„Az Európai Néppárt nem egy szerelmen alapuló társulás” – Hölvényi György a Mandinernek

2024. június 06. 18:56

„Itt a lehetőség, hogy a baloldali nyomulást a jobboldali erők akár a centristákkal közösen megfékezzék. Ez vonatkozik az Európai Néppártra is” – mondta lapunknak adott interjújában a KDNP EP-képviselője.

2024. június 06. 18:56
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Egyedüli magyarként maradt az Európai Néppártban (EPP), milyen így dolgozni? 

A Néppártnak szerencséje van a KDNP-vel, amelynek mélyek itt a gyökerei. A frakcióban ülők 90 százaléka még azt sem tudta, mi az az Európai Néppárt, mikor a KDNP több mint harminc éve tagja lett. A pártcsalád jelenleg komoly indetitásválságban van, ami egy ekkora közösségnél időről időre természetes. Azt azonban látni kell, hogy ha a Néppártban a kereszténydemokrata és a konzervatív gondolkodás végleg visszaszorul, akkor a párt egysége megbomlik. Itt még nem tartunk. Sok barátunk, harcostársunk és szövetségesünk van itt, együtt dolgozunk. A 170 fős frakcióban most is ül 35-40 képviselő, aki hasonló, kereszténydemokrata nézeteket vall, mint mi. Máshol egy frakció ennyi. Itt azért nagyon mások az arányok. Ami a legfontosabb, a mostani választásokkal esély nyílik arra, ha a polgárok is úgy akarják, hogy az Európai Parlamentben változás álljon be. Itt a lehetőség, hogy a baloldali nyomulást a jobboldali erők akár a centristákkal közösen megfékezzék. Ez vonatkozik az Európai Néppártra is.  

Van olyan pont, amikor vállalhatatlan lesz a Néppárt? 

Lássunk világosan: az Európai Néppárt nem egy szerelmen alapuló társulás. Mindenki addig tag, amíg az érdekeit és az értékeit úgy látja, itt tudja az ellentétek ellenére is a leghatékonyabban képviselni. Ebben a csoportban 13 olyan tagpárt van, amely hazájában kormánypárt. Ez nagy súlyt ad az EPP-nek. Mindezek mellett nagyon komoly bírálatokat is kap a frakció vezetése párton kívülről és belülről is. Nem lehet kizárni azt sem, hogy eljöhet egy pont, amikor nincs maradásunk, európai kereszténydemokrata tagpártként felelősséget viselünk az egész európai kereszténydemokrácia jövőjéért, ezért amíg lehet, ezen dolgozunk, de már csak múltunk miatt sem készülünk a Néppárt elhagyására. A Fidesznél három éve eljött ez a pont, akkor helyesen döntött, hogy kilépett. Nagyon szomorú pillanat volt, de nem volt más, járható út.  

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

De a KDNP akkor miért maradt? 

A fent elmondottak alapján valakinek itt is képviselnie kell a magyar érdekeket, a magyar elképzelést a kereszténydemokráciáról. Egy nemzeti posztot nem lehet csak úgy feladni.  

Hogy néz vissza az elmúlt három évre. Megérte? Hogy tudja így átvinni az akaratát?  

Persze, hogy megérte! Egyfelől, ha az ember jelen van a vitákon, akkor a Magyarország elleni támadások lényegesen tompábbak. Másfelől így van, aki a magyar álláspontnak hangot tud adni. Ha nem lennénk a Néppártban, nem várhatnánk el senkitől, hogy álljon ki a magyar érdekek mellett. 

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Magyar Péterék a napokban jelentették be, hogy a TISZA Párt csatlakozna a Néppárthoz. Ha ez megtörténik, a KDNP marad? 

Mi már 30 éve a Néppártban vagyunk és nem megyünk sehova. Azt, hogy az EPP hogyan dönt Magyar Péter ügyében, majd a választások után meglátjuk. Ne rohanjunk ennyire előre.  

Napok óta hangos a sajtó, hogy létrejöhet egy szuperfrakció az Európai Konzervatívok és Reformisták és az Identitás és Demokrácia összefogásával. Nem csábító ez a KDNP számára? 

