Eljön a szolganépek világa

„Miért nevezi faustinak az európai kultúrát?

Spengler három kultúrának adott beszélő nevet: a görögöt apollóninak nevezte (a szép megformáltság, az arányosság és az egyedi test kultusza miatt), az arabot mágikusnak (a barlangérzés, a homály, a derengés, tehát az Ezeregyéjszaka mitológiája okán), a nyugatit pedig faustinak hívta, a végtelen tér iránti vonzalom és e tér meghódításának kísérlete, a kiterjeszkedés mítosza kapcsán. Ezt jelképezi Faust alakja: tudós, aki az ördöggel kötött szövetséget. 

E kultúra kezdi el meghódítani a vertikális teret, tehát a magasságot a gótikus katedrálisok tornyaival, és hódításainak legutóbbi szakaszában már bevette a virtuális teret is. Spengler a korábbi ezredforduló időszakától kezdve számítja a fausti kultúra megjelenését, és ez kétségtelenül magasztos célokkal kezdődött, hisz a kiteljesedést leginkább a szellemi végtelen irányában kereste. Ám amikor a fausti ember ezt a hajlamot a materiális hódítás szolgálatába állította, kultúrája átfordult a »civilizációs«, vagyis hanyatló szakaszba, és a XVII. század végén a térbeli uralom formájává szűkült. Ami először a kulturális végtelent célozta, az civilizációs uralommá változott – gondoljunk csak a gyarmatosításra vagy az iparosításra. Spengler szerint e kultúra görbéje a rokokó megjelenésével kezd a lefelé ívelő fázisra váltani, mert a legvégső kifinomultság elérése után már nincs tovább. Ezután kezdődik a francia forradalom és az angol ipari forradalom, a modernitás korszaka.

Tehát Spengler azt állítja, hogy igazából természetesen érkezik el a halálkultúra időszaka, mert a kultúrák születnek, felnőnek és elhalnak.

Spengler organikusan szemlélte a történelmet. Előtte – például a marxisták – megpróbálták elkülöníteni a természetet a történelem világától, hisz a történelem a racionális emberi cselekvések terrénuma, főként emberi döntések befolyásolják. Ezzel szemben Spengler szerint az emberi lét a természetből sarjad, lenyomata megmarad benne, ezért biológiai entitásokként kezeli a nagy kultúrákat is, amelyek mind végigmennek a maguk biológiai szakaszain. Az ember biológiai lény is, Spengler, amikor a kultúrákról mint organizmusokról beszél, akkor pontosan e biológiai vonatkozást emeli ki. Ahogy az egyes ember élete is különböző szakaszokból áll – gyermek-, felnőtt-, időskor –, úgy hasonló fázisai vannak a nagy történelmi egységeknek is, amelyeket ő kultúrának nevez. Szerinte a történelem nem racionálisan, nem egy irányba halad úgy, hogy különböző célokat kitűzünk és megvalósításukra törekszünk, hanem ott van mögötte az egyes társadalmak és népek biológiai ritmusa, ritmikája.

Az ember értelmes lény. Nem tanul e mintázatból?

A fő problémát abban látom, hogy az emberi emlékezet rendkívül gyarló, túl gyorsan felejtünk, és aztán rácsodálkozunk arra, ami már ezerszer megtörtént az emberiséggel. Egyiptom, Babilon és az egyéb nagy birodalmak sora erőt, tekintélyt és valamiféle örökkévalóságot sugárzott, elképzelhetetlennek tartották volna, hogy egyszer elpusztulnak. Ezt felejtjük el manapság. Nem gyúl ki egy lármafa az elménkben, hogy figyelmeztessen: »Vigyázz, a te kulturális időd is véges«, tehát nem árt jobban figyelned, hogy fejlődésed melyik szakaszában jársz. Spengler szerint a fausti civilizáció már legalább kétszáz éve az életerő megcsappanásának korszakába léptett, és e folyamat manapság felgyorsul.

Egyesek szerint a Nyugat él és virul…

A korunkra jellemző rövid távú gondolkodás a hanyatlást is egyik napról a másikra várja, pedig ez hosszú folyamat. Spengler egyébként a XXI–XXII. századra jósolja a nyugati civilizáció végét, és ha lenne is e folyamatban húsz-harminc évnyi javulás – mint amilyen a 60-as, 70-es években volt –, az nem jelenti azt, hogy a tendencia megszűnne, hiszen jól láttuk, a bőséges esztendők után a válságjelenségek csak megerősödtek. Víziójában a fausti ember nem biológiai értelemben pusztul el, hanem, ahogy írta, »a népek benső formája szűnik meg létezni«. A kultúrák gátlástalan összekeverésének egyetlenegy célja van: egy irányítható, befolyásolható, Spengler által fellahnépnek nevezett, a kései civilizációs szakaszra jellemző massza létrehozása. Mert ez már nem nép, hanem tömeg, az etnikailag megfoghatatlan, kiszolgáltatott szolganépek világát jósolja.”

Nyitókép: MTI/EPA/Christopher Neundorf