Csatlakozás vagy bekebelezés? Mit gondol rólunk az EU?

2024. augusztus 26. 18:06

2004-ben, úgy fogalmaztunk, csatlakoztunk az Európai Unióhoz.

2024. augusztus 26. 18:06
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasárnap.hu

Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

„Következetesen ezt a kifejezést használtuk és használjuk; talán hittünk is benne, vagy inkább reméltük, hogy egyenlő jogokkal és feltételekkel lépünk be egy befogadó, szövetséges közösségbe.

De amiképpen hiába hívták a hazai kommunisták a szovjet csapatok katonai intervencióját »felszabadulás«-nak (míg maguk az oroszok is elfoglalásnak nevezték), úgy a kelet-közép-európai országokat is inkább bekebelezte a Nyugat, mintsem az egységes Uniót kibővítette volna. Még a kelet-németek is úgy élték meg (talán nem véletlenül), hogy Nyugat-Németország annektálta őket, nem pedig két egyenlő fél egyesült. Vannak ennek történelmi előzményei, gondoljunk csak Buda és az ország visszavívására a XVII. század végén, ami után mi magyarok azt gondoltuk, helyreáll a hajdani, a hódítás előtti Szent István-i Magyarország, míg a Habsburgok számára új tartományok keletkeztek, amelyeket a birodalmukhoz próbáltak csatolni. (Más kérdés, hogy az erős jogi és históriai alapokon nyugvó magyar szuverenitást nem volt könnyű megszüntetni.)

Az EU bővítésekor nyilvánvalóan nem nekünk akartak jót a régi tagállamok, hanem saját érdekük szerint jártak el: olcsó munkaerőhöz és piacokhoz kívántak jutni, akár a gyarmatosításnál, és persze ütközőzónára is szükség volt kelet felé egy esetleges konfliktus esetére. Ez most hatványozottan igaz Ukrajnára, úgyhogy olyan nagy reményeik nem lehetnek keleti szomszédainknak akár orosz, akár amerikai (bocsánat: ukrán) győzelem születik.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2024. augusztus 27. 15:52
Rémálomnak ígérkezett a csatlakozás, mely minden rémálmot alulmúlt! Magyarország szisztematikus kifosztása, önállóságának szisztematikus felszámolása történt meg! 2010 előtt is, a romokban heverő gazdaság ellenére is, a kilépést tartottam megoldásnak... A vízcsapból is folyó zsidó érvek az uborka görbületéről, meg a bécsi cukrászdáról, stb, stb, sikeresen behozta, érvényesítette a "Minél rosszabb, annál jobb!" programját a magyarság felé!
nempolitizalok-0
2024. augusztus 27. 09:41
Ma már simán NEM-el szavaznék. A NATO-ra is.
Fegyenc8
2024. augusztus 27. 07:27
2001-ben egyetemistaként hallgattam egy előadást az EU-ról. Az az egy óra elég volt ahhoz, hogy mélységes ellenszenvet és rossz érzést ébresszen bennem az EU-val kapcsolatban. Pedig az előadó a pozitívumokat súlykolta. Igaz, az az EU még más volt. Én nemmel szavaztam, mert volt olyan érzésem, hogy ez már középtávon sem lesz jó nekünk. Igazam lett.
gebsi1
2024. augusztus 27. 06:34
Jó reggelt!!!!!! Kb 15 éve folyamatosan mondom/mondjuk ugyanezt. Orbán meg ahelyett hogy saját, magyar tulajdonú gazdaságot építene még a maradékot is eladja idegeneknek. Persze arról azért nem feledkezik meg hogy a rokonság és a slepp közben mesés gazdagságra tegyen szert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!