Dehogynem. Természetesen csábító, de nem mindig azzal csinál az ember politikát, akivel munka után szívesen elmenne borozni. Abban nem hiszek, hogy az EPP tagpártok nélkül átütő jobboldali koalíciót lehet csinálni. Ez nem elvi kérdés, hanem egyszerű matematika. A nagy jobboldali frakció megalakulása ugyanakkor sokkal realisabbnak tűnik azután, hogy a franciák és a többiek otthagyták az AfD-t. 

Mit gondol erről a lépésről, jó döntés volt Le Penéktől? 

Mindenképpen! Azt látjuk, hogy egy kormányzásra készülő nagy francia párt, ami lehet, hogy jövő héten megnyeri a választást, egyszerűen együtt akar dolgozni a többiekkel. Ennek pedig ez az ára. Az AfD kiszorítása elkerülhetetlen volt. Dúl a politikai harc. A mi álláspontunk itt teljesen világos: a legszélesebb körű jobboldali összefogás kell ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy a baloldal ideológiai játszótérré téve felszámolja az Európai Parlamentet. Sok áldozatot vagy kompromisszumot érdemes meghozni, hogy ez az összefogás létrejöjjön.  

Várható ez az erős jobboldali fordulat június 9-én? 

Hogy fordulat lesz-e, az jó kérdés, de mindenképp számítok a jobboldal erősödésére. Ha összefog a jobboldal, meglesz a lehetőség arra, hogy a konzervatívok beleszólása nélkül ne születhessen döntés az EP-ben. Csak remélni szeretném, az Európai Néppárt képes súlyának megfelelően ezt a történelmi lehetőséget kihasználni. 

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Hogy látja, aggódnak Brüsszelben a jobboldal esetleges erősödése miatt? 

A baloldal rettenetesen fél. Emiatt most diktatórikus módszerekkel az Európai Parlamenten és az Európai Tanácson keresztül próbálja meg erőszakosan áterőltetni az akaratát. Még most, az utolsó strasbourgi héten is hoztak egy Magyarországot elítélő határozatot. A baloldal ideológiai nyomulása helyett azonban itt lenne az ideje, hogy visszahozzuk a normalitást Brüsszelbe. Be kell tartani a szerződéseket és az új, az európai polgárokat érintő kihívásokra kell választ adni. Olyan fontos témákkal kell foglalkozni, mint az Európai Unió bővítése, a biztonság, a béke témája, a migráció vagy a környezetvédelem. Nézzük csak meg, milyen megoldás született uniós szinten a migrációra. Semmilyen. És nem azért, mert mi ‘15-ben azt mondtuk, hogy a migráció rossz, hanem mert ők azt mondták, hogy a migráció jó. Az olló a polgárok tapasztalata és a baloldali ideológia között egyre nyílik, ezt pedig egyre többen a saját bőrükön érzik. A háborúnál is hasonlót tapasztaltunk. Az orosz agresszió az orosz agresszió, ez nem kérdés. Ukrajnát is lehet támogatni, de Európát gyakorlatilag tönkretenni egy szörnyű, helyi háború kiterjesztésével teljes elmebaj. A KDNP a választási kampány elején kiadott kiáltványában ezekre a stratégiai szempontokra hívta fel a figyelmet. 

Mi az oka, hogy egyre nagyobb mértékben fegyverezi fel az EU Ukrajnát? 

Az, hogy szoros kapcsolat van Washington és Brüsszel között, az euroatlanti együttműködés sok évtizedes kipróbált gyakorlat, teljesen normális. Az elmúlt időszakban olyan erőteljes amerikai nyomulásnak lehetünk tanúi, ami már egy európai átlag polgárnak is feltűnik. Ez jelentkezett már a covid idején is, emlékezzünk csak vissza Ursula von der Leyen és a Pfizer ügyére, mostanra viszont teljesen világos lett. Az amerikai Demokrata Pártot támogató európai erők nem veszik észre, hogy tetteikkel az ukrán emberek, az ukrán gazdaság kontójára elsősorban amerikai katonai, gazdasági, politikai érdekek mentén dolgoznak. Ez az amerikai lobbi sikere. És milyen érdekes: az európai baloldal, amelyik régebben hagyományosan Amerika-ellenes volt, most az amerikai lobbi teljes kiszolgálója lett.  

A választók azért talán felismerve ezt a helyzetet, most nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a szuverenitásukra. 

Nagyon nehéz egy választás előtt arról beszélni, mit gondolnak a választók. Ez majd június 9-én, a szavazófülkékben derül ki. Számunkra itthon világos, mi a választás tétje: háború vagy béke, de ahány tagország, annyi kampány. Az a lényeges, hogy ezt az összefüggést minél több helyen láttassuk, akár a választás után is. Nekünk, kereszténydemokrata politikusoknak fontos, hogy a választást követően is e mentén politizáljunk.  

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Számolhatunk azzal, hogy az EP-választás után Magyarország hozzájut az uniós forrásokhoz? 

Abban az esetben igen, ha majd a uniós politizálás ideológiai nyomulás helyett újra a normalitás talaján fog állni. Egy megváltozott összetételű Európai Bizottságnál és Parlamentnél el lehet érni, hogy ideológiák helyett a valóságból induljunk ki és így hozzáférjünk a forrásokhoz. Ha a Parlamentnél nem történik lényegi változás, árnyaltabb a kép. A Parlament mindig tudja zsarolni a Bizottságot, ez az elmúlt években számos ponton tetten érhető volt. Idővel azonban muszáj hozzájutnunk a pénzünkhöz. Az Európai Unió hitelessége is múlik azon, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó forrásokhoz. Nézzük csak meg, mi történt a lengyeleknél. Amint jött a Brüsszelnek kedves Tusk-vezetés, noha nem történt semmilyen változás, egyből megindulhattak az uniós pénzek. Ez a színvonal rombolja az Európai Unió hitelességét. Egy biztos: nagyon kemény csatákra és tárgyalásokra lehet számítani. Ilyen szempontból is fontos, milyen lesz majd az év második felében a Magyarország vezette soros elnökség. Az ez által kapott lehetőségeket mindenképpen ki kell használni.  

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuzsa-963
2024. június 07. 10:10
Gyurika arról beszélj, hogy apád hány paptársát juttatta börtönbe spicliskedésével, pl: Alszászy Károlyt, Palos Györgyöt, stb.
auditorium
2024. június 07. 09:56
A Néppárt már bizonyitott, teljesen kiszolgálja a balos globalista érdekeket, eltávolitotta a "szovranistákat köreikből "jóemberkedésével", Ursu vezetésével. A PD-s svájci titkárnő Ursu helyett a szoci Schmidtet javasolja, aki eddig múzeum igazgató volt FI-ben , de most a politikába vetné magát múzeum helyett. Mások a szoci Tuskót látnák alkalmasnak az EU vezetésére, esetleg Guy vagy Rutte is jó lenne nekik . A "barbár" Kelet-Európát kihagyják ebből a megtiszteltetésből. Örüljenek, h. élnek és EU-tagok lettek....
manitowoc
2024. június 06. 20:39
Hölvényi, Hölvényi ne hadoválj össze-vissza! Mivel a KDNP jelenleg is az Európai Néppártnak (EPP) a tagja, nem lépett ki onnan, ezért a te pártod, a KDNP bizony HÁBORÚPÁRTI. Az EPP ugyanis "egy baloldali párt, és sajnálatos módon ERŐSEN HÁBORÚPÁRTI". Ezt a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás jelentette ki az ATV Start Szigorlat című adásában (de korábban ezt írta Kötter Tamás is). Szóval, a békepárti Fidesz kormánypárti szövetségese a háborúpárti KDNP. Ráadásul, az EP választáson közös listán indul a békepárti Fidesz és a háborúpárti KDNP. Elképesztő, hogy a fideszesek ezzel nem törődnek...
RasPutin
2024. június 06. 19:33
Kiléptek tetű?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!