményei, gondoljunk csak Buda és az ország visszavívására a XVII. század végén, ami után mi magyarok azt gondoltuk, helyreáll a hajdani, a hódítás előtti Szent István-i Magyarország, míg a Habsburgok számára új tartományok keletkeztek, amelyeket a birodalmukhoz próbáltak csatolni. (Más kérdés, hogy az erős jogi és históriai alapokon nyugvó magyar szuverenitást nem volt könnyű megszüntetni.)

Az EU bővítésekor nyilvánvalóan nem nekünk akartak jót a régi tagállamok, hanem saját érdekük szerint jártak el: olcsó munkaerőhöz és piacokhoz kívántak jutni, akár a gyarmatosításnál, és persze ütközőzónára is szükség volt kelet felé egy esetleges konfliktus esetére. Ez most hatványozottan igaz Ukrajnára, úgyhogy olyan nagy reményeik nem lehetnek keleti szomszédainknak akár orosz, akár amerikai (bocsánat: ukrán) győzelem születik.”