
Kiderült, mennyien szavaztak Putyinra Budapesten
Európában születtek érdekes eredmények.

Nyitókép: SERGEI GUNEYEV / POOL / AFP
A hivatalos eredményekből kiderült, Magyarországon 1815-en adták le szavazatukat az orosz választásokon.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv

Ez nem feltétlenül csak a magyarországi oroszokat jelenti, hiszen, mint az a Magyar Nemzet riportjából kiderült, volt olyan, aki Szlovéniából érkezett Budapestre.
Érdekesség, hogy
Magyarországon a szavazók 39 százaléka voksolt csak Vlagyimir Putyinra.
A legnépszerűbb jelölt Vlagyiszlav Davankov, az Új Emberek Párt vezetője volt 43 százalékkal.
Idehaza tehát nagyon másképpen alakultak az erőviszonyok, mint a végső eredményeben, ahol az orosz elnök több mint 87 százalékot, Vlagyiszlav Davankov viszont alig 4,3 százalékot szerzett.
Ezt is ajánljuk a témában

Az exit pollok is mást mutattak
A lap összeállításában arra is felhívta a figyelmet, hogy az exit poll – azaz a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésén alapuló – adatok jelentős eltérést mutattak.
Mint arra Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója Facebook-bejegyzésében rámutatott, az exit poll adatok alapján
Putyinra csak a választásra jogosultak 14 százaléka szavazott.
Érdekes külföldi adatok
A Magyar Nemzet kitért ara is, hogy a külföldi szavazatokat áttekintve akadnak még furcsaságok. Vlagyimir Putyin támogatottsága külföldön az uniós tag Görögországban és Cipruson a legmagasabb,
Athénban 89 százalék, Nicosiában 86 százalék voksolt rá.
Ciprus közkedvelt az orosz turisták és üzletemberek köreiben, a háború kirobbanása óta valósággal „ellepték az országot”. Hasonlóan népszerű az orosz elnök Moldovában (84 százalék), sőt, talán némileg meglepő módon Észtországban (75 százalék) is.
Ugyanakkor Vlagyimir Putyin támogatottsága rendkívül alacsony az oroszok körében egyébként ugyancsak népszerű turistacélpontnak számító Montenegróban, ahol csak 8 százalékuk szavazott rá.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv









