Fordulat a Puzsér-Ábrahám konfliktusban: már nem gyanúsított a Pesti Srácok újságírója
A PS munkatársa eredményesen tett panaszt a rendőrségen.
Puzsér Róbertet megérdemelten pofon vágták, ezért a publicista egyenesen polgárháborút vizionál.
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád
„»Száll egy pofon a szélben / suhanó szárnyakon, / nagyot szól, ha célhoz ér / az arcodon. / Száll egy pofon a szélben, / előre látható, / a történet végén mi lesz majd / a csattanó.«
Ezt is ajánljuk a témában
A PS munkatársa eredményesen tett panaszt a rendőrségen.
Mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy imádjuk a pofonokat. Nézni.
Világraszóló, tökéletes hangeffektekkel felturbózott pofonok nélkül egyetlen Terence Hill–Bud Spencer-film sem érne semmit sem.
S ki ne emlékezne a Keresztapa legszebb, legjobbkor érkező, legigazságosabb pofonjára, amikor is Don Corleone végre felpofozza a picsogó Johnnyt, s rá is üvölt: »Viselkedj végre férfi módra!« Úgy bizony...
S persze, ott vannak a komoly öklösök is, szintúgy imádjuk, westernjeink csodáitól (mondjuk Bronson és Clint Eastwood) a Harcosok klubja Brad Pittjétől bármelyik Jason Stathamig, de talán leginkább a Blitzben, ahol Porter Nash őrmesterként először veri félholtra a Barry Weiss nevű patkányt, aki közben a földön fekve, vigyorogva elmondja a kulcsmondatot, amitől a mai világban minden normális embernek kinyílik a bicska a zsebében és ölni tudna – a mondat így hangzik: »Ezért majd úgyis szétszed a média...«
Hát persze. Tudjuk. De semmi baj, ez sem tart már sokáig...
De most térjünk vissza a pofonokhoz.
A pofonokhoz, amiket imádunk a moziban, de vannak valódi pofonok is, amelyekből aztán csodás kis világnézeti egymásnak feszülések következnek, és ezekben a pillanatokban, a normális és az abnormális villanófényében egészen kiválóan megmutatkozik, ki kicsoda valójában.
Itt van például a közelmúlt egyik ikonikus pofonja, talán onnan érdemes elindulnunk.
Történt ugyanis, talán egy évvel ezelőtt, hogy
az Oscar-gálán Will Smith alaposan felpofozta Chris Rockot. Pillanatnyi elmezavar? Ugyan, dehogy! Az történt, hogy a gálán ott ült Will Smith súlyos betegségből lábadozó felesége, Jada Pinkett Smith, akinek éppen a betegsége miatt hullott ki a haja, s Chris Rock a nő kopasz fején viccelődött, abból csinált „humort”. Will meg kiment a színpadra, és irtózatosan pofán vágta a sz...rjankót. Ami nem csupán a férj jogán, de az egyetemes emberi erkölcsök nevében is teljesen helyénvaló volt.
Persze nem ám a mai világban!
A mai világban azonnal elindult a hülyék, a kígyóvállúak, a senkik, a gyávák, a farizeusok moralizálása, a Filmakadémia vizsgálatot indított – ó, édes Istenem, ha kisegérként ott lehettem volna, hogy végighallgassam azt a nagyívű ülést, amelyen ezek a dupla nullák megbeszélték a »skandalumot« –, aztán megszólalt Jim Carrey is – pedig ebben a Hollywood nevű liberális pöcében messze nem is ő a leghülyébb és legelviselhetetlenebb –, ezt mondta:
»Megbetegítettek a látottak. A közönség gerinctelen volt, amiért ezek után megtapsolta Smitht, akit le kellett volna tartóztatni. A pofon önző pillanat volt, amely rányomta bélyegét az egész díjátadó ünnepségre. Úgy éreztem, ez egyértelműen jelzi, hogy nem vagyunk az a menő klub többé.«
Belebetegedett.
Smitht le kellett volna tartóztatni.
Hát Jimmy, tényleg nem vagytok egy elit klub, s félek, soha nem is voltatok azok. Mindenesetre ez legyen életed legnagyobb tragédiája, ami megbetegít...
S persze jött Mia Farrow, aki azon szipogott, hogy egy »befolyásos férfi« ütött meg valakit, mintha amúgy Chris Rock a takarítószemélyzet tagja lenne, s mintha a pofonnak nem lett volna nyomós, sőt, a nyomósnál is nyomósabb oka. S előkerült még valami Bernadine Evaristo nevű írónő, s lecsapott villámként a viharos bilibe:
»Közel száz év alatt csak az ötödik fekete férfi, aki férfi főszereplő Oscar-díjat nyert, és tizenhat év óta az első, aki erőszakhoz folyamodik ahelyett, hogy a szavak erejét használná, hogy megölje Chris Rockot. Aztán azt állítja, hogy Isten és a szeretet kényszerítette erre.«
A szavak ereje, ó, hát persze, mindig, mindenkor a szavak ereje, mi más is lehetne ebben az elasszonyosodott, elpuhult, elratyisodott ócska világban. Amúgy emlékeim szerint Jézus annak idején ostorral verte ki a templomból a kufárokat – pont nem foglalkozott a szavak erejével.
Ugyanis van az a helyzet, amikor pont le van sz...a a szavak ereje.
S akadt persze normális hang, még ha elvétve is. Jameela Jamil színésznő képviselte a normalitást, imigyen:
»Több dolog is lehet egyszerre igaz. A pofozkodás rossz? Igen. Helytelen az egészségi állapot/rokkantság gúnyolása? Igen. Helytelen egy fekete nő hajával kapcsolatos tiszteletlenség egy olyan országban, ahol a fekete nők haját politizálják, és évszázadok óta nevetség tárgya, igen. De ahogy a diskurzus csak a pofon körül zajlik, és hogy hányan ugrottak neki a túlzásba vitelnek? Hatalmas kiadványok nevezték ütésnek, amikor egyáltalán nem volt az. Híres emberek felkiáltottak, hogy »ez akár meg is ölhette volna«. Amikor ez egy könnyű pofon volt…«
Köszönjük szépen, jó tudni, hogy még abban a közegben sem totál hülye mindenki.
És akkor megérkeztünk a közelmúlt legelhíresültebb hazai pofonjához – amit az elszenvedője, Puzsér Róbert főállású pszichopata és gazember rendkívüli módon szeretett volna ökölcsapásnak beállítani és értelmezni és felturbózni, de hát nem jött össze neki.
Immáron a rendőrség is ejtette a súlyos testi sértés vádját Ábrahám Róbert ellen, aki nem ököllel vágta pofán ezt a szemét embert, hanem csak felpofozta. Puzsér arra hajtott, hogy egy ország kiáltson fel rémülten: „ez akár meg is ölhette volna!” – de az ország nem kiáltott fel így. Helyette a megfelelő közeg a megfelelő módon és saját rögeszméi szerint értelmezte az ügyet, a nagy többség meg vagy tett rá, vagy egyetértett Ábrahámmal, csak nem mondta.
Ezt is ajánljuk a témában
Ábrahám Róbertet ugyanis már nem gyanúsítják súlyos testi sértés kísérletével.
S akkor fogjunk hozzá az elemzéshez, a pofon fenomenológiájához!
S kezdésként ismételjük meg, Will Smith miért is vágta pofon Chris Rockot? Azért, mert a beteg feleségén, annak kinézetén gúnyolódott. Mindjárt ismételjük meg azt is, a további miheztartás végett, miszerint ez nem csupán a férj jogán, de az egyetemes emberi erkölcsök nevében is teljesen helyénvaló volt.”