Nem bír magával – Gyurcsány, a baloldal örökös vezére jött, látott és mindenkibe belelőtt

2024. február 25. 05:59

Adott okot a felháborodásra méretes hazugságokkal és csúsztatásokkal felturbózott évértékelőjében az exminiszterelnök, mi mégis inkább további sok sikert és kitartást kívánunk az orbáni kormányzás egyik legfontosabb támaszának!

2024. február 25. 05:59
Kacsoh Dániel

Na jó, most azért hadd gyurcsányozzunk egy kicsit, mégiscsak évet értékelt a jelenlegi ellenzék legerősebb – ahogy ő fogalmazott: legbefolyásosabb – pártjának elnöke, aki ezt a jó szokását 2005 óta, alighanem Orbán Viktort koppintva tartja. Ez volt a huszadik ilyen alkalom, s a választott közönség állva tapsolta az Európai Unió himnuszával kezdő szónokot. Akit lehet jelentéktelennek tartani, vagy azzal érvelni vele kapcsolatban, hogy a jobboldal miért foglalkozik egyáltalán vele, hiszen épp nincs is hatalmon. Utóbbi kétségtelenül bölcs, egyúttal megnyugtató megállapítás.

Ezt is ajánljuk a témában

Ettől függetlenül,

jelen állás szerint ő Orbán Viktor első számú kihívója. Ergo amit mond és ígér, az értelmezhető egyfajta alternatívaként a mostani kormánnyal szemben.

Szóval hiába liheg a Momentum egyes mérések szerint a DK nyakába, illetve erősödik a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Gyurcsány Ferenc nélkül a jelek szerint nincs ellenzék.

És hát a beszéd! Arra mérget mertünk volna venni, hogy a súlyos lemondásokkal, azaz politikai felelősség- és áldozatvállalással záruló kegyelmi ügyet felhasználja majd. Arra azonban talán nem számítottunk, hogy efféle hazugságok hagyják el pártelnök úr száját: „Orbán pedofilhálózatának becstelensége mocskossá tette az Orbán-rendszer egészét”, meg hogy „Orbán Viktor az első magyar pedofilbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe”. Miközben mind a citált, hálózatként azonosított Kaleta Gábor, K. Endre és V. János mind a 2010 előtti időkben kezdett karrierbe, s az Orbán-korszakban lettek leleplezve és elítélve.

A szintén idesorolt

Böjte Csaba emlegetése kapcsán pedig egyenesen ökölbe szorul az ember keze, s alighanem így tesz ennek hallatán az a többezer árva, akit a ferences szerzetes és alapítvány kihozott a nyomorból.

Gyurcsány azt is mondja, hogy a hatalmasoknak, azaz a fideszeseknek ma mindent szabad, belenyúlhatnak a gyengék fehérneműjébe, a „hatalmasoknak lehet nem kezet nyújtani a háborúból érkezetteknek”. Nos, mindkét megállapítás tételesen cáfolható, ahogy az a bődületes kifakadás is, miszerint a miniszterelnök menedéket ad a tolvajnak, szabad utat az ad a gyilkosnak, kegyelmet a pedofilnak. 

Az őszödi beszéd előadója tehát továbbra is nagyokat tud hazudni, a bolsevik és a jakobinus hagyománynak megfelelően pedig sikerült ismét belerongyolnia a történelmi egyházakba, mondván, ő, az immár polgári értékeket emlegető politikus nálunk is jobban tudja, mi is az a kereszténység. Nem csoda, hiszen egy időben rendszeresen bérmálkozott, sőt, majdnem pap lett belőle. Mint Sztálinból.

Persze Gyurcsány magát és körét továbbra is a demokraták közé sorolja, miközben láthatóan nem hajlandó elfogadni, nem tartja legitimnek egy minden korábbinál elsöprőbb többséggel, mintegy három millió magyar állampolgár szavazatával megválasztott kormányzatot.

A szónok ráadásul olyanokat is mond, mint hogy „Orbán nem fifikás, hanem elárulja a Szent István óta tartó teljes magyar történelmet”, meg hogy elárulja 1956-ot és a jelenlegi szövetségeseinket. S közben Apró Antal unokája – nem tehet róla, ettől még tény – ott tapsol neki az első sorokban. Pláne, amikor férje azt taglalja, hogy a kormány már megbukott – noha még az ellenzéki szempontból igen optimista méréseket közlő Publicus Intézet szerint sem csökkent érdemben a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki pártoké pedig továbbra is csekély.

De mit ajánl Gyurcsány? Olyan országot, ahol minden jó, a gyermekeink szeretete összeköt, a hazánk szeretete meg összetart minket, a polgári Magyarország „közös otthonunk, ahol vigyáznak ránk, és mi is vigyázunk másokra”. Ahogy azt miniszterelnök is tette a 2006 őszén békésen tüntetőkkel.

Ja, és fizessenek a gazdagok, valahogy úgy, ahogy azt a hosszú évekkel ezelőtt megpuccsolt Botka László is javasolta. Ha már itt tartunk, kaptak az ellenzéki pártok is, nem csak a kormány:

A vereség forgatókönyve, hogy ki kivel nem, a győzelem forgatókönyve pedig, hogy ki kivel igen. Aki most, a küzdelem küszöbén úgy akar megküzdeni a kormánnyal, hogy közben az ellenzékkel harcol, a vereséget készíti elő. Aki nem szövetséget épít, hanem szövetséget bont, az ellenfél győzelmét készíti elő.”

A következő mondat pedig alighanem a tüntetést szervező influenszereknek is odaszólt: „Aki egyszerre akarja leváltani a kormányt és az ellenzéket, az bármit is mond, a DK elnöke szerint végeredményben a jelenlegi hatalom fennmaradását segíti.” Sőt, öngyilkosságot követ el, és a kormány győzelmének nyit utat szerinte az is, aki a pártok szervezett csapata helyett lelkes civileket küld a pályára.

Tehát a hazugságokkal aládúcolt ellenzéki recept a tempót diktáló Gyurcsány Ferenc szerint a következő: se Orbán, se civilek, se vele vitázó ellenzékiek!

Ki tudja persze, hányan lesznek a hazugság kultúrája ellen felszólaló Momentum és DK közös vasárnapi tüntetésén, ám egy biztosnak látszik: a Gyurcsány-féle ajánlat több mint vállalhatatlan! Politikai és morális értelemben egyaránt gyenge produkciót láthattunk Magyarország legelutasítottabb politikusától, aki ugyanakkor láthatóan továbbra sem hajlandó lelépni a porondról, ellenben sikerült magának és a szövetségeseitől elcsaklizott figurákkal bővült csapatának egy alternatív valóságot építenie.

Mindezek nyomán, túl a felháborodáson: további sok sikert és kitartást kívánunk az orbáni kormányzás egyik legfontosabb támaszának!

(Nyitókép: MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 262 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antifleto
2024. február 25. 19:38
Gyurcsótánynak tudja, hogy ez lesz az utolsó dobása mert még négy évet már nem bír ki a mája.
JohnnyFirpo77
2024. február 25. 18:42 Szerkesztve
Chekke-Faint 2024. február 25. 13:01 "7000 pedofil kép Jámbornál. Bite meg a farkára húzott egy 13 éves fiút." 7000 kép Jámbornál? :D Na nem mintha bírnám azt a fickót, de a gerinctelen hazudozást jobban rühellem. Jobbágyok, erkölcsileg odáig süllyedtek a gazdáitok, hogy ilyen ótvar hazugságokat kell már kínotokban kitalálnotok, hogy jobb színben tudjátok feltüntetni a "keresztény" (hahaha) - "konzervatívokat" (muhahah). Egy szánalmas, aljas kis csicska vagy, Chekke-Faint. Növessz gerincet és tanulj meg igazat mondani. A nyelved meg húzd ki a gazdád seggéből.
dryanwolf
2024. február 25. 17:40 Szerkesztve
"...további sok sikert és kitartást kívánunk az orbáni kormányzás egyik legfontosabb támaszának!" Püspök Manó: Gyerekek, nem kell félni, nem fog fájni. (Nem bír magával)
bondavary
2024. február 25. 15:41
Gyurcsány egyfolytában vergődik. Nem tudja magát és pártját önmagában, önálló mondanivalóval értelmezni, csak Orbán és a Fidesz ellentéteként. Bonyolult fejtegetései évek óta csupán holmi intellektuális helyben járást jelentenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